Bezár

Internet

Negyedszázados lett a Szent-Györgyi Napok

Negyedszázados lett a Szent-Györgyi Napok

2018. november 15.
1 perc

A jubileumi 25. Szent-Györgyi Napok rendezvénysorozat november 16-23. között zajlik a Szegedi Tudományegyetemen. Az intézmény Nobel-díjas professzoráról elnevezett rendezvény már negyedszázada a tudomány ünnepe, melyen idén a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar mellett a Gyógyszerésztudományi Kar és a Fogorvostudományi Kar vállalt aktív szerepet.


A program a Gyógyszerésztudományi Kar háromnapos kötelező szinten tartó továbbképzésével indul, amelyet november 21-én 16 órától a Richter Tudós Klub követ. A Richter Gedeon gyógyszergyár a Szent-Györgyi Napok állandó támogatója és aktív tudományos résztvevője. A klub célja egyrészt az, hogy az érdeklődők számára az orvosi, gyógyszerészeti tudományos élet középpontjában álló témákkal kapcsolatos információkat az adott területek neves, elismert szakembereinek előadásában átadja, másrészt, hogy a Richter Gedeon társaság tevékenységét közelebbről megismertesse a hallgatókkal.


November 22-én tartják az Általános Orvostudományi Kar Tanári Testületének ünnepi tudományos ülését, amelyen újításként a frissen kinevezett tanszékvezetők mellett, az elmúlt év legrangosabb publikációinak szerzői tartanak magas színvonalú előadást. A zárónapon, november 23-án a Központi Ünnepség mellett, a Fogorvostudományi Kar számol be a szakterület újdonságairól.


Az egyhetes programsorozattal a jubileumhoz méltó, sokszínű és magas szakmai színvonalú programokkal tiszteleg az intézmény a rendezvény névadója, Szent-Györgyi Albert professzor emléke előtt.


A részletes program itt elérhető.


Link: szegedma.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

  • *
    már
    16
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
    JATIK, Ady tér 10. SZTE Alma Mater Iroda, Honvéd tér 6.
    10:00
  • *
    már
    19
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    19:00 - 21:00
  • *
    már
    23
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
    SZTE BBMK, Tisza Lajos krt. 79-81.
    15:00
  • *
    már
    24
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00
    Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar, Fricsay Ferenc terem (Szeged, Tisza L. krt. 79-81.)
    14:00 - 16:00

Kapcsolódó hírek