Bezár

Internet

Gördülékenyebbé válhat a pedagógusok minősítése

Gördülékenyebbé válhat a pedagógusok minősítése

2020. január 23.
1 perc

A hazai köznevelési rendszert érintő egyik legnagyobb változás az elmúlt években a tanfelügyelet és a pedagógusminősítés rendszerének kiépülése volt. A Szegedi Tudományegyetem Közoktatási Vezetőképző és Továbbképző Intézete csütörtökön országos konferenciát szervezett a tanfelügyeleti és pedagógusminősítési rendszer tapasztalatairól, jövőjéről és fejlesztési lehetőségeiről. Az eseményen az ország és a régió köznevelési intézményeiből több, mint 110 szakember vett részt.

Szikora Ágnes, az Oktatási Hivatal Tanügy-igazgatási és Köznevelési Hatósági Főosztályának vezetőjének előadásából kiderült, idén nagy figyelmet fordítanak arra, hogy az a felügyelő bizottság végezze el a pedagógusok minősítését, akik abban az intézményben a vezető tanfelügyeletét végezték. Úgy vélik, így összehangoltabbá válna a nevelési és oktatási intézmények, illetve a hatóság munkája.


Ritter Attila szakértő, a pécsi Janus Pannonius Gimnázium igazgatójától megtudtuk, jelenleg 5 ezer szakértő és mintegy 70 ezer minősülő pedagógus van hazánkban. Azt mondta, a tanfelügyelet és a pedagógusminősítés által az intézmények struktúrájának, szervezeti kultúrájának, eredményességének, kapcsolatrendszerének, működésének és működési feltételeink teljes átvilágítása is megtörténik.


Link: delmagyar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek