Bezár

SZTE Magazin

Dr. Kemény Lajos bőrgyógyász-immunológus professzor, a Szegedi Tudományegyetem bőrgyógyászati klinikájának egyetemi tanára

Rangos amerikai szaklap vezetését nyerte el Dr. Kemény Lajos professzor – a Mayo Klinika után az SZTE bőrklinikáján készül a lap

Rangos amerikai szaklap vezetését nyerte el Dr. Kemény Lajos professzor – a Mayo Klinika után az SZTE bőrklinikáján készül a lap

2024. február 01.
15 perc

Az amerikai székhelyű International Society of Dermatology Dr. Kemény Lajos bőrgyógyász-immunológus professzort, a Szegedi Tudományegyetem bőrgyógyászati klinikájának egyetemi tanárát bízta meg az International Journal of Dermatology folyóirat főszerkesztői munkájával. A rangos szaklap szerkesztése presztízst jelent a szakmában. Hatvan éves története során a lap vezetése először került amerikai egyetemekről Európába, az elmúlt 23 évben a világhírű Mayo Klinika professzorai közül kerültek ki a főszerkesztők.
Dr. Kemény Lajos azóta napi 20-25 publikációt olvas el és a cikkek bírálata során a világ minden részén élő dermatológus kutatókkal tart kapcsolatot. A Széchenyi-díjas orvos, egyetemi tanárral új munkájáról, a szegedi bőrgyógyászati kutatások történeteiről és új kihívásairól beszélgettünk.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Milyen lap az International Journal of Dermatology? Miben különbözik a többi bőrgyógyászati szaklaptól?

– A mi lapunk globálisan, a világ minden részéről fogad publikációkat. Egykor az általános bőrgyógyászat mellett a trópusi betegségekkel kapcsolatos kutatások számára biztosított publikációs lehetőséget. Mára ugyan változott némileg a fókusza, a trópusi, egészségügyileg kevéssé ellátott területek és a színes bőrű populáció dermatológiájával ma is kiemelten foglalkozik. Egyik-másik afrikai vagy ázsiai országban élő kollégának nehéz megméretnie kutatásait a nemzetközi kutatók előtt: az amerikai vagy európai központokból kijövő kutatásokkal kell versenyezniük, a legnagyobb folyóiratokba ritkán jutnak be publikációik. Mi ezeknek a munkáknak is teret adunk, segítjük a kutatókat. Az ilyen környezetből érkező publikációkhoz a cikkek bírálói rendszerint javaslatokat keresnek, hogy a munka közölhető legyen. A lap profilja tehát nagyon széles, fókuszában a különféle rasszokban előforduló bőrbetegségek eltérő sajátosságai mellett az elmaradott körülmények között élő populációkra való odafigyelés is ott van.

Milyen érzés főszerkesztőnek lenni?

– Nem könnyű a feladat, amikor beérkezik egy közlemény, el kell dönteni róla, hogy merre menjen tovább, egyáltalán ki kell-e küldeni valamelyik rovatszerkesztőnek vagy sem. Mostanában napi 20-25 közlemény érkezik, ezeknek legalább az absztraktját, de gyakran az egész cikket el kell olvasnom, hogy eldöntsem, mérlegelésre alkalmasak-e. Ezután kell dönteni arról, hogy melyik rovatszerkesztőhöz kerüljön tovább a cikk, majd pedig bírálókat kell keresni hozzá. A folyóiratnál minden tudományos szerkesztő pénz nélkül dolgozik, mert ez a munka szakmai presztízst jelent, csak hát egyre nehezebb szívességből bírálókat találni egy-egy publikációhoz. Én magam különben ismertem ezt a munkát, tudtam, mire számíthatok, mégis nagyobb feladat lett, mint gondoltam. A pályázat beadása előtt egy nappal kaptam meg a számot, miszerint az International Journal of Dermatology éves szinten körülbelül 4500 publikációt menedzsel.

Elismerésre méltó az a tudományág, amelyben ekkora munkát szakmai presztízsből végeznek.

– Valóban nagy szakmai presztízse van a lapnak, 60 éves történetében alapításától kezdve mindvégig Egyesült Államokban volt a szerkesztőbizottság elnöke és a szerkesztőség. A legutóbbi 23 évben a Mayo Klinikán dolgozott a főszerkesztő és a stáb. Ez az első alkalom az újság történetében, hogy a szakmai vezetés kikerült az Egyesült Államokból. Korábban arra is felkértek, hogy pályázzam meg az európai dermatológiai folyóirat főszerkesztői pozícióját, de akkor még nem láttam tisztán, hogy megtörténik-e a Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika tanszékvezetői átadás-átvétele 2023 júliusában. Amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy Gyulai Rolland professzor úr megpályázza az állást, és felkérésemre örömmel jön Szegedre, éppen akkor biztattak, hogy pályázzak az International Journal of Dermatology főszerkesztőségére. 2022 karácsonyán megpályáztam az újságot, mert már tudtam, hogy júliustól valamennyi időm fölszabadul. Különben az amerikai lap vezetése nemcsak személy szerint jelent kutatói presztízst, hanem a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának neve is megjelenik a folyóirat első oldalán. Arról nem is beszélve, hogy az évente beérkező 4500 publikáció szakmai levelezésében a nevem után ott áll az egyetem és a klinika neve is. Akik eddig nem tudtak róla a szakmában, most majd megkeresik. Helyenként persze a „rejected” válasz miatt szidnak, de máskor meg örülnek. A főszerkesztői munkát a Szegedi Tudományegyetem is támogatja, részben a szerkesztőségi iroda biztosításával, másrészt a szerkesztőségi munkatársak alkalmazásával.

Az International Journal of Dermatology főszerkesztőségi stábja a berlini konferencián: Beke Lili, Kemény Lajos, Biró Anita

Az International Journal of Dermatology főszerkesztőségi stábja a berlini konferencián: Beke Lili, Kemény Lajos, Biró Anita

Főszerkesztőként másképp olvassa a beérkező publikációkat, mint azelőtt kutatóként?

– Eddig is szerettem olyan tudományos cikkeket is olvasgatni, amelyek nem kötődtek szorosan a kutatási területemhez, mert kitekintést jelentenek a szakmán kívülre. Ez volt a hobbim, és most a munkám lett belőle. Továbbra is szeretem persze, de az elvégzett munkát valahogy másképpen teszem le. Hiszen másnap megnyitom majd a számítógépet és ismét 20 cikk érkezik majd be, pedig az előző napi munkát elvégeztem. Ráadásul egy cikk többször is visszatér, a bírálatra küldött cikkeket a revíziók után többször újra látjuk még; szóval van olyan oldala is a munkának, ami nem válik éppen hobbivá.

Kényelmetlen érzés cikkeket visszautasítani?

– Az sem a munka kellemes része, amikor reklamáló levél jön egy kollégától, mert elutasítottuk a közleményét, pedig ő úgy gondolja, hogy az közlésre érdemes. Ezekre is válaszolni kell valahogyan. Megtörtént, hogy az amerikai akadémia korábbi első számú embere által fémjelzett cikket kellett visszautasítanom, és hát három órát dolgoztam a levélen, ami arról szólt, miért nem tudjuk elfogadni. Más oldalról viszont fantasztikus, hogy mindenféle országból, különféle emberekkel, nagyon-nagyon jó kollégákkal vagyok rendszeres kapcsolatban.

A lap impresszumában 60 kutatót számoltam össze a világ különböző részeiből, akik a folyóirat elkészítésén dolgoznak. Hányukat ismeri személyesen?

– Mondjuk ötvenet közülük, általában konferenciákról. Tavaly ősszel egy nagy európai konferenciához kapcsolódóan már megrendeztük az első szerkesztőbizottsági ülést is a berlini magyar nagykövetségen, ahol Györkös Péter nagykövet fogadott bennünket. A kongresszusi helyszíneken ugyanis elképesztő drága volt bármiféle hely lefoglalása Berlinben, üresen is 1500 euró volt a bérletük egy órára. Nekünk viszont nem volt finanszírozásunk, úgyhogy azt gondoltam, megkérdezzük a nagykövetséget, nem látnának-e vendégül, és örömünkre elvállalták.

A lap absztraktjaiból kitűnik, hogy nemcsak bőrgyógyászatról van szó a cikkekben, hanem annak széles határterületeiről is. Hol van a dermatológia határa?

– A bőrgyógyászat igen széles szakma, egyes országokban más-más határterületek tartoznak bele. A szexuális úton terjedő betegségekkel Angliában külön szakma foglalkozik, míg Európában a bőrgyógyászat része. Az infektológia és a dermatológia között is vannak határterületek; a HIV-fertőzések például számos országban a bőrgyógyászathoz, másutt meg az infektológiához tartoznak. Vannak trópusi betegségek is, amelyekre úgy tekinthetünk mint bőrgyógyászati problémákra. Egyes országokban a trópusi betegségeknek külön tanszéke van az egyetemeken, viszont e betegségeket gyakran bőrtünetekkel diagnosztizálják, ezért a bőrgyógyászoknak kell ezekről tudni. Az immunológia is kiterjedt határterület, attól függően, hogy egy-egy országban milyen a betegellátási struktúra, immunológusok, reumatológusok vagy belgyógyászok látják el ezeket a betegeket. A súlyos bőr- és lágyrészfertőzések kezelése, a bőrt érintő autoimmun és allergiás betegségek, valamint a bőrdaganatok ellátása is olyan határterület, amelyen komoly belgyógyászati, sebészetei, immunológiai és onkológiai szakismereteket igényel.

Kutatói pályája során melyik volt a legnagyobb áttörés, amit a bőrgyógyászat területén átélt, ami nagyon megváltoztatta orvosi munkáját?

– Ha globálisan beszélünk a bőrgyógyászatról, akkor a 2000 és 2010 közötti években történt a nagy áttörés, amikor az általam is kutatott pikkelysömör betegség kezelésében a biológiai gyógyszerek egészen új lehetőségeket nyitottak. Egyúttal változtattak a szakmánk presztízsén is. A pikkelysömör korábban nem volt teljesen kezelhető, pedig gyakori betegség, ami a betegek életminőségét is súlyosan befolyásolta. Azelőtt mindenféle kenőcsöket raktunk a betegre, tetőtől talpig, és ezzel igazából senki nem volt elégedett. Márpedig, ha van olyan orvosi szakma, amelyik nem tud a betegen segíteni, annak az értékelése sem lesz jó. A 2000-es években azonban a biológiai gyógyszerektől kezdve újabb és újabb terápiák jöttek, és a betegek egyre nagyobb százalékát tudtuk tökéletesen tünetmentesíteni. Olyan fordulópont volt ez, amikor az egész dermatológia átalakult. Nemcsak a pikkelysömör, hanem az ekcéma, az autoimmun hajbetegségek, és egy sor egyéb krónikus, korábban nem gyógyítható bőrbetegség, valamint daganatos betegség vált nagyon-nagyon jó eséllyel kezelhetővé.

Dr. Kemény Lajos bőrgyógyász-immunológus professzor, a Szegedi Tudományegyetem bőrgyógyászati klinikájának egyetemi tanára

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

A mai fejlődéshez mennyi időnként kell – ahogy mondani szokás – újra tanulnia a szakmát?

– Azokon a területeken, ahol forrong a tudomány - évente. Ha nem is az egész szakmát, de egyes területein ma is annyira gyors a változás, hogy az ember csak kapkod. A miénk viszonylag kis szakma, de ezen belül is annyira komplexé vált egy-egy terület, hogy már azokon belül a részterületek is további szakmát jelentenek. Nehéz minden területen, minden újat teljesen átlátni, de persze nem lehetetlen, és tanszékvezetőként az is volt a dolgom, hogy átlássam a fejlődést. Úgy szerveztük meg, hogy az adott területért felelős kollégának kellett a továbbiakban figyelemmel követnie a témát. Minden nagyon új eljárásnál a mellékhatásprofil is nagyon új, és a terület alapos megismerése egész embert kíván. Az újabb gyógyszerek hatásmechanizmusának, mellékhatásainak vizsgálata pedig eléggé összetett kutatást igényel, amit el kell végeznünk. Nem beszélek persze azokról a betegségekről, amelyekből már jó ideje meg tudjuk gyógyítani a pácienseket: a gombás bőrbetegségek kezelésében például tizenöt éve nem jelent meg új terápia, hiszen megfelelő kezelési eljárásaink vannak, ezeket nem kell újra tanulni, legfeljebb azért, hogy ne felejtsük el, hogy milyen gombák vannak.

