Bezár

SZTEhírek

sofi_dijatado_kiemelt_nagy

Biológus konferencia után díjeső

Biológus konferencia után díjeső

2015. március 19.
2 perc

Az SZTE biológus hallgatóinak konferenciája után a legtehetségesebbek átvehették a Sófi-alapítvány díjait.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Biológuskonferenciát rendezett 2015. március 19-én a Szegedi Tudományegyetem Tehetségpont részeként működő Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány. Az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontbeli tudományos seregszemlén 17 pályázó nevezett mesterképzés és doktorandusz kategóriában.



Elismerés a legjobbaknak


Az SZTE biológia mesterszakosai közül 3. helyezett lett Kozma Mihály, a 2.: Giricz Zsófia, míg az 1. helyezett: Molnár Árpád. A doktorandusz kategória dobogósai: Varga Gergely István (3.), Szabó Renáta (2.), Tölgyesi Csaba (1.).

A Sófi-alapítvány díjakat átadó kuratóriumi elnöke, Kovács Kornél professzor (SZTE TTIK Biotechnológiai Tanszék) szerint a 12. biológus konferencia bizonyított: rangos tudományos programmá vált.

Az ifjú biológusok számára megmérettetést jelentő konferencián díszvendégként jelent meg Gausz János. A Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Genetikai Tanszék nyugalmazott tudományos tanácsadója számára az alapítványt létrehozó és éltető Sófi József nyújtotta át a Greguss Pál-emlékérmet.


Sofi_dijatado_galeria
Biológus konferencia után díjeső - GALÉRIA


Vállalkozó mecénás


Sófi József, az alapítvány létrehozója 1990-ben ígéretes biológusként végzett a szegedi egyetemen, ám anyagi okokból el kellett hagynia a tudományos pályát. Vállalkozásokba kezdett, és megfogadta, hogy ha sikeres lesz, támogatni fogja a tehetséges hallgatókat, hogy ők ne kényszerüljenek elhagyni a kutatói pályát.

2001-ben megalapította a Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítványt, amely kezdetben a biológushallgatók, majd 2006 óta a szegedi egyetem minden tehetséges hallgatójának támogatását küldetésének tekinti. Az évente megrendezendő konferencián a biológushallgatók kutatási témájukról tartanak előadásokat, és az alapítvány kuratóriuma ennek alapján ítéli oda a Sófi-ösztöndíjakat.

Sófi József és alapítványa tehetséggondozó tevékenységét számos díjjal ismerték el. Így 2008-ban Kármán Tódor-díjjal (a társadalmi felelősségvállalás területén adható legrangosabb állami kitüntetés). Továbbá a Szegedi Egyetemért Mecénásdíjjal, az SZTE Természettudományi és Informatika Kar Mecénás díjával és 2012-ben a Szegedért Alapítvány társadalmi-állampolgári kuratóriumának Debreczeni Pál-díjával.



Lendület a tehetségeknek


A legkiválóbb Sófi-ösztöndíjas biológushallgatók kiemelkedő karriert mutattak fel az elmúlt tizennégy évben. Többek között itt érte el első sikereit a kétszeres Sófi-ösztöndíjas Lipinszki Zoltán molekuláris biológus, aki később Junior Prima Díjat is kapott, ma a Cambridge-i egyetemen kutat.

Maróti Gergely az Egyesült Államokból hazatérve világszínvonalú kutatócsoportot alapított Szegeden.

Szebeni Gábor, Marosi Máté és Tóth Andrea rangos külföldi kutatóintézetekben dolgozva öregbítette a Sófi-alapítvány hírnevét.

A kétszeres Sófi-ösztöndíjas Nagy László az USA-ból jött haza és elnyerve az MTA Lendület programját, önálló kutatócsoportot hozott létre.

 

SZTE-info

fotók: Ócsai Gábor

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek