Bezár

Internet

Már lehet jelentkezni az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre

Már lehet jelentkezni az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre

2020. június 25.
2 perc

A magyarországi és a határon túli középiskolák számára a versenykérdéseket az SZTE elismert oktatói állítják össze, a zsűri tagjai a szegedi egyetem elismert professzorai.

A Szegedi Tudományegyetem kilencedik alkalommal rendezi meg a Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyt. Az ország egyik legrangosabb tanulmányi versenyén a diákok a tudásukról való számadás mellett szakmai programokon is részt vesznek. A versenyt 2020. december 10-11-én rendezik meg, a jelentkezési határidő 2020. szeptember 15-e. A Szegedi Tudományegyetem közel 200 diákot lát majd vendégül két napon át.


A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Pro Talentis Universitatis Alapítvány magyarországi és határon túli középiskolás diákokat és felkészítő tanáraikat várja a kilencedik alkalommal meghirdetett SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyre (SZGYTV). A 2020. december 10-11. közötti program a szegedi egyetem egykori rektora, az 1937-ben Nobel-díjjal elismert Szent-Györgyi Albert gazdag kutatói életműve előtt tiszteleg.


A 2020-as vetélkedő fő témája: Szent-Györgyi Albert munkássága, valamint az orvosi-élettani, fizikai és kémiai Nobel-díjasok 2015-2019 között. Az idei esztendőben a versenyzők számíthatnak a fennállásának 100. évfordulóját ünneplő szegedi egyetem történetéhez kötődő kérdésekre is. A verseny kérdései a biológiához, a fizikához és a kémiához kötődnek. A csapatok pályázhatnak kisfilmmel valamint képregénnyel is: a pályamunkáknak Szent-Györgyi Albert hobbijait kell bemutatniuk.


A magyarországi és a határon túli középiskolák számára a versenykérdéseket az SZTE elismert oktatói állítják össze, a zsűri tagjai a szegedi egyetem elismert professzorai. A kétnapos rendezvény során a verseny mellett szakmai programokat is kínál az SZTE: a diákokat és felkészítő tanáraikat a szegedi egyetem vezető kutatói fogadják az intézmény legmodernebb laborjaiban, és meghallgathatják egy elismert tudós előadását is.


A Szent-Györgyi Albert Tanulmányi Versennyel, a tudományok megszerettetésével, az ismeretterjesztéssel, az inspiráló és a felsőfokú képzés gyakorlati oldalát is bemutató programokkal arra törekszik a Szegedi Tudományegyetem, hogy magához vonzza a tehetségeket és továbbtanulásra ösztönözze őket. Az SZTE idén már harmadszor ismeri el azon felkészítő tanárok munkáját, akik több éve vesznek részt a versenyen, és diákjaik mentorálásával, motiválásával járulnak hozzá a tehetséggondozáshoz. Az elismerő okleveleket a pedagógusok részére az ünnepélyes megnyitón adják át.


Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Versenyről valamint a nevezéssel kapcsolatos tudnivalókról a verseny hivatalos honlapján https://u-szeged.hu/szgytv/felhivas találnak információt az érdeklődők.


Az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny lebonyolítása az EFOP-3.4.4-16-2017-00015, "A Szegedi Tudományegyetem készségfejlesztő és kommunikációs programjainak megvalósítása a felsőoktatásba való bekerülés előmozdítására és az MTMI szakok népszerűsítésére" című pályázat keretében valósul meg.


Link: magyarszo.rs

 

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek