Bezár

Internet

Balog Zoltán egyetemi tanári kinevezéseket adott át

Balog Zoltán egyetemi tanári kinevezéseket adott át

2016. június 02.
3 perc

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere rektori megbízási okiratokat és egyetemi tanári kinevezési okiratokat adott át a Pesti Vigadóban. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke megbízásából Balog Zoltán egyetemi tanári kinevezési okiratot adott át Dr. Bozóki Zoltán József, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense és Dr. Tóth Péter, a Szegedi Tudományegyetem főiskolai docense részére.

Balog Zoltán hangsúlyozta: Mindaz, amit a felsőoktatási oktatók teszek, az nem magánügy, nem egy egyetemnek a belső ügye, nemcsak a magyar felsőoktatás szűk ügye, hanem része kell, hogy legyen a nemzetstratégiának.


A miniszter kiemelte: A felsőoktatási intézmények tartozásállománya a felére csökkent, ez jelzi azt, hogy a kancellári rendszer bevezetése a felsőoktatásban egy jó irányba tett lépés volt, az együttműködés a kancellárok és a rektorok között a közjó érdekében történik – tette hozzá.

A tárca vezetője elmondta: Nőtt a pedagógus pálya vonzereje, az elmúlt két évben 30%-kal nőtt a pedagógusképzésre jelentkezők száma. Ezen belül is különösen nőtt azoknak a száma, akik műszaki, informatikai és természettudományos területre jelentkeznek. Jelenleg a duális képzést 24 intézmény hirdette meg 49 szakon, amelyhez több mint 500 partnervállalat kapcsolódott – emelte ki.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke megbízásából Balog Zoltán rektori megbízási okiratot adott át:

  • Dr. Onder Csaba, a Nyíregyházi Egyetem rektora,
  • Dr. Tenk Miklósné dr. Zsebe Andrea, a Pető András Főiskola rektora részére.

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke megbízásából Balog Zoltán egyetemi tanári kinevezési okiratot adott át:

  • Dr. Aczél Petra, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi docense részére,
  • Dr. Bordás Mária, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense részére,
  • Dr. Bozóki Zoltán József, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense részére,
  • Dr. Bui Minh Phong, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense részére,
  • Dr. Csoma Zsigmond, a Károli Gáspár Református Egyetem kutatóprofesszora részére,
  • Dr. Erős István, egyetemi docens,
  • Eperjes Károly, a Kaposvári Egyetem adjunktusa részére,
  • Dr. Faragó László, a Széchenyi István Egyetem egyetemi docense részére,
  • Dr. Győrffy Dóra, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi docense részére,
  • Dr. Hanula Gergely, a Pápai Református Teológiai Akadémia egyetemi docense,
  • Dr. Kocsis Imre, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi docense részére,
  • Dr. Kozáry Andrea, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főiskolai tanára részére,
  • Kőszegi Botond, egyetemi docens részére,
  • Prof. Dr. Michael Anderheiden, egyetemi docens részére,
  • Dr. Mohay Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi docense részére,
  • Dr. Nagy Beáta Erika, a Debreceni Egyetem egyetemi docense részére,
  • Dr. Németh Tamás, a Pápai Református Teológiai Akadémia egyetemi docense,
  • Dr. Rátky József, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ igazgatója részére,
  • Dr. Szűcs Gabriella, a Debreceni Egyetem egyetemi docense részére,
  • Dr. Taller János, a Pannon Egyetem tudományos főmunkatársa részére,
  • Dr. Tóth Péter, a Szegedi Tudományegyetem főiskolai docense részére és
  • Dr. Veszprémy László, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Hadtörténeti Intézet igazgatója részére.


Link: kormany.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek