Bezár

SZTEhírek

almamatermikulas_kiemelt

2014-ben is jön az Alma Mater Mikulás

2014-ben is jön az Alma Mater Mikulás

2014. november 21.
1 perc

Az SZTE Alma Mater szervezésében az SZTE-s öregdiákok, oktatók és dolgozók gyermekei 2014. december 4-én ismét találkozhatnak a Mikulással a József Attila Tanulmányi és Információs Központban.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Szegedi Tudományegyetem alumni szervezete 2014-ben is megszervezi hagyományos Mikulás-programját melyhez, idén is rajzverseny kapcsolódik. A pályázatra három kategóriában „Rajzold le, hogyan készül a Mikulás a nagy napra” témában várják a pályamunkákat 2014. december 1-ig. Az este folyamán többek között a Vackor Zenekar műsora, a Mikulás Rajzverseny eredményhirdetése, kézműves-foglalkozások, az SZTE Klebelsberg Könyvtár könyvsarka és a Tudáskapu varázslatos tudományai várják a gyermekeket, időközben pedig maga a Mikulás is megérkezik, hogy megajándékozza kis látogatóit.


almamater_mikulasplakat


A részvétel az Alma Mater-tagoknak és gyermekeiknek ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztráció és további információ az SZTE Alma Mater honlapján.


A rajzpályázatról itt olvashat.

 

almamater_rajzverseny_2014

SZTEinfo

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    17
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    15:00 - 17:00
  • *
    már
    17
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
    SZTE TIK, Ady tér 10.
    18:00 - 20:00
  • *
    már
    18
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00
    SZTE Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek