Bezár

Internet

Okostelefonos alkalmazást fejlesztenek Szeged időjárására

Okostelefonos alkalmazást fejlesztenek Szeged időjárására

2019. március 12.
2 perc

Két nappal előre tudni fogjuk, számíthatunk-e nagyobb zivatarokra Szegeden és környékén. Az okostelefonos alkalmazás célja a minél pontosabb előrejelzés, és az, hogy hasznosítsuk a lehullott esővizet.

Tavaly megírtuk, a Szegedi Tudományegyetem is munkálkodik azon, hogy minél pontosabban előrejelezze a térségünkben egyre gyakrabban előforduló zivatarokat (2018. június 19.: Viharkárok megelőzősén dolgoznak). A projektet Szeged és a szerbiai Újvidék egy közös pályázat kapcsán valósítja meg, kedden Szegeden találkoztak a felek, hogy megosszák egymással tapasztalataikat.

A klímaváltozás miatt térségünkben, így Szegeden is a csapadék egyre kevesebb, ám egyre intenzívebb formában koncentrálódik.
 

– Tapasztalhattuk, hogy tavasszal és nyáron akár pár óra alatt 60 milliméternyi, vagyis egyhavi csapadékmennyiség is lehullik egyszerre. Az a célunk, hogy ezt megpróbáljuk kicsit pontosabban előrejelezni, és az információt a Dél-Alföld, valamint a Vajdaság lakosságának rendelkezésére bocsássuk – részletezte Gál Tamás, az SZTE éghajlattani és tájföldrajzi tanszékének egyetemi docense. Tél végén elindították teszt üzemmódban az előrejelző szoftvert, jelenleg az applikáció fejlesztésén dolgoznak, amely egy térkép lesz. Ezen az adott régió területén követhető lesz két napra előre, hol számíthatnak nagyobb mennyiségű csapadékra.


A program másik fontos rész a monitoringrendszer kiépítése, két hónapon belül 11 csapadékmérő állomást helyeznek el Szeged területén, művelődési házakban, óvodák területén és egyet a Mars téren.
 

– Az a célunk ezzel, hogy minél kevesebb kárt okozzon a hirtelen lehullott csapadék, a városgazdálkodás fel tudjon készülni erre, és nekünk sem mindegy, hogy tudjuk, gumicsizmában induljunk-e reggel dolgozni – magyarázta a szakember.


A város közreműködésével Szegeden kísérleti jelleggel egy csapadékgyűjtő rendszert telepítenek, azzal a céllal, hogy a lehulló csapadékot megtartsák, majd később öntözésre használják fel.


Link: delmagyar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    feb
    3
    SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterme (Szeged, Tisza Lajos krt. 79–81.)
    18:00 - 19:00
    SZTE BBMK Fricsay Ferenc Hangversenyterme (Szeged, Tisza Lajos krt. 79–81.)
    18:00 - 19:00
  • *
    feb
    8
    SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Szeged Ady tér 10.)
    09:00 - 13:00
    SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ (Szeged Ady tér 10.)
    09:00 - 13:00
  • *
    feb
    27
    sZTE TIK ( 6722 Szeged, Ady tér .10)
    08:30 - 16:10
    sZTE TIK ( 6722 Szeged, Ady tér .10)
    08:30 - 16:10

Kapcsolódó hírek