Az SZTE Klebelsberg Könyvtárnak is otthont adó SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ 20. születésnapján átadták a TIK közösségi terét, a CommuniTIK-et, a könyvtár pedig könyvtártúrákat és könyvkötészeti workshopot rendezett.
Idén 20 éves az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (TIK), ebből az alkalomból az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság közösségi teret hozott létre a kiállítótérben. A CommuniTIK nevű helyszínt a hallgatók a szeptemberi félévtől már használhatják – és használják is: babzsákokon pihennek és beszélgetnek, csocsóznak és pingpongoznak, könyvcsere polcot böngésznek, ezenkívül konzoljátékok és társasjátékok is várják a kikapcsolódni vágyókat, legyenek azok akár hallgatók, akár oktatók és egyetemi dolgozók. A TIK a kezdetektől öt funkciót testesít meg: konferenciatér, tanulási tér, oktatási tér, szolgáltatási tér és találkozási tér. Ez utóbbi bővült most újabb szerepkörrel.
Belák Henriett és Dr. Bene Tamás, fotó: Kovács-Jerney Ádám
A december 9-i átadón Dr. Bene Tamás nemzetközi és közkapcsolati igazgató hangsúlyozta a közösség megtartó erejét: a közösségekhez kapcsolódó hallgatók kevesebb eséllyel morzsolódnak le, hiszen nem akarnak lemaradni társaiktól, a felzárkózásban pedig segítenek is egymásnak. Dr. Bene Tamás kiemelte a találkozási pontok fontosságát; találkozási pont lehet akár lehet egy falu buszmegállója is, a TIK pedig eddig is betöltötte ezt a szerepet, amellett, hogy könyvtárként üzemel és más szolgáltatásokat is nyújt (hallgatói szolgáltató iroda, ajándékbolt stb.). Ebben a sokfunkciójú közegben szeretett volna az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatósága egy kifejezetten közösségi térként szolgáló helyet is.
– A CommuniTIK egy „alacsony küszöbű szolgáltatás”. Itt nincs egy felnőtt, aki megkérdezi a hallgatót, hogy hova megy, nincs egy portás, aki mérgesen ránéz, egészen egyszerűen csak be lehet menni, és igénybe venni a szolgáltatást – bíztatott az igazgató.
A CommuniTIK, fotó: Kovács-Jerney Ádám
Dr. Bene Tamás megnyitója után Belák Henriett, a CAS Software Kft. ügyvezetője szólt a közönséghez. Számítástechnikai vállalkozása idén tavasszal másodszor kapta meg az Alma Mater-díjat; Belák Henriett elmondta, hogy úgy érzi, a díj kötelezi őket: ezért a cég programokat, bajnokságokat fog szervezni a közösségi térbe. A CAS Software Kft. ügyvezetője több szálon kötődik az ügyhöz: az SZTE-n végzett, mint megjegyezte még élénken élnek benne a TIK-ben tanulós időszakok, jelenleg pedig az SZTE természettudományi karán oktat és hallgatóitól azt hallotta, hiányzott nekik egy tér, ahol kapcsolódhatnak egymáshoz.
Dixit társasjáték, fotó: Kovács-Jerney Ádám
Az SZTE Klebelsberg Könyvtár a születésnap ünneplése alkalmából könyvtári túrákat szervezett: a Digi-túrát, a Különgyűjteményi túrát és a Könyv útja-túrát. Az érdeklődők tárlatvezetésen vehettek részt a Karikó Katalin útja a Nobel-díjig és tovább című kiállításon, illetve saját jegyzetfüzetet is készíthettek az átriumba kitelepült Kösd be magad-könyvkötészeti workshopon.
A túrákra regisztrálók bepillanthattak a könyvtári munka hétköznapjaiba: a Könyv útja-túrán például bejuthattak többek között a raktárba, megnézhették, hogyan dolgoznak a könyvkötők, és különböző érdekességeket tudhattak meg a könyvtároslétről. Például azt, hogy a katalogizálók számára mennyire fontos a passzív nyelvtudás, főleg ha a Keleti gyűjteményt kell kezelni. Emiatt egy SZTE-s könyvtáros törökül tanul, egy másik pedig elkezdte a kínai nyelvet elsajátítani.
A születésnap alkalmából az egyetemi könyvtár dolgozóiból álló mIsidore kórus elénekelte Karl Jenkins Adiemus-át, valamint – kikacsintva az ünneplők felé – a Nem csak a húszéveseké a világ című Aradszky László-dalt.
A Klebelsberg könyvtár a könyvkölcsönzésen kívül számos szolgáltatással segíti a hallgatókat, oktatókat, kutatókat. A harmadik emeleten csoportos tanulási tér áll a diákok rendelkezésére, a számítógépes terem pedig rendszeresen biztosít helyszínt különböző vizsgáknak. A könyvtár munkatársai segítséget nyújtanak a szakdolgozóknak, kutatóknak: segítenek nekik megfelelő szakirodalmat találni, támogatásokat megpályázni, adatbázis-előfizetéseket kínálnak, valamint Magyarország legjobban digitalizált közgyűjteményeként a kutatást is jelentősen megkönnyítik. A könyvtár elmúlt húsz évét a valaha volt Ady téri sportpályán induló építkezéstől kezdve fotókiállításon lehet megtekinteni az átriumban december 21-ig.
A könyvtár történetéről szóló kiállítás virtuálisan is megtekinthető.
Balog Helga
Fotó: Kovács-Jerney Ádám