Bezár

Internet

Akár 120 ezer forintot kaphatnak beiratkozáskor az egyetemisták Szegeden

Akár 120 ezer forintot kaphatnak beiratkozáskor az egyetemisták Szegeden

2020. június 26.
3 perc

Az első tanévüket kezdő gólyák tanulmányi ösztöndíjat még sehol sem kaphatnak, de ez nem jelenti azt, hogy más támogatást nem. Szinte minden egyetemen igényelhetők szociális alapon juttatások, valamint létezik alaptámogatás is. A Szegedi Tudományegyetemen viszont van egy kötetlenebb, sokak számára elérhető 120 ezer forintos ösztöndíj, amelyet már beiratkozáskor is lehet igényelni, de az egyetem más kedvezményrendszerekkel is segíti a hallgatókat.

Magyarországon az államilag támogatott felsőoktatásba felvételt nyert hallgatók a környező országokhoz képest szerteágazó, könnyen hozzáférhető támogatási rendszerbe kerülnek. Itthon például pályázható tanulmányi, vagy köztársasági ösztöndíj is, de ezek közös pontja, hogy azokat a most egyetemre beiratkozó diákok még nem igényelhetik. Vannak azonban általánosan minden egyetemen, de intézményspecifikus juttatások is, amelyekre már a gólyák is jelentkezhetnek. A jelenlegi koronavírus-járvány miatti válságos gazdasági helyzetben mind a hallgatóknak, mind családjuknak nagy segítséget jelenthetnek a nem egyszer 100 forintnál is többet jelentő tételek.


Talán a legismertebb, általánosan elérhető lehetőség a rendszeres szociális ösztöndíj (van, ahol támogatásnak hívják), melynek összege havonta kerül jóváírásra, a hallgatói normatíva 20, illetve 10 százalékánál nem lehet alacsonyabb. Ezt fogyatékossággal élő vagy egészségügyi állapotuk miatt rászoruló, halmozottan hátrányos helyzetű, családos, árva vagy gyámság alól kikerült diákok kaphatják. Odaítéléséről a megfelelő igazolások birtokában a Hallgatói Önkormányzatok döntenek pályázati és jogosultsági alapon.


Szintén már beiratkozáskor igényelhető az iskolakezdő alaptámogatás is, amelynek feltételeit kormányrendeletben fixálták, így azt a tanulmányok kezdő szakaszában kaphatják az állami ösztöndíjas, nappali képzésbe került diákok. Ennek feltételei szintén rászorultsághoz kötöttek - amelyek megegyeznek a szociális ösztöndíj feltételeivel -, valamint igényelni is kell őket. Ennek összege az alapképzés esetében a normatív támogatás 50 százaléka, mesterképzés esetében a 75 százaléka, vagyis nagyjából 60-90 ezer forintra számíthatnak a hallgatók.


Igényelhető még emellett a Bursa Hungarica ösztöndíj is, amely pénzbeli szociális támogatás, amelynek elbírálását nem az egyetem végzi, hanem az önkormányzatok. Ennek összege általában 100 ezer forint körüli, de minden évben ősszel - október és november között - igényelhető, részleteit pedig a tanév elején tisztázza az Emberi Erőforrások Minisztériuma és teszi közzé a felhívásokat a helyi önkormányzatok.


Érdekesség, hogy a Szegedi Tudományegyetem jóval egyszerűbben elérhető, nem rászorultsági alapon elérhető támogatást is nyújt a gólyáknak. Az SZTE START ösztöndíj közvetlen kedvezményezettjei azon felvételiző diákok, akik első helyen jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetemre, és oda felvételt nyernek a 2020/2021-es tanévre. Az ösztöndíj összege akár 120 ezer forint, de legalább 40 ezer forinthoz juthatnak a hallgatók. Ennek esetében tényleg csak annyinak kell megfelelni, hogy a jövendőbeli hallgatók ne mulasszák el a pályázati határidőt, ami például idén július 10-ig tart, majd iratkozzanak is be az intézménybe. Fontos hangsúlyozni, hogy nem az először beadott felvételi jelentkezési lap sorrendje számít, hanem elfogadják azt is, hogy ha valaki a július 9-i lejáratig változtat úgy, hogy az SZTE kerül az első helyre.


Szegeden egyébként a hallgatókat egy baráti ösztöndíjrendszer várja nemcsak a beiratkozáskor, de a későbbiekben is. Ugyanis igényelhető jegyzettámogatás, de Talent ösztöndíjat is kaphatnak a kiváló művészek, sportolók, vagy a kiváló kutatási, tanulmányi eredményekkel rendelkező hallgatók. Az önkormányzattal együttműködve pedig elnyerhető a Szeged Városi Ösztöndíj is, amelyet a kiemelkedő teljesítményt elért diákok tanulmányainak anyagi támogatására adnak, ahogy létezik külön sportösztöndíj is.


Az ilyen pár tíz-, vagy akár százezer forintos tételek komoly segítséget jelenthetnek. Mint ahogy arról korábban részletesen írtunk, az egyetemista diákok átlagos éves költségei meghaladták a 3,5 millió forintot az elmúlt években. Azonban komoly eltérés tapasztalható abban, hogy valaki Budapesten, vagy valamely vidéki egyetemen próbál diplomát szerezni. A cikkben példaként említett Szeged esetében akár 20 százalékkal kevesebb is lehet a hallgatók kiadása.


Link: napi.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek