Bezár

SZTE Magazin

A verseny résztvevői, zsűrije és szervezői az eredményhirdetés után. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Prezentációs ötletversennyel zárult az SZTE HSUP kurzus első féléve

Prezentációs ötletversennyel zárult az SZTE HSUP kurzus első féléve

2024. január 30.
6 perc

A Hungarian Startup University Program negyedik idényében a Szegedi Tudományegyetemen megrendezték a startup csapatok projektbemutató napját. A hallgatók két nap alatt a Virtus Program mentorainak részvételével készítették el rövid prezentációjukat, a harmadik napon pedig érdekes versenyben győzködték a szakmai zsűrit.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetemen január 24-26. között megtartották a Hungarian Startup University Program idei első félévének lezárásául szolgáló SZTE HSUP Ötletversenyét. Idén a hallgatók egyéni munkájával előkészített 236 innovatív ötlet érkezett be az SZTE Innovációs Igazgatósághoz. Az ötletverseny eseményére közülük 19 csapatot képviselő mintegy 70 hallgató kapott meghívást; ők 2 nap alatt képzéseken és workshopokon vettek részt, majd a Virtus Program mentorainak aktív részvételével elkészítették tömör prezentációjukat, melyet pénteken szakmai zsűri előtt adtak elő az SZTE Rektori Hivatalának dísztermében.

A semleges hallgatóként is érdekfeszítő versenyen minden csapat 3 perces prezentációt tartott a projekt termékéről, szolgáltatásáról, piaci lehetőségeiről, üzleti modelljéről és a tervezett projekt szakmai összetételéről. Ezután 5 percben válaszolhattak a zsűri szakmai kérdéseire. A verseny tétje a program II. félévébe való továbbjutás volt, amelyben a továbbjutottak ösztöndíj-támogatással dolgozhatnak tovább. Az ösztöndíjas félév után a továbbjutott csapatok projektjei közül a leginkább piacképesek nyáron a HSUP Demo Day-en kockázati tőkebefektetők, üzleti angyalok és piaci szakemberek pénzügyi és mentori támogatásáért szállhatnak versenybe.

Prof. Dr. Kónya Zoltán, az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese megnyitja az eseményt

Prof. Dr. Kónya Zoltán, az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettese megnyitja az eseményt. Fotó: Sahin-Tóth István

Az esemény megnyitóján Prof. Dr. Kónya Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese köszöntötte a HSUP Ötletverseny résztvevőit, felidézve, hogy az SZTE-t tavaly és tavalyelőtt is 4 csapat képviselte az országos bemutatónapon. Prof. Dr. Kónya Zoltán elmondta, hogy az egyetem vezetése kedveli az innovációs ökoszisztémának ezt a startup versenyét, mert az oktatói-kutatói korosztály keretekbe szorított gondolkodásához képest a fiatalok szabadon ötletelhetnek, akár a realitásokat is áthághatják, és ebből jó projektek születhetnek.

Az ötletverseny utolsó napján a zsűriben Tóth Miklós, a MI Koalíció szakmai vezetője, Suba Attila, a Nemzeti Innovációs Ügynökség startup programok igazgatója, Sándor Attila, a MeOut Group alapító elnöke, Kölkedi Krisztián, a Nexgen Innovation Labs Zrt. vezérigazgatója és Bacsa László, a DEMOLA Global közép-kelet-európai igazgatója foglalt helyet.

A zsűri: Tóth Miklós, Suba Attila, Sándor Attila, Kölkedi Krisztián és Bacsa László.

A zsűri: Tóth Miklós, Suba Attila, Sándor Attila, Kölkedi Krisztián és Bacsa László. Fotó: Sahin-Tóth István

A zsűri (nem véletlenül kapott spontán tapsot az eredményhirdetésen) szemmel láthatólag a termékindítás számos problémájával találkozott már, és mindannyian tapasztalt résztvevői a különféle startup eseményeknek. Kérdéseik elsősorban az ötletek megvalósíthatóságát, piaci lehetőségeit és karakterét érintették. Kiderült például, hogy az újonnan fejlesztett termékek projektjeiben nem célszerű saját gyártókapacitás építését is tervezni, sokkal inkább megéri olyan partnerhez csatlakozni, amely már rendelkezik a gyártáshoz szükséges infrastruktúrával. A magyarországi gyakorlat beszélt a zsűriből, amikor a kapcsolati tőke hasznosítására és építgetésére hívták fel a figyelmet (a jótanács után következő prezentációkban varázsütésre megszaporodtak a kapcsolatokra való hivatkozások). A zsűri megerősítette, hogy nem célszerű ingyenes terméknek vagy szolgáltatásnak nevezni a projekt egy-egy elemét: az üzleti döntéshozók úgyis tisztában vannak azzal, hogy az ilyesmi mögött valahol mindig fizetés van. Kérdéseik nagy hangsúlyt fektettek a modell bevezetésének pszichológiájára is, vagyis arra, hogy van-e esélye a tömeges meggyőzésnek például a B2C (business to costumer), vagyis a széles közönséget célzó vállalkozási modell esetén, ahol igen költséges a megfelelő felhasználói réteget elérni.

Munkában a MiniMedGuru projekt csapata

Munkában a MiniMedGuru projekt csapata. Fotó: Sahin-Tóth István

A SZTE HSUP Ötletverseny első két napján Farkas Tamás stratégiai vezető (FourCreation) és Huszár Sándor ügyvezető, marketing tanácsadó (Blureen Marketing & Research) - ők az SZTE GTK oktatói is egyben -, valamint Süvöltős László (Simplegrow) tartotta az ötletverseny előkészítő "pitch training" képzését január 18-án. A Virtus mentorok pedig Börcsök Dániel vállalkozó, freelance tanácsadó, Csiszár Dénes acceleration manager (EIT Digital), Farkas Tamás stratégiai vezető (FourCreation), Karmann Roland társalapító CEO (Smart Babee), Mészáros Attila gépészmérnök (SZTE MK), Végh Ádám ügyvezető (AENSys), Vilmányi Márton egyetemi docens (SZTE GTK ÜTI) voltak.

A versenyben a következő projektek léptek tovább:

A MiniMedGuru triázs applikáció, amely a szülőknek segít eldönteni, hogy a gyermeket be kell-e vinni a sürgősségi osztályra vagy az otthoni ápolás megfelelőbb. Ötletgazda: Molnár Gedeon, általános orvos szak.

A Toucy&TouchApp a magányosan rosszul lett vagy balesetet szenvedett idős emberek segítsége lehet, és gyors kórelőzmény-adatokat nyújtana az orvosnak. Ötletgazda: Ruszányuk Petra, biológia szak.

A Rejuice Energy technológiája használt akkumulátorok hasznosítására nyújt eddig kevéssé alkalmazott eljárást. Ötletgazda: Bús Dávid, programtervező informatikus szak.

A Hi bike nagyvárosi megoldást javasol a kisebb kerékpáros szerelésekre zárt, fedett tároló és szervízközpontok hálózata révén. Ötletgazda: Cseri Gabriella, kereskedelem és marketing szak.

A TeenTalk applikáció a szülőknek segít a szexuális felvilágosításban és a káros szenvedélyekkel kapcsolatosan tájékoztatást nyújtani tizenéves gyerekük számára. Ötletgazda: Szabó Mónika Sára, általános orvos szak.

A KRAFT a közösségi gazdaság (sharing economy) modelljét használja majd a szerszámkölcsönzés területén. Ötletgazda: Zelenai Balázs József, fogorvos szak.

Az Alnyma a Chat GPT mesterséges intelligenciájára alapuló szoftvert ajánl a vállalati kommunikáció hatékonyabbá tétele érdekében. Ötletgazda: Szabó Zsuzsanna, SZTE Informatika Doktori Iskola.

A Csillámnózi néhány egyszerű és szellemes termékfejlesztéssel segít, hogy a kisgyermekek megtanuljanak orrot fújni. Ötletgazda: Vida Rebeka, általános orvos szak.

A Service 24 bajba jutott, egymásnak segítő autósok platformja lesz. Ötletgazda: Szabó Maja, közösségszervezés szak.

A Synaply a szépségipar számára gyűjt és ajánl ki fiatal tesztelőket. Ötletgazda: Koltai Zsófia, biológia szak.

Az EcoFire a hulladékhő hasznosítására tervez újszerű terméket és erre épít szolgáltatást. Ötletgazda: Kőműves Erik, gépészmérnök szak.

A Conexio betegdokumentációs szoftver lesz, amely a betegadatok gyorsabb felvételében segítene. Ötletgazda: Takács Martin Ferenc, általános orvos szak.

A Darila férfi célközönség számára nyújt tanácsadást és ajándékozó szolgáltatást. Ötletgazda: Takács Szilvia, pszichológia szak.

A GymBros a felhasználók, személyi edzők és konditermek között épít platformot. Ötletgazda: Szenográdi Bálint, pénzügy és számvitel szak.

A 2024. januári SZTE HUSUP verseny résztvevői

A 2024. januári SZTE HUSUP verseny résztvevői. Fotó: Sahin-Tóth István

A Szegedi Tudományegyetem 2023/2024-es tanévében 236 hallgató teljesítette sikeresen a HUSUP-kurzust. Országosan a 32 HSUP-egyetem 200 csapata kap lehetőséget a Nemzeti Innovációs Ügynökség támogatásával arra, hogy ösztöndíjjal a második félévben kidolgozzák ötletüket. Az idei évben 14 SZTE-s csapat fogja megmérettetni magát közöttük, ami kiemelkedően magas kvótának számít. Az SZTE-ről a HUSUP első idényében 2 csapat jutott be az országos Top 10-be, a másodikban és a harmadikban pedig 4-4 db csapat képviselte a Szegedi Tudományegyetemet a Top20-ban; ez a legjobb eredmény volt minden évben az egyetemek rangsorában.

Panek Sándor

A borítóképen: A verseny résztvevői, zsűrije és szervezői az eredményhirdetés után. Fotó: Kovács-Jerney Ádám

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek