Sokkal nagyobb az esélye annak, hogy pilóták leszünk vagy beválogatnak az olimpiai csapatba, mint hogy allergiás tünetet okozzon a koronavírus elleni védőoltás – derült ki a Gyermekgyógyászati Klinika igazgatójának előadásából. Bereczki Csaba érdekes információkra hívta fel a figyelmet.
– Az, hogy valakit beoltottak, nem azt jelenti, hogy nem kaphatja el a koronavírust, hanem azt, hogy nem lesz nála olyan súlyos lefolyású a betegség. Sőt, ha elkapja a vírust, akkor azt át is tudja adni másnak, ezért fontos, hogy az oltás után is viseljük a maszkot és tartsuk be a higiénés szabályokat – hívta fel a figyelmet online előadásában az SZTE SZAKK Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermekegészségügyi Központ igazgatója, Bereczki Csaba.
A Rotary Club Szeged Dóm által szervezett programon Bereczki Csaba beszélt arról is, hogy a jelenleg elérhető és alkalmazott vakcinák mindegyikét meg kell ismételni, az első után 50-60 százalékos, míg a második után már 100 százalékos a védettség. A szakember hangsúlyozta, hogy fontos a nyájimmunitás, hiszen minél nagyobb százalékban oltott a lakosság hazánkban, annál kisebb lesz az a százalék, akinél súlyos tüneteket és szövődményeket okoz a világjárvány, valamint a nagy átoltottsággal a harmadik hullám ellaposítható.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a koronavírussal ugyanúgy meg kell tanulnunk együtt élni, mint az influenzával, és ahhoz hasonlóan majd a védőoltást is meg kell ismételni vélhetően minden évben, hogy a szervezet emlékeztetve legyen a helyes immunreakcióra.
– Minden védőoltásnak megvan a rizikója, ezért a beadást követően az oltóponton kell kötelezően várni legalább negyedóráig, hogy ha anafilaxiás reakció lépne fel, akkor azt a rendelkezésünkre álló eszközökkel, gyógyszerekkel meg tudjuk fékezni. Emellett mindegyik védőoltás sajátossága, hogy immunológiai reakciót generálnak, vagyis helyi fájdalom, levertség, láz jelentkezhet, ami egy nap után elmúlik, valamint egyszerű lázcsillapítóval kezelhető – részletezte.
Bereczki Csaba hozzátette, amerikai gyermekgyógyászok által készített infografika szerint harmadával nagyobb az esélye annak, hogy pilóták leszünk vagy az amerikai olimpiai csapat tagjai, mint hogy súlyos allergiás szövődményünk legyen a védőoltás miatt.
Elhangzott, hogy hazánkban a 18 év alattiak nem kaphatnak koronavírus elleni vakcinát, de a kutatók már dolgoznak azon, hogy megtalálják, melyik az a védőoltás, amely a gyerekeknél is megfelelő immunválaszt vált ki minimális mellékhatással.
Link: delmagyar.hu