Bezár

SZTE Magazin

sztefloorballmikulas

Érmeket, pezsgőt és ajándékokat hozott az SZTE Mikulás Floorball Kupa

Érmeket, pezsgőt és ajándékokat hozott az SZTE Mikulás Floorball Kupa

2022. december 13.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetem Sportközpont idén is megrendezte, a már hagyományosan népszerű Floorball Mikulás Kupát. A hat induló csapat új és visszatérő hallgatókkal mérkőzött meg az első helyért, akik a küzdelmes meccseket követően megajándékozták egymást.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Az SZTE Floorball Mikulás Kupán résztvevő csapatok hallgatói idén is a Sportközpont labdás termében versengtek egymással. A hat induló csapat 9 mérkőzésen vetette össze tudását, minden játékos szenvedélyesen és örömmel vett részt az eseményen. A résztvevők között volt olyan, akit a floorball iránti szeretete, SZTE-s tanulmányai elvégzése után is visszahúzott alma materébe, kifejezetten erre a tornára.

sztefloorball_pacsi

Minden egyetemi csapat motiváltan játszotta végig a versenyt Fotó: Lénárt Dóra

-Én programtervező informatikusként végeztem, most a Mikulás Kupára jöttem vissza. Középiskolában találkoztam először a floorballal és három Mikulás Kupán már részt vettem. Mindig törekszünk arra, hogy visszatérő csapattal jöjjünk – mondta el Stadler Richárd, volt SZTE hallgató, aki csapatával névre szóló mezekkel érkezett.

Az SZTE Sportközpont minden évben két floorball kupát szervez: egyet decemberben, Mikulás napján és egyet húsvétkor. A résztvevők túlnyomó többsége mindkét rendezvényen pályára lép.

szte_floorball_ermek

Idén sem maradtak el az érmek a dobogósoknak Fotó: Lénárt Dóra

-Ez az első Mikulás kupám, de voltunk tavaly a húsvétin, ahol meglepetésre harmadikok lettünk. Eddig csak általános iskolában floorballoztam a testnevelés órákon. Szeretem, mert jó játék, amit teremben lehet játszani, az egész olyan barátságos és nincs sérülésveszély. Szeretem a futás részét és a taktikát is, bár ez utóbbi nem mindig jön össze a tervek szerint– mesélte Kozák Péter, az SZTE Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar negyedéves orvostanhallgatója.

Az SZTE testnevelés kurzusként is biztosít floorball órát, melynek résztvevői különösen nagy szeretettel járnak a Kupákra. Kedves momentum tette még emlékezetesebbé a sporteseményt. Mindegyik csapat hozott saját ajándékcsomagot, amely sorsolással talált új gazdára. Az első helyezett csapat játékosainak az aranyérem mellé pezsgő is járt az ünnepléshez.

floorball_csapatok

Vizsgaidőszakban az egyik legjobb kikapcsolódás tanulás közben a sport Fotó: Lénárt Dóra

-Itt játszom 2018 óta, akkor kezdtem az egyetemen, testnevelés kurzusnak is a floorballt vettem fel. Nagyon szeretem a csapatsportokat és igazából kihívás ütővel irányítani a labdát. Nagyon régóta játszom csapatsportokat, középiskolában is ezt játszottam és úgy gondoltam, ha már ott elkezdtem, akkor talán itt tudnék fejlődni és úgy vettem észre, hogy az utóbbi időben fejlődtem benne. Mióta egyetemista vagyok minden alkalommal itt voltam a Mikulás és Nyuszi kupán is – tudtuk meg a győztes csapat egyik tagjától, Molnár Tímeától, az SZTE Természettudományi- és Informatikai Kar végzős környezetmérnök hallgatójától, aki az egyetem EHÖK floorball csapatának is tagja.

A Kupán a jó hangulatot a zene is erősítette és persze a résztvevők sportszerű viselkedése a játék és játékostársak felé. Ismét siker övezte az eseményt, a játékosok a helyszínt izgatottan hagyták el, már a következő floorball mérkőzéseket várva.

– 2017. december 5-én szerveztem az első SZTE Floorball Mikulás Kupát. Az elmúlt 6 évben már hagyománynak tekinthető, hogy minden félévben – tavasszal Nyuszi Kupán - megmérkőzhetnek egymással az SZTE hallgatói. Nagy öröm számomra, hogy az újonnan csatlakozó csapatok mellett évről-évre visszatérnek a korábbi kupákon szereplő játékosok. Izgalmas meccseket láthattunk a 6 csapatos kupán, külön köszönöm a résztvevőknek, hogy a „Fair play” szellemisége most is maximálisan jellemezte a mérkőzéseket – osztotta meg gondolatait Almási Dóra, az esemény szervezője és az SZTE Sportközpont oktatója.

tklogo

 

 

Szöveg és Fotó: Lénárt Dóra

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek