Bezár

Internet

Koronavírus-szűrőbusz Szolnokon

Koronavírus-szűrőbusz Szolnokon

2020. május 14.
1 perc

Folytatódnak az általános koronavírus-szűrővizsgálatok. Szolnokon a Hild János téren felállított szűrő-buszhoz várták a reprezentatív vizsgálatra meghívottakat. A város polgármestere megköszönte a részvételt, amely a megyében kiemelkedő az országos átlaghoz képest. A szakemberek szerint egyébként a koronavírus- járvány görbéjét sikerült ellaposítani, de arra figyelmeztetnek, hogy nem vagyunk túl a járványon. A koronavírushoz hasonló fertőzések szezonalitást mutatnak, azaz nyáron elülnek, ősszel-télen viszont újra fellángolhatnak.

"Ezért vagyunk óvatosan bizakodóak és optimisták, mert úgy gondoljuk, hogy ha ez a vírus is szezonalitást mutat- amire egyébként nincs bizonyítékunk, csak reménykedhetünk benne- és a járványügyi intézkedések megfelelően hatékonyak voltak- erre viszont bizonyítékunk van, hiszen úgy tűnik, hogy nem olyan nagy a fertőzöttek száma Magyarországon, mint más országokban-akkor szabadabban élhetjük az életünket és talán a járványügyi intézkedések is kedvezőbbek lehetnek mindannyiunk számára."

- mondta Prof. Dr. Lengyel Csaba, a Szegedi Tudományegyetem elnöke.


Link: hirtv.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    26
    SZTE BTK Informatórium
    14:00
    SZTE BTK Informatórium
    14:00
  • *
    ápr
    23
    Somogyi-könyvtár, közösségi tér (Dóm tér 1-4.) ill. SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    17:00
    Somogyi-könyvtár, közösségi tér (Dóm tér 1-4.) ill. SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterem (Tisza Lajos krt. 79-81.)
    17:00
  • *
    máj
    6
    Kapca x Rézhárs Bisztró (6725 Szeged, Rákóczi u. 1.)
    12:00 - 18:00
    Kapca x Rézhárs Bisztró (6725 Szeged, Rákóczi u. 1.)
    12:00 - 18:00
  • *
    máj
    6
    Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet, Banga Ilona Egészségtudományi Képzési Központ MedMax előadóterme
    14:00 - 15:00
    Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézet, Banga Ilona Egészségtudományi Képzési Központ MedMax előadóterme
    14:00 - 15:00

Kapcsolódó hírek

Készítő