Bezár

Internet

A tili-toli és a gumicukor is díjat ért: a legjobb előadókat kereste az SZTE Tehetségpont

A tili-toli és a gumicukor is díjat ért: a legjobb előadókat kereste az SZTE Tehetségpont

2018. április 12.
2 perc

A Prezentációs technikák verseny Összegyetemi döntőjén a tili-toliról, a molekulaépítészetről és a gumicukorról szóló előadás is díjat kapott. Az SZTE Tehetségpont megmérettetésén a hallgatók bebizonyították, hogy érthető, sőt trendi is lehet a tudomány.


A tudás koncentrációja a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), öröm látni ezt a képet – nézett körül Gyüdi Sándor csütörtökön a Prezentációs technikák verseny Összegyetemi döntőjén. A Szegedi Nemzeti Színház igazgatója az SZTE Tehetségpont versenyén vezette a zsűrit, amely az universitas 12 karának legjobb előadói közül választotta ki a legjobb nyertest. A győztesek győztese, Arailym Seiitkhanova marketing-trükkökről beszélt, ezüstöt ért Topal Leila Teraszajtó, kerti törpe, molekulaépítészet kezdőknek című prezentációja, míg a harmadik helyezett – és egyben közönségdíjas - Betkó Renáta a gumicukor világába kalauzolta el az Agóra Informatoriumát megtöltő közönséget.


A megmérettetés célja az volt, hogy a részvevő hallgatók megtanulják bemutatni kutatásukat vagy éppen munkájukat, hiszen ma már egyre nagyobb az igény a míves és élvezetes prezentációkra úgy a katedrán, mint az életben – ezt erősítette meg Várkonyi Andrea is. A műsorvezető az SZTE Tehetséggondozó Tanács tagja, így nem csak a zsűrizésben működött közre Panek Sándor, lapunk tartalomfejlesztésért felelős vezetője, Szakál Péter, az SZTE oktatási igazgatója, és Tasnádi Dávid, a Toastmasters.hu szegedi klub elnöke mellett, hanem különdíjakat is átadott. Schingler Regina a lézeres titán bevonatokról, Torma Bence pedig a 15-ös játék és a tili-toli rejtélyéről tartott előadását is elismerték, a Toastmasters jutalmát pedig a gerincferdülésről beszélő Tamási Rebeka kapta.


Link: delmagyar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek