Bezár

SZTE Magazin

DSC07383

"Egyetemek csatája" a profi kosárlabda ligában

"Egyetemek csatája" a profi kosárlabda ligában

2024. december 14.
2 perc

A Szegedi Tudományegyetem névadó szponzorként támogatja az elsőosztályban szereplő, szegedi férfi kosárlabdacsapatot, az SZTE-Szedeákot. Az együttesben mindig kulcsszerepet játszottak az SZTE hallgatói. A jelenlegi játékoskeretből a Szegedi Tudományegyetem hallgatója Cseh Botond és Cohill Eric, míg Polányi Kristóf és Balogh Szilárd tavaly végzett a tanulmányaival. Pénteken a profi férfi kosárlabda-bajnokságban találkozott egymással az élvonalban szereplő szegedi és debreceni egyetemi csapat.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE-Szedeák a Debrecen elleni mérkőzést megelőzően szurkoló adományait várta, hiszen idén is csatlakozott a Baptista Szeretetszolgálat cipősdoboz-akciójához, amellyel a rászoruló gyermekeknek igyekszik segíteni.

A találkozón először játszhatott hazai környezetben a szegediek új irányítója, Jaylon Tate. Pongó kosarára Heath egy triplával válaszolt, majd ugyan a vendégek vezettek néhány ponttal, de ott volt a hazai csapat ellenfele közelében. Végül öt ponttal állt rosszabbul tíz percet követően, a DEAC jó százalékkal tüzelt ,de Heath révén tartotta magát a Szeged. A második negyed közepéig ebben a mederben telt a meccs, ám ekkor jött három-négy olyan perc, amely meghatározta a mérkőzést.

DSC08467

A DEAC növelte az előnyét, így már a több mint 15 ponttal vezettek, 30–35-ről pillanatok alatt nagyobb különbség alakult ki, a nagyszünetre, 33–51. A harmadik negyedet Anderson triplája nyitotta, így már átlépte a húsz pontot a különbség. A negyed felénél azonban megindult a Szedeák is, tízpontos hátrányból várhatta az utolsó tíz percet, 58–68. Közel öt percig nem sikerült pontot szerezni és a kosárlabda nem szép oldala került előtérbe. Hőgye Herndon ellenében elkövetett szabálytalansága után alakult ki dulakodás, majd hosszas videózást követően a játékvezetők három kiállítást is kiosztottak. Osztojics kosara után azonban ismét tízen kívül találta magát a hazai alakulat és innen ugyan kapaszkodtak, de reális esély már nem volt arra, hogy megfordítsák a meccset. A DEAC végül 11 ponttal nyert.

DSC08369

Újabb egyetemi kötődésű együttes vár Cohillékra, az SZTE-Szedeák a karácsonyi ünnepek előtt az NKA Universitas Pécs otthonában játszik december 21-én.

SZTE-Szedeák–DEAC 74–85 (20–25, 13–26, 25–17, 16–17)

NB I./A csoport, 12. forduló. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Goda, Györfy, Frányó.

SZTE-Szedeák: Tate 7, Cseh 8, HEATH 24/6, Davis 12/6, HERNDON 14. Csere: Balogh 2, Cohill 5, Zsíros 2, Polányi. Vezetőedző: Simándi Árpád.

DEAC: Anderson 22/9, Pongó 11/3, Drenovac 11, WILLIAMSON 13, Garamvölgyi 3. Csere: Osztojcs 11/3, Neuwirth 7, Hőgye 7/3. Vezetőedző: Andjelko Mandics.

Tudósítás: Vajgely Pál, Fotó: Kamenik Balázs

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek