Bezár

Kiemelt hírek

2024.03.27.
3 perc

A Rheinmetall új hibrid üzemet épít Szegeden, melynek alapkőletételi ünnepségét 2024. március 26-án rendezték meg az SZTE Science Parkban. A várható üzembe helyezés 2025 végén várható. A beruházás összértéke 63 millió euró és 300 új munkahelyet hozhat létre. A beruházás célja a Power Systems üzletág üzemeltetése, gyártás polgári és katonai üzletágak számára, együttműködve a Szegedi Tudományegyetem kutatásaival.

2024.03.27.
3 perc

KJA-8202Rheinmetall

2024.03.21.
4 perc

Már akkor is zenei képzés folyt az SZTE Bartók Béla Művészeti Kar épületében, amikor az egyetem még nem is költözött át Szegedre. A teljes rekonstrukció után, március 20-án ünnepélyes keretek között adták át az épületet és hangversenyt rendeztek a Fricsay-teremben. A több mint 1 milliárd 300 millió forintból megvalósult felújítás részeként új, hangszigetelt nyílászárókat építettek be, energiatakarékos, LED-es világítást szereltek fel, festettek, burkolatot cseréltek, fűtést is korszerűsítettek. A sajtó számára Prof. Dr. Rovó László rektor és Dr. Nátyi Róbert, a kar dékánja mutatta be a megszépült tereket.

2024.03.21.
4 perc

KJA-7509

2024.03.18.
4 perc

Állami elismeréseket adtak át március 15., nemzeti ünnepünk alkalmából az Országházban március 14-én. A Szegedi Tudományegyetemről is többen vehettek át rangos kitüntetéseket. Széchenyi-díjat kapott Prof. Dr. Szabó Gábor fizikus, az ELI ALPS ügyvezető igazgatója, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke. Magyar Érdemrend Lovagkereszt Polgári Tagozat kitüntetésben részesült Dr. Törőcsikné Dr. Görög Márta, az SZTE Állam- és Jogtudományi Karának dékánja. Szintén Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével ismerte el az államfő Dr. Földesi Irén belgyógyász, klinikai farmakológus, a Szentesi Multidiszciplináris Centrum diabetológus főorvosa több évtizedes munkáját.

2024.03.18.
4 perc

Sulyok_Tamas_es_Szabo_Gabor_a_parlamentben_a_Szechenyi-dijak_atadasakor._Foto_MTI

Legújabb híreink

2024.03.27.
3 perc

Ingyenes Coursera tananyagcsomagot kínál az SZTE a mesterséges intelligenciáról a már végzett hallgatóknak.

2024.03.27.
3 perc

honlapcikkhez_coursera_alumni

2024.03.26.
5 perc

Bíró Hanna az SZTE JGYPK edző és aerobik szakos, 2. évfolyamos hallgatója. Egy nehéz felkészülési időszak után nyert magyar bajnoki címet, majd az U23-as gyorskorcsolya világbajnokságon 4. helyezést ért el. Formába lendülése olyan jól sikerült, hogy új egyéni rekordot állított fel és egyedüli magyar versenyzőként képviselhette hazánkat és a Szegedi Tudományegyetemet az Egyetemi Gyorskorcsolya Világbajnokságon, Norvégiában.

2024.03.26.
5 perc

bhnyj

2024.03.26.
3 perc

Filmvetítéssel, mikroszkópos vizsgálatokkal, érdekes bemutatókkal és előadásokkal várta a víz világnapján, mácius 22-én a diákokat az SZTE JGYPK Interaktív Természetismereti Tudástár. A szegedi egyetem kiemelt figyelmet fordít a környezettudatosságra, számos kutatás foglalkozik például vizes élőhelyekkel, a csapadék változásaival, a tengeráramlatok alakulásával, a vízfogyasztással.

2024.03.26.
3 perc

vizvilagnap_ZP1

2024.03.25.
2 perc

A XXXV. Zrínyi Ilona Matematikaverseny Csongrád – Csanád vármegyei döntőjének eredményhirdetése 2024. március 8-án volt. Az ünnepélyes díjkiosztónak a SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskola adott otthont.

2024.03.25.
2 perc

pexels-andrea-piacquadio-3769714

2024.03.25.
1 perc

Folytatódott az újszülöttkori SMA-szűrés március 1-től, amelynek az egyik országos központja Szeged. Az SZTE SZAKK Gyermekgyógyászati Klinikán már azonosították is az első SMA-s beteget.

2024.03.25.
1 perc

pexels-karolina-grabowska_SMA

2024.03.22.
5 perc

Ismét teltházzal zajlott az SZTE Alumni Uni Tudásműhelyének előadása a JATE Klubban, ahol ezúttal a rákkutatás új módszereiről hallhattunk információkat. Az eseményen több mint 100 résztvevő volt jelen.

2024.03.22.
5 perc

img_7942_1alumni_uni

2024.03.22.
1 perc

Március 25-én, hétfőn este újra Mentorháló-előadás az IH-ban! A programsorozat vendége a sorozat eddigi történetének egyik legsikeresebb előadója és talán legkülönlegesebb színfoltja, Dr. Mérő László matematikus, pszichológus.

2024.03.22.
1 perc

Mero_Laszlo

Írjon nekünk!

Kérdése van valamely hírre vonatkozóan? Hírt küldene a Szegedi Tudományegyetem sajtóirodájának? Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!

Kutatás

151 ember vesztette életét és az akkori 75 ezer szegedi lakosból 60 ezer vált hajléktalanná, amikor 1879. március 12-én a Tisza elöntötte Szegedet. Európa minden részére eljutott a természeti katasztrófa híre, amely alapvetően megváltoztatta a térség lakóinak életét és az árvízvédelemmel kapcsolatos koncepciókat is. A szegedi nagyárvíz 145. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencián, 2024. március 11-én a Szent-Györgyi Albert Agóra Dísztermében Szeged történetének legnagyobb természeti katasztrófájára emlékeztek a tudományos élet képviselői és az árvízvédelemben érintett szervezetek, intézmények, hatóságok, köztük az SZTE tudósai.

2024.03.12.
3 perc

KJA-4615

A Szegedi Tudományegyetem legkiválóbb szakértőinek részvételével megalakul Magyarország első olyan kutatócsoportja, amely egy adott régió, terület komplex vizsgálatát képes elvégezni, ezzel segítve a gazdasági szereplőket – elsősorban a borászokat – hogy terméküket tudományos alapokra helyezett módon állítsák elő és tökéletesen tudják pozícionálni a világpiacon.

2024.02.29.
4 perc

pexels-pixabay-51947

Virtuális sétán mutatja be a EUGLOH (European University Alliance for Global Health),- azon belül a kutatásokra fókuszáló EUGLOHria - a kilenc egyetem kutatási infrastruktúrájának legkiemelkedőbb bázisait. A Szegedi Tudományegyetem Biobankja és Funkcionális sejtbiológia és immunológia központja is bekerült az exkluzív válogatásba. A Biobankról még teljesebb képet kaphatnak az érdeklődők, a világszínvonalú létesítmény vezetőjével, Dr. Veréb Zoltánnal készült, angol nyelvű interjú segítségével.

2024.02.14.
2 perc

Biobank VZ

Gyógyítás

A rendkívül sikeres SZTE véradások sorozata folytatódik. A tavasz eljövetelével ismét segíteni hívják az egyetemi polgárokat: 2024. március 12-én 9.00-16.00 óra között szeretettel várnak minden tapasztalt és új véradót a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A szervezők célja, hogy legalább 300 életet megmenthessenek a véradók segítségével. Cikkünkből kiderül, miért éri meg triplán is vért adni.

2024.03.06.
1 perc

KJA-1633

A Magyar Ápolók Napját Kossuth Zsuzsanna, az első magyar főápoló születésének évfordulóján ünnepeljük. A MESZK (Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara) Csongrád-Csanád Vármegyei Területi Szervezete 2024. február 22-én, a Szegedi Tudományegyetem legmodernebb egészségtudományi képzési központjában rendezte meg a Magyar Ápolók Napi ünnepségét. Átadták a kamara elismeréseit azoknak, akik több évtizedes oktatói, vezetői tevékenységükkel nagyban hozzájárultak a szakdolgozói utánpótlás neveléséhez. A Magyar Ápolási Egyesület Ezüst Kitűzőjét és oklevelét is átvehették a díjazottak.

2024.02.23.
4 perc

Az_egeszsegugy_mindennapi_hoseit_az_apolokat_unnepeltek_a_Szegedi_Tudomanyegyetemen

Virtuális sétán mutatja be a EUGLOH (European University Alliance for Global Health),- azon belül a kutatásokra fókuszáló EUGLOHria - a kilenc egyetem kutatási infrastruktúrájának legkiemelkedőbb bázisait. A Szegedi Tudományegyetem Biobankja és Funkcionális sejtbiológia és immunológia központja is bekerült az exkluzív válogatásba. A Biobankról még teljesebb képet kaphatnak az érdeklődők, a világszínvonalú létesítmény vezetőjével, Dr. Veréb Zoltánnal készült, angol nyelvű interjú segítségével.

2024.02.14.
2 perc

Biobank VZ

Oktatás

A Szegedi Tudományegyetem szabadon választható kurzusai között jelent meg ebben a félévben az innovatív egészségfejlesztő edzések között a Water Skyball. A Fontanus Központ által létrehozott, sporttudományi szempontból is érdekes, fejlesztő labdajátékot az SZTE hallgatói február óta gyakorolják. A résztvevők egy kutatás részeseiként a fizikai és a mentális képességeik fejlődéséről is pontos képet kapnak a kurzus végén.

2024.03.18.
4 perc

Uj_magyar_fejlesztesu_sportag_segitsegevel_fejleszthetik_magukat_mentalisan_es_fizikalisan_is_az_SZTE_hallgatoi_nyito

A Szegedi Tudományegyetem legkiválóbb szakértőinek részvételével megalakul Magyarország első olyan kutatócsoportja, amely egy adott régió, terület komplex vizsgálatát képes elvégezni, ezzel segítve a gazdasági szereplőket – elsősorban a borászokat – hogy terméküket tudományos alapokra helyezett módon állítsák elő és tökéletesen tudják pozícionálni a világpiacon.

2024.02.29.
4 perc

pexels-pixabay-51947

Az első, online forduló után, - amelyben csaknem 1000 diák mérettette meg magát - kialakult a döntő 108 főből álló mezőnye a 13. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyen. A tanulmányi verseny páratlan népszerűségnek örvend a tanulók és felkészítő tanáraik körében. Mi a titka annak, hogy rekord számú, közel ezer tanuló jelentkezett a versenyre? Hogyan készülnek a szervezők a szegedi döntőre? Erről kérdeztük a kárpát-medencei megmérettetés szakmai vezetőjét, Dr. Szilassi Pétert, aki révén betekinthettünk a verseny kulisszatitkaiba is.

2024.02.26.
4 perc

Egy_szegedi_szervezesu_nemzetkozi_foldrajzverseny_sikerenek_titka

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Magazinok

SZEM

Szegedi Egyetem Magazin
SZEM - Szegedi Egyetem Magazin - az egyetem tükre

Nézze meg a Szegedi Egyetem Magazin 2023 számát!

Heureka

Heuréka Magazin
Heuréka Magazin

Nézze meg a Heuréka Magazin legújabb számát!

SZEM klinika

Klinika Magazin
Klinika Magazin

Töltse le az SZTE Klinika Magazin legújabb számát!

AMM

Alma Mater Magazin
Alma Mater Magazin

Nézze meg az SZTE Alma Mater Magazin legújabb számát!

SZTEminarium_

SZTEminárium
SZTEminárium

Nézze meg a SZTEminárium magazin legújabb számát!

Szeretnél értesülni legfrissebb híreinkről?

Iratkozz fel a Szegedi Tudományegyetem SZTEInfo hírlevelére!