Bezár

Rádió

Vény nélkül

Vény nélkül

2019. március 25.
1 perc

A szeptikus betegek túlélési esélyeinek növelésére az országban elsők között alkalmazzák a CytoSorb-bal végzett vértisztító eljárást a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Intézetében. Prof. Dr. Molnár Zsolt vezetésével pedig a világon elsőként kutatják a vérben található mérgező molekulák eltávolítására alkalmas eszköz hatékonyságának növelését. Az intézetbe a betegek nagyobb része műtét utáni megfigyelésre kerül be, akik egy rövidebb észlelési idő után kiadhatók sebészeti osztályokra, azonban biztosan van ezer olyan páciens, akinél fellép ez a több szervet érintő elégtelenség. Általában 30-40 százalékuknál kialakul szepszisszerű tünet, vagyis évente 300-400 olyan nagyon súlyos állapotú beteget kezelnek, akinél az immunrendszernek extra segítségre lehet szüksége.

A KlubRádió 2019. március 25-i adásából:


Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    5
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
    Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar, Sófalvy előadóterem (6800 Hódmezővásárhely, Andrássy út 15.)
    08:45 - 15:10
  • *
    feb
    6
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
    Bessenyei Ferenc Művelődési Központ, 6800 Hódmezővásárhely, Dr. Rapcsák András út 7.
    10:00 - 12:00
  • feb
    7
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
    SZTE ETSZK épületei
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    9
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00
    IH Rendezvényközpont 6721 Szeged, Felső Tisza-part 2.
    18:00 - 20:00

Kapcsolódó hírek