Jelentek-e meg olyan bőrbetegségek, amelyek a klímaváltozás vagy az életmód miatt tömegessé váltak?

– Sajnos egyre több beteg szenved rosszindulatú bőrdaganattól. Ennek fő tényezői a klímaváltozás és az életmód, valamint az is, hogy hosszabb ideig élünk, idősebbek vagyunk. A bőrdaganatokért elsősorban a megnövekedett UV-terhelés a felelős, magyar viszonyok között főként a napozási szokások. Nem vigyázunk magunkra. Az emberek úgy gondolják, hogy a barna bőr a szép; ez a vélekedés talán már leáldozóban van, de a tengerparti üdülések erős UV-terhelése nyomán a daganatok ötven évvel később jelentkezhetnek. Száz éve még nem létezett ilyen probléma, akkor a strandon napernyővel járkáltak az emberek. Jellemző, hogy az erősen napsütéses sivatagi övezetek lakói állig be vannak öltözve, és eszükbe sem jut, hogy fürdőnadrágban kellene sétálni. Ezen kívül a dermatológia globális szintjén az emberek más területekre költözése is problémás lehet. Ausztráliába például tömegesen költöztek be a fehér bőrűek; most ők azok, akik közül a legtöbben szenvednek az UV-sugárzás okozta bőrdaganatoktól, míg az ausztrál őslakosokra ez egyáltalán nem jellemző. Ugyancsak az életmóddal kapcsolatos az elhízás és számos ebből következő probléma, amelyek az immunrendszerre, a keringési rendszereinkre, a vénák állapotára hatnak. A cukorbetegség esetében például több az elhízott ember és több az ezzel kapcsolatos bőrgyógyászati szövődmény is.

Önt világszerte a bőrbetegségek excimer lézeres kezelésében elért eredményeiről ismeri a szakma. Milyen előzményei voltak annak, hogy orvosként lézeres eszközt kezdett használni?

– A fényterápiáért egy Finsen nevű feröeri orvos már 1903-ban elnyerte az orvosi Nobel-díjat. Ő még egy hasi űrben lévő TBC-fertőzést gyógyított UV-lámpával; a betegeket fölnyitották, és UV-fénnyel világították meg őket. Egyharmaduk meghalt ugyan, de tízből hét túlélt egy olyan betegséget, amiben azelőtt 100 százalékos volt a halálozás. Szóval, elég régóta lehet tudni, hogy a fény egy sor bőrbetegség kezelésére jó, és fényterápiás lámpák is régóta voltak. A Szegedi Tudományegyetem bőrgyógyászati klinikáján általunk kifejlesztett újdonság az excimer lézerterápia volt az 1990-es években. Akkoriban még nem voltak biológiai gyógyszerek, ha a betegnek kiterjedt bőrtünetei voltak, bedugtuk a kabinba, és tudtuk, mennyi fényt kaphat anélkül, hogy a bőrrák kockázata növekedne. Tetőtől talpig érte az UV-fény. Ez sokat segített, de tudtuk azt is, hogy az UV-fény karcinogén. Olyan fényterápiás eszközön kezdtünk gondolkodni, amivel fókuszálhatjuk a fényt, hogy a tünetmentes bőrt ne terheljük vele. Könnyen belátható volt, hogy az ilyen lokális, nem széttartó, nagy energiájú fényforrás a lézerek között kereshető. Átmentem tehát Szabó Gáborhoz és Bor Zsolthoz az SZTE Optikai és Kvantumelektronikai Tanszékére. Tudtuk, hogy 300 és 320 nanométer közötti UV-spektrumra van szükségünk, és náluk éppen volt egy 308 nanométeres kísérleti lézer, amit nem használtak. Mondták, hogy vigyük nyugodtan. Szabó Gáborral ketten, és ha jól emlékszem, egy beteghordó segítségével toltuk át betegszállító hordágykocsin a méretes eszközt a klinikára, ahol Ignácz Ferenccel és bőrgyógyász kollégákkal még nagyon sokat dolgoztunk rajta. A mi munkacsoportunk közölt elsőként szakcikket az excimer lézer bőrgyógyászati hatékonyságáról. Ennek alapján kezdték gyártani az Egyesült Államokban ezt a lézerkészüléket, amelynek köszönhetően évi kétmillió kezeléssel gyógyítanak betegeket.

