Fejenként ötezer amerikai dollár, egy műalkotás és díszoklevél a JATE-díjas jutalma. A különleges kitüntetésre a jelölés ikonikus napon, április 16-án startol. Egy éve, 2024. április 16-án jelentette be Karikó Katalin, hogy a Nobel-díjával járó több mint félmillió dollárt a Szegedi Tudományegyetemnek adományozza, és megalapítja a JATE-díjat. Az SZTE jogelődje, az egykori József Attila Tudományegyetem (JATE) emlékére létrehozott díj három kategóriában jutalmazza a legjobbakat.
36. alkalommal adták át a Dr. Bugyi István Emlékérmet 2025. április 15-én Szentesen, a Megyeháza Konferencia és Kulturális Központban. Az életműdíjat az idén Dr. Tóth Edit, a csecsemő és gyermekosztály osztályvezető főorvosa vehette át. Az ünnepséget tudományos ülés követte, amelyen a bél és az agy közötti összeköttetésről és a mesterséges intelligencia gyermekgyógyászatban betöltött szerepéről is hallhattak érdekességeket a jelenlévők. Dr. Sümegi Viktória a szentesi kórház integrációja óta eltelt csaknem két évet összegezte.
A Szegedi Tudományegyetemen közös megnyitó ünnepséggel kezdődött el a 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humántudományi és Biológia Szekciójának előadássorozata. A 70. évfordulóját ünneplő OTDK történetében eddig mintegy 80 ezer hallgatói előadás hangzott el és ezek az egykori hallgatók ma a magyar értelmiségi háló tagjai – mondta Prof. Dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke. A megnyitón Dr. Kasza Péter egyetemi tanár, az SZTE BTK Klasszika-filológia és Neolatin Tanszékének vezetője, valamint Dr. Gácser Attila egyetemi tanár, az SZTE TTIK Biológiai Intézet vezetője tartott a társszekció hallgatói számára is érdekes előadást. A konferencia munkáját a két szekció ügyvezetője, Prof. Dr. Szilágyi Zsófia irodalomtörténész egyetemi tanár (SZTE BTK) és Prof. Dr. Fehér Attila növénybiológus egyetemi tanár (SZTE TTIK) nyitotta meg.