J. Nagy László: Gyűlöletet szítani bűn

– Korábban is érzékeltem, mennyire nem ismerik az emberek az arab térséget, de ennyire általánosan csak a kilencvenes évek óta jellemző. Akkoriban borult fel az arab térség rendje, köszönhetően elsősorban az Egyesült Államoknak – mondta a jelenségről J. Nagy László. A szegedi egyetem történészprofesszora nemrég vette át Tuniszban a Prix Ibn Khaldȗn kitüntetést. Hazánkban egyedül a szegedi intézményben tanítják valamennyi arab ország történetét, vallását és kultúráját.

– A Szovjetunió összeomlása után megkezdődött a terület érdekszférák szerinti újrafelosztása. Hogy elfogadtassák a közvéleménnyel a sorozatos beavatkozást, rendszerint az emberi jogok megsértésével érveltek. Mivel pedig az Iszlám Államhoz hasonló szélsőségesek mindenütt akadnak, ki lehet aknázni az embertelenségüket a cél érdekében. Holott a muszlimok és a keresztények évszázadokon keresztül békében éltek egymás mellett. Viszont az első világháború után a korábbi gyarmatosítók feldarabolták a Közel-Keletet, emiatt fellángolt a konfliktus, és azóta sem csillapodik.

Keresztény Európa?

A történész hangsúlyozta, nem jutnak el az emberekhez azok a tudományos ismeretek, értékelések, amelyek reálisan, szélsőségektől és előítélettől mentesen igyekeznek bemutatni a térséget. Pedig az iszlám is ugyanolyan vallás, mint a másik két világvallás, a judaizmus és a kereszténység: mindegyikben előfordul szélsőség. Az iszlámtól megvédendő „keresztény Európa” meglehetősen leegyszerűsítő fogalom. Mert mit is jelent? A tízparancsolatot, az emberi jogokat, a másság elismerését és tiszteletét, a felebaráti szeretetet, a szolidaritást? Ma inkább tűnik jól használható politikai szlogennek, semmint koherens fogalomnak.

Keleti nyitás magyar módra

– Önmagában jó ötletnek tűnik újraépíteni az úgynevezett harmadik világgal, benne az arab térséggel a rendszerváltás után elfelejtett kapcsolatokat. Viszont nem látszik jól előkészített lépésnek. A Külügyi Intézet például, amely képzett kutatóinak jelentős részétől megválva Külügyi és Külgazdasági Intézetté alakult, túlságosan a jelenre koncentrál. Holott „Keleten” igen nagy szerepet játszik a tradíció. A nyitásról tett nyilatkozatok önmagukban elégtelenek. Főként, ha látják, márpedig látják, hogyan kezeljük a menekült- (helyi használatban „migráncs-”) kérdést – világította meg a helyzetet a történész.

– Az arab térségben nem felejtették el a 2015-ös menekültválság idején az egész világot bejárt képsorokat, mint ahogy azt sem, hogy gyakorta „terroristának” állítják be őket. Vagy hogy egy arab gazdasági küldöttségnek heteket kellett várnia a vízumra. Ha ott járok, mindannyiszor felteszik a kérdést: mi folyik nálatok? Ilyenkor borzasztó kínos, mert a hazámról beszélnek, ám én semmi jót nem tudok mondani az említett kérdéssel kapcsolatos politikáról. Az viszont kétségtelenül pozitív, hogy a keleti nyitás részeként növekszik a térségből jövő egyetemi hallgatók száma.

Az ott élők azt is nehezen emésztik meg, hogy a rendszerváltás után hirtelen szinte minden, főleg gazdasági kapcsolat megszakadt az arab országokkal. Ezt nem minden keleti blokkbeli ország tette meg, így a szlovákok sem. Hazánk korábban Szíriával, Algériával és Egyiptommal gyümölcsöző együttműködést alakított ki. Nagyon nehéz lesz mindent újraépíteni.

Békén kell őket hagyni

– 2015-höz képest jelentősen mérséklődött felénk a migrációs nyomás, ám a Mediterráneumban nem vagy alig. Eltolódott az útvonala Olasz- és Spanyolország felé. Azt is meg kell jegyezni, hogy az Európai Uniónak nincs kiforrott bevándorláspolitikája, nem készült fel ekkora tömeg befogadására. A kerítés adhat ugyan biztonságérzetet, de nem jelent megoldást. A nagyobb baj, sőt bűn az, hogy közben kialakult a gyűlölet kultúrája – jegyezte meg a professzor.

– Délről, Fekete-Afrikából változatlanul nagyon sokan menekülnek, viszont egy részüket Líbia megállítja. Jó néhányan átszöknek Tunéziába, és onnan jönnek tovább. Rengetegen azonban a rettenetes körülmények dacára Líbiában maradnak, vagy kényszerítik őket, hogy ott maradjanak, és rabszolgaként bánnak velük. Az állam, miután „a civilizált Nyugat megsegítette”, szétesett, anarchiába zuhant. Libanonban lassan annyi a menekült, mint az ottani lakosság eredetileg volt: két-három millió. Jordániában szintén milliós nagyságrendben ragadtak menekültek. Aki oda érkezett Irakból, Szíriából és Afganisztánból, nagyrészt szeretne visszatérni a hazájába. Szaúd-Arábiába szintén érkeznek, de inkább kerülik, mert túlságosan bigott.

Azon sem kell csodálkozni, hogy akik továbbvándorolnak, Nyugat-Európába szeretnének eljutni (és nem hozzánk), mivel ott 20–25 millió muszlim él. A németek 2015-ben egyoldalúan egymillió menekült befogadására tettek ígéretet. A menekülők élő kapcsolatot tartanak az ottaniakkal, tudják, hogy aki már letelepedett, az dolgozik és megél.

– Az a véleményem, és ezzel egyáltalán nem vagyok egyedül, hagyni kellett volna és kellene az arab államokat békében. Nem különféle „nemes” szándékkal, valójában a kőolaj és a stratégiai pozíciók megszerzéséért beavatkozni, és megmondani, mi a demokrácia. Mert mit is akarnak ezek az országok az összes szélsőséges csoportjukkal együtt? A saját életüket élni modern formában, a sajátosságaikkal együtt. A modern forma alatt persze nem okvetlenül azt kell érteni, ami nálunk kialakult. Jólétre és nyugalomra vágynak, de nem hagyják őket.

Link: szeged.hu