Korábbi interjúiban elmondta annak a történetét, hogy a klinikai kutatócsoportjuk által elsőként publikált tudományos eredményekből hasznosult orvostechnikai eszköz lett, ami mára a világon mindenütt elterjedt, és a felfedezés mégsem eredményezett pénzt. Mit tanácsol a szegedi egyetem mai kutatóinak?

– Valóban, az excimer lézeres terápiából nem lett szabadalmunk; pedig körültekintők voltunk, de nem eléggé. Az volt az akkori válasz, hogy a lézerkészüléket már korábban szabadalmaztatták, mi pedig nem tudtuk, hogy az Egyesült Államokban létezik módszerszabadalom is, amellyel az eljárást lehet levédeni. Két évvel később a festékhiány-betegség excimer lézeres kezelésében megismétlődött a dolog: egy amerikai bőrgyógyász akkor nyújtott be módszerszabadalmat, amikor nekünk már publikált eredményeink voltak. Kétszázezer dollárért vették meg. A szakma természetesen tudja, hogy a felfedezés elsősége a mienk, az anyagiaktól viszont elestünk, de nem azért, mert dilettánsok voltunk, hanem mert akkoriban Magyarországon az egész szabadalmi hivatal sem volt annyira a helyzet magaslatán, hogy ezt jobban látták volna. Egyébként a módszerszabadalmak nem eléggé erősek; a pikkelysömör és a festékhiány-betegség excimer lézeres kezelésére beadott első módszerszabadalom után még legalább tizenötöt beadtak, mivel egy kis módosítással ugyanazt a technológiát máris más szabadalomként jegyzik be. Ma a Szegedi Tudományegyetem Kutatás-fejlesztési és Innovációs Igazgatóságán „egyablakos ügyintézéssel” segítik a kutatókat az új ötletek védelmében.

Dr. Kemény Lajos bőrgyógyász-immunológus professzor, a Szegedi Tudományegyetem bőrgyógyászati klinikájának egyetemi tanára

Fotó: Kovács-Jerney Ádám

A szegedi egyetem bőrgyógyászati klinikája régóta az itt folytatott immunológiai kutatásokról híres. Milyen távlatai vannak ma a bőrt érintő immunológia kutatásának?

– Először is, amikor kutatási eredményekről beszélünk, soha nem szabad elfelejteni, hogy honnan jövünk. Nem a semmiből, hirtelen áll elő egy jó kutatócsoport, hogy megváltsa a világot. Tradíciókra épülve érhetünk el valamit. Nálunk, a bőrgyógyászati klinikán Simon Miklós volt az első, aki kimondta, hogy kísérletes dermatológiát kell csinálni. Mivel ő nem értett hozzá eléggé, Dobozy Attilát áthívta a szegedi orvosegyetem akkori élettani intézetéből, hogy bőrélettani kutatásokat kezdjen. Dobozy Attila nyomán kezdődtek a bőr immunológiájával kapcsolatos kutatások, és mindenki ezt vitte tovább, én magam is, mindig egy kicsit újabb aspektusokra fényt derítve. Minket mindig is a hámsejtek funkciója érdekelt elsősorban; ezek részint mechanikai akadályt képeznek, és ezzel védik a szervezetet a külső fertőzésektől, részint pedig a bőrben is termelődnek olyan anyagok, amelyek gátolják a baktériumok szaporodását. Mi annak a mechanizmusát vizsgáljuk, hogy a baktériumok hogyan hatnak a hámsejtekre, és mi a hámsejtek szerepe a bőr immunrendszerének működésében, különösen a gyulladásos pikkelysömör betegség esetén.

A bőr immunrendszerével kapcsolatos kutatások ma már a szegedi Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (HCEMM) programjában is szerepelnek. Mióta használják a szegedi bőrgyógyászati kutatásban a molekuláris biológia módszereit? Ha jól sejtem, ez is nagy változás lehetett…

– Valóban nagy változás volt: amikor 1991-ben a Humboldt-ösztöndíjról hazajöttem Németországból, akkor jeleztem Dobozy Attilának, hogy el kellene indulnunk a molekuláris biológia irányba. Ehhez elsősorban know how és kritikus kutatói tömeg kellett. Nekünk akkor ez igazából nem volt meg. Induláskor sokat számított kezdeti együttműködésünk a Szegedi Biológiai Kutatóközponttal, mivel annak idején ott volt elegendő molekuláris biológiai tudás. Megkérdeztem hát Nagy Ferencet, az SZBK jelenlegi főigazgatóját. Ő egyébként a sógorom, így karácsonyi beszélgetés közben hozhattam fel a témát, hogy szükségünk lenne egy molekuláris biológusra; kit javasolna. Van egy kolléganője, felelte, aki éppen akkor jött haza Japánból, ha gondolom, környékezzem meg, éppen nincs projektje, ha neki is megfelel, akkor tudja javasolni. Az említett kolléganő Széll Márta volt. Itt a kutatócsoportban kezdett dolgozni, és azután sok-sok éven keresztül együtt dolgoztunk bőrgyógyászati kutatásokon, amíg ő át nem tért a genetikára.

Mit gondol, mi lesz a következő „nagy ugrás” a kutatásban?

– Időnként úgy érzem, futunk a vonat után; olykor sikerül utolérni, kicsit fölkapaszkodni rá, aztán van, amikor úgy érezzük, hogy leestünk, megint szaladni kell. Mi folyamatosan próbáltuk a legkorszerűbb terápiás eljárásokat bevezetni, de a vonat egyre gyorsabb lett. Most újra azt érzem, hogy lepottyantunk róla, úgyhogy megint igyekezni kell. Tudunk már molekuláris genetikát csinálni, a szövetminták szintjén vizsgálni tudjuk az RNS, a DNS, a fehérjék kifejeződését, de ennél több kell ahhoz, hogy egy rangos lapban új eredményeket adjunk el. Ma már sejtszinten kell vizsgálatokat végezni: a beteg szövet sejtjeiben egyenként kell tudnunk, hogyan alakul a fehérjék és a gének kifejeződése, hogyan következnek egymás után, mi mit befolyásol, és ezeket kell tudnunk összerakni. A kutatás a költségekben is elszaladt, valamint ma már rendkívül komoly informatikát kíván. Olyan iránya ez a globális biológiának, amit nem lehet megkerülni. Minden korábbinál robusztusabb adatmennyiséggel kell dolgoznunk, ez pedig olyan jellegű új tudást igényel, amit nem egyik napról a másikra gyűjt össze egy kutatócsoport.

A mesterséges intelligencia már bevett módszer a bőrgyógyászti kutatásban? Az anyajegyszűréseknél használatos mesterséges intelligenciában mennyire lehet megbízni?

– A mesterséges intelligenciát sokféleképpen használják már a kutatásban, és persze itt most nem a Chat GPT-re gondolok. Egy molekuláris biológiát kutató PhD-hallgatónktól kérdeztem nemrég, aki nemsokára itt nálunk végez a klinikai doktori iskolában, de az Egyesült Királyságban végzi a kutatásait, hogy hol látja a mesterséges intelligencia szerepét. Nagyon örül neki, felelte, mert eddig sok pénzt kellett kifizetnie azoknak, akik a szimulációs programokat az ő elvárásnak megfelelően megírták. Ezeket a kódokat most a mesterséges intelligencia megírja neki. Különben a napi betegellátásunkban már nagyon régóta jelen van a mesterséges intelligencia. Gépi tanuláson alapuló anyajegyelemzésekre már 20 évvel ezelőtt is volt készülékünk itt a házban. A gépi tanulásos eszközök természetesen nem diagnózist mondanak, csak azt, hogy a veszélyességi skálán mekkora az anyajegy kockázata. Folyamatosan fejlődnek, újabbak és újabbak vannak, elég jól tudják segíteni az orvos munkáját, de az orvos dönt a végén. Azt el tudom képzelni, hogy 5 év múlva nagy eséllyel standard eljárás lesz, hogy valaki egy fénykép alapján véleményt kap arról, hogy anyajegyével el kell-e mennie orvoshoz vagy sem.

Panek Sándor

A borítóképen: Dr. Kemény Lajos bőrgyógyász-immunológus, a Szegedi Tudományegyetem bőrgyógyászati klinikájának egyetemi tanára. Fotó:
Kovács-Jerney Ádám

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek