Bezár

SZTEhírek

nyito_egyetemi_tajekoztato

Tájékoztató egyetemi polgároknak: távoktatás, munkahelyek megtartása, egészségügyi ellátás

Tájékoztató egyetemi polgároknak: távoktatás, munkahelyek megtartása, egészségügyi ellátás

2020. március 25.
8 perc

Az SZTE vezetői videóban tájékoztatták az egyetem polgárait a koronavírus okozta fertőzés terjedésének megelőzése érdekében tett intézkedésekről. Prof. Dr. Gellén Klára oktatási rektorhelyettes a távoktatással kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat, Prof. Dr. Lengyel Csaba elnök a Klinikai Központot érintő változásokat ismertette. Dr. Fendler Judit kancellár a munkavállalókra vonatkozó intézkedésekről tájékoztatott. Az elhangzottakat írásban foglaljuk össze.

Oktatással kapcsolatos tudnivalók


A március 11-én kihirdetett veszélyhelyzet eredményeként a Szegedi Tudományegyetem március 23-án távoktatási rendszerre állt át – mondta Prof. Dr. Gellén Klára oktatási rektorhelyettes. Hozzátette: az SZTE felkészült a távoktatási rendszer bevezetésére. – Oktatóinknak és hallgatóinknak minden szükséges támogatást és segítséget megadunk annak érdekében, hogy hallgatóink minél eredményesebben és hatékonyabban folytathassák tanulmányaikat. A szegedi egyetemen nagyon fontos volt ez idáig is az innováció és az online tananyagfejlesztés, így elmondható, hogy már most is rendelkezésre állnak olyan tananyagok, amelyeket a távoktatási rendszerbe átültetve oktatóink és hallgatóink rendelkezésére tudunk bocsátani. Emellett az SZTE oktatói részéről folyamatosan készülnek az online tananyagok – fogalmazott a rektorhelyettes.


Gellen_KlaraProf. Dr. Gellén Klára azt is elmondta, hogy az online kapcsolattartás 2020. március 23-tól folyamatos a hallgatók és oktatók között, az oktatóknak minden szükséges eszköz adott ahhoz, hogy számon tudják kérni a hallgatók tudását. Ehhez nemcsak a CooSpace felületét, mint elsődleges színteret vehetik igénybe, hanem minden olyan eszközt, amely az adott tantárgy oktatásához módszertan szempontból hatékonynak bizonyul.


– Szeretnénk kérni az oktatóinkat, hogy törekedjenek arra, hogy minél változatosabb, minél hatékonyabb módszereket alkalmazzanak, hiszen az a fontos most, hogy a hallgatók ezen virtuális közösségben is abszolválni tudják a követelményeket. Az SZTE oktatói részére folyamatosan biztosítjuk azokat a tartalmakat, távoktatási segédanyagokat, online módszertanokat, amelyek a továbbiakban is támaszul szolgálnak ahhoz, hogy az oktatás eredményes és gördülékeny legyen. Fontos az is, hogy a jó gyakorlatokat megosszuk egymással, erre a CooSpace szintéren szintén adott a lehetőség – hangsúlyozta Prof. Dr. Gellén Klára.


Az oktatási rektorhelyettes rámutatott arra is: a Szegedi Tudományegyetem számára nagyon fontos, hogy megfelelő információkat juttasson el hallgatói és oktatói részére. Annak érdekében, hogy a nagy virtuális közösségben is megfelelően áramoljon az információ, információs színtereket hoztak létre. A hallgatókat az egyetem központilag tájékoztatja, a diákok rendelkezésére áll ezen felül a chatbot is, ahol folyamatosan kérdezhetnek, és választ is kapnak kérdéseikre. A távoktatásra a szegedi egyetem minden kara, tanszéke és intézete felkészült oly módon is, hogy intézkedései terveket készítettek, amelyeket tervezetten, ütemezve hajtanak végre.


egyetemi_tajekoztato_0323

Kapcsolattartásra és ügyintézésre használható a CooSpace mellett a Modulo és a Neptun is. Prof. Dr. Gellén Klára arra kérte a hallgatókat, hogy ügyeiket minden esetben elektronikus úton intézzék, minden dokumentumot szkennelve juttassanak el az érintett egységeknek, ügyintézőknek.


A félév rendjével kapcsolatban elmondta: csak oly módon változik, hogy az áprilisra tervezett tavaszi szünetet előre hozták, egyebekben a félév rendje változatlan. Változás esetén minden hallgatót időben tájékoztatnak.


Az SZTE közoktatási intézményeivel kapcsolatosan Prof. Dr. Gellén Klára hozzátette: a közoktatásban a múlt héten indult el a digitális oktatás. Az SZTE ezen a területen is biztosítja a feltételeket annak érdekében, hogy az oktatás gördülékeny legyen, és hogy a diákok minél eredményesebben tanulhassanak. Ez a szegedi egyetem mind a négy köznevelési intézményében biztosított.


Az SZTE hallgatói közül szinte mindenki kiköltözött a kollégiumokból, az egyetem jelenleg 300 külföldi hallgató számára biztosít lakhatást. Azoknak a hallgatóknak, akik kiköltöztek, természetesen nem kell kollégiumi díjat fizetniük – hívta fel a figyelmet.


A Szegedi Tudományegyetemen a kutatási tevékenység zavartalanul folyik. Az SZTE a kutató munkába bevonja a komplex vizsgát tett PhD hallgatókat is, ők maximum 5 fős csoportokban látogathatják az épületeket – hangsúlyozta Prof. Dr. Gellén Klára.


Végezetül a rektorhelyettes arra kérte az oktatókat és a hallgatókat hogy látogassák a kapcsolattartási színtereket, ahol minden szükséges információt megkapnak.

 

A Szent-Györgyi Albert Klinikai Központot érintő változások


Prof. Dr. Lengyel Csaba, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke arról beszélt, hogy az SZTE SZAKK felkészült a járványügyi helyzet kezelésére.


Lengyel_Csaba– A járványveszély megjelenésekor, még januárban létrehoztunk egy olyan koronavírus ügyi bizottságot, amely komplex módon képes kezelni a helyzetet, orvosszakmai, jogi, igazgatási, műszaki és számítástechnikai szempontból egyaránt. Nagyon fontos, hogy ezek a területek együttműködjenek, hiszen ennek révén tudjuk biztosítani a gördülékeny betegellátást. Működésünk legfontosabb célja az, hogy a fertőző és a nem fertőző betegek ellátását is biztosítsuk. A jelenlegi szabályozási rendszerben a sürgősségi betegellátásra fókuszálunk, mivel nagyon fontos az, hogy minimálisra csökkentsük az orvosok és betegek közötti közvetlen kontaktust – mondta Prof. Dr. Lengyel Csaba.


– A fertőzőellátás biztosítása érdekében a II-es kórház területén alakítottunk ki egy járványügyi ellátó központ, amelyben első lépésben 100 ágyat biztosítunk az infektológia számára, és 15 ágyas SBO részleget hoztunk létre azoknak a betegeknek, akik felsőlégúti infekció gyanúja miatt kerülnek be a klinikai központba. Emellett biztosítani tudjuk a CT-vizsgálatokat és az intenzív ellátást is ebben a blokkban. A létrehozott létesítményben 27 olyan intenzív ágyat tudunk működtetni, amelyek lélegeztető géppel is ellátottak. Továbbá ebben a blokkban alakítottunk ki 2 olyan műtőegységet, amelyben a fertőzött betegek műtéti ellátásra is lehetőségünk nyílik. Azok a betegellátó egységek, amelyek eddig a II-es kórházban működtek, kiköltöztetésre kerültek – fogalmazott Prof. Dr. Lengyel Csaba.


A Klinikai Központ elnöke elmondta azt is, hogy kialakítottak egy második rendelőintézetet a Vasas Szent Péter utcában, ahol lehetőség van reumatológiai és pszichológiai ellátásra, valamint a terhesgondozással kapcsolatban vérvételre.


– Nagyon fontos, hogy minden esetben a járványügyi eljárási rend szerint járunk el, és arra kérünk minden dolgozót, hogy ezt vegye figyelembe. Ez dinamikusan változhat. A legfontosabb az, hogy szabályosan dolgozzunk, hogy figyeljünk egymásra, és a továbbiakban is a megfelelő kommunikációval és kooperációval végezzük a munkánkat – hangsúlyozta.


Végül Prof. Dr. Lengyel Csaba megköszönte mindenkinek a munkáját, aki az egészségügyi ellátásban eddig részt vett, mert, mint mondta: példamutató összhangban hozták meg a döntéseket és hajtották végre azokat.

 

Munkavállalókat érintő intézkedések


A tájékoztatón Dr. Fendler Judit, az SZTE kancellárja azt emelte ki, hogy az intézmény számára kiemelten fontos a munkahelyek megőrzése.


Fendler_Judit– Minden erőnkkel azt próbáljuk elérni, hogy minden munkahelyet megtartson az egyetem, és mindenki megkapja a fizetését. Elrendeltük az otthoni munkavégzést, erről egyetemi körlevelekben tájékoztattuk az érintetteket. Azt kérem mindenkitől, hogy a közvetlen munkahelyi vezetőjének iránymutatása és előírása alapján végezze a munkáját. A munkavégzés elvárás, a munka nem áll le. Az SZTE szempontjából nagyon fontos az egyetem működőképességének fenntartása, és ebben minden munkavállalóra számítunk. Ennek informatikai hátterét mindenki számára elérhetővé tesszük – mondta el a kancellár.


Dr. Fendler Judit hozzátette: komoly informatikai háttértámogatásra volt szükség az elmúlt időszakban ahhoz, hogy a szegedi egyetem a távoktatás és a távmunka feltételeit megteremtse. Az is nagyon lényeges, hogy a Szegedi Tudományegyetem a beszerzéseit a fenntartói utasításoknak megfelelően végzi. Ez azt is jelenti, hogy az egyetem minden olyan felszerelésnek a birtokában van, ami szükséges a kialakult helyzet kezeléséhez. Az SZTE folyamatosan tájékoztatja az egyetemi polgárokat a megtett intézkedésekről.

 

Határozatok és hasznos linkek:

A 1/2020. (II. 26.) sz. rektori-kancellári körlevél a koronavírus fertőzés terjedésével összefüggő intézkedésekről itt elérhető.
A 2/2020. (II. 26.) sz. rektori-kancellári körlevél az SZTE hallgatói vonatkozásában a koronavírus fertőzés terjedésével összefüggő intézkedésekről itt elérhető.
A 3/2020. (III.05.) sz. rektori- kancellári körlevél a Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság intézkedésekeinek kötelező betartására itt elérhető.

A rektori szünetre vonatkozó határozat itt elérhető.

A tavaszi szünetre vonatkozó határozat itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 1/2020. (III.06.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 2/2020. (III. 09.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 3/2020. (III. 09.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 4/2020. (III.11.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 5/2020. (III.11.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 6/2020. (III.11.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 7/2020. (III.11.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 8/2020. (III.12.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 9/2020. (III.15.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 10/2020. (III.16.) sz. körlevele itt elérhető.

A 10/2020. (III. 16.) sz. körlevél melléklete itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 11/2020. (III.17.) sz. körlevele itt elérhető.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott eljárásrend a koronavírussal kapcsolatban itt elérhető.

A WHO tájékoztató videói a koronavírus terjedésének megelőzésével kapcsolatban itt megtekinthetők.

A WHO hatékony kézmosással kapcsolatos plakátai itt megtekinthetők.

Korábban írtuk a témában:

További intézkedéseket vezetett be az SZTE a koronavírussal kapcsolatban

A koronavírussal kapcsolatban intézkedéseket vezetett be a Szegedi Tudományegyetem

Frissítve: 2020. március 9. - Legfontosabb tudnivalók a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről

Frissítve: 2020. március 10. - Legfontosabb tudnivalók a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről

Frissítve: 2020. március 11. - Oktatási szünetet rendeltek el a Szegedi Tudományegyetemen

Frissítve: 2020. március 12: Azonnali intézkedéseket vezetett be az SZTE

Frissítve: 2020. március 13. - Tájékoztató a COVID-19 fertőzés által érintett területekről

Frissítve: 2020. március 15. - Az azonnali egészségügyi ellátást nem igénylő betegellátás elhalasztása

Frissítve: 2020. március 15. - Külföldi állampolgár foglalkoztatásával és utazással kapcsolatos tudnivalók

Frissítve: 2020. március 16. - Online oktatás az SZTE-n - információk oktatóknak

Frissítve: 2020. március 17. - Foglalkoztatással kapcsolatos új rendelkezések

Frissítve: 2020. március 18. - Kétnyelvű chatbottal bővül a hallgatói tájékoztatás az SZTE-n

Frissítve: 2020. március 20. - Tájékoztató videó egyetemi polgároknak

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek