Bezár

Internet

Sokszínű kulturális programokat szervez a Szegedi Tudományegyetem

Sokszínű kulturális programokat szervez a Szegedi Tudományegyetem

2020. február 11.
2 perc

Színházi előadásokat, könnyű- és komolyzenei koncerteket, tematikus fesztiválokat, tudománynépszerűsítő programokat kínál a csongrádi megyeszékhelyen élő és tanuló közönségnek a Szegedi Tudományegyetem (SZTE).

Tajti Gabriella, az SZTE Kulturális Irodájának vezetője a rendezvényeket bemutató keddi sajtótájékoztatón elmondta, április 6. és május 17. között rendezik meg a 17. Egyetemi Tavaszt, melyen több száz tudományos, ismeretterjesztő, kulturális, sport- és szórakoztató program közül választhatnak az érdeklődők. A jubileumi, 25. Őszi Kulturális Fesztivál programjai pedig október 1-je és november 10. között várják a közönséget. A Kulturális Iroda emellett a tehetséges hallgatók támogatására is kiemelt figyelmet fordít: a tavaszi félévben egyetemi vers- és prózamondó versenyt, fotó-, dráma és verspályázatot szervez. Jövőre ünneplik a szegedi felsőoktatás indulásának centenáriumát, az évforduló alkalmából szlogenpályázatot is hirdettek.


A fennállásának 95. évfordulóját ünneplő Szegedi Egyetemi Énekkar évadának középpontjában a hagyományok ápolása áll. Történeti kiállítás mutatja be a kórus történetét, november 28-án pedig nagyszabású koncerttel köszöntik a jubileumot, melyen a régi kórustagok is föllépnek majd.


Az egyetem jelenlegi és egykori hallgatóiból álló Universitas Szimfonikus Zenekar május elején koncertezik a Szent-Györgyi Albert Agórában, a hangversenyen az egyes hangszercsoportok is bemutatkoznak. Nyáron 10-18 év közötti gyermekeknek szerveznek hangszeres tábort, ahol a zenei tanulmányaik elején járó növendékek próbálhatják ki magukat zenekari környezetben. Az őszi szemeszterben pedig adventi hangversenyeket ad az együttes.


A Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) április közepén tartja a Szegedi Egyetemi Színházi Találkozót, ahol az ország felsőoktatási társulatainak repertoárját ismerheti meg a közönség. Itt tartják a SZESZ új premierjét, Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker című darabjának bemutatóját.


Március 25-én, Bartók Béla születésnapján kezdődik egyetem művészeti karának fesztiválja, áprilisban rendezik a Nemzetközi Simándy József Énekversenyt és a Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivált is.


Az SZTE Füvészkertben tavasztól tematikus hetekre várják az óvodásokat és iskolásokat, majd májustól újranyit az arborétum tavaszi lepkekertje. Június 27-28-án a levendula és rózsa napokon színvonalas és színes kulturális, ismeretterjesztő és szórakoztató programokkal fogadják a vendégeket. Augusztus elején a Lótusz Napokon távol-keleti hangulatot varázsolnak a botanikus kertben, októberben gombásznapra és Tök Jó Napra invitálják a családokat.


Link: magyarnemzet.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek