Kevés a szakember, Szegeden eddig egyáltalán nem volt ilyen oktatás. Sokat javulhat a helyzet.
A Szeged Televízió magazinműsorában, Fókuszbanban arról beszélgettek Tóth Károllyal, a Szeged Város Közösségéért alapítvány elnökével, hogy milyen eredményeket hozhat az a nyertes pályázat, amellyel megnyitották a Tarjáni Infopontot.
Szó volt arról is, hogy a munkaerőpiacon nagyon várják a műszaki végzettségű fiatalokat – a Szegedi Tudományegyetem új képzésekkel is igyekszik megfelelni az elvárásoknak.
Harmadik téma egy a gasztronómiához kapcsolódó világesemény, a Gout De France. Százötven ország ötezer főszakácsa vesz részt rajta. Mindenhol francia menüt fognak főzni március 21. és 24. között – Szegeden is, még ma is, egy különleges étteremben.
Link: szeged.hu