Immár hetedik alkalommal szántak országszerte egy egész éjszakát a kutatóknak és a tudománynak. Szeptember 28-án Szegeden is számos helyszínen várták előadásokkal, kiállításokkal, vetélkedőkkel és kísérletekkel a kutatói pálya rejtelmeibe bepillantani szándékozókat.
Igényesség, művészi színvonal és értékközvetítés jellemzi a 17. Őszi Kulturális Fesztivált a Szegedi Tudományegyetemen. Október 1-jétől 6 héten át 60 helyszínen 240 program várja az universitas hallgatóit és Szeged város lakóit: bemutatkoznak az egyetemen működő művészeti csoportok, alkotók, illetve távolabbról érkező neves előadók.
Hotdoggal és kémiai kísérletekkel várták az érdeklődőket a József Attila Tanulmányi és Információs Központ melletti zöld területre szeptember 21-én.
Szeptemberben újra kezdetét veszi – a szinte már hagyományszerűnek mondható – Zöld filmklub.
A természettudományi és műszaki képzés megújítását, korszerűsítését célzó projekt keretében mintegy 1,5 milliárd forintból renoválták a Szegedi Tudományegyetem Dóm téri oktatási, kutatási egységeit, melyeket szeptember 20-án avattak fel.
A SCIENTSTU A SCIENTSTU projekt, csatlakozva az ún. “European Cooperation Day” rendvezvény sorozathoz,2012. szeptember 21-én Szegeden rendezi meg a “Tudományos és Üzleti Piknik” nemzetközi rendezvényt, melyre minden érdeklődőt várunk.
Megnyitó időpontja: 2012. október 2. (kedd) 18:00 óra
Helyszín: SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ
2012. szeptember 14-én pénteken rendezvényre való tekintettel a központ 18 órakor zár.
A legjobb magyarországi egyetem a szegedi universitas. A brit QS a világ felsőoktatási intézményeiről készített friss listáján a legjobb 501-550 egyetem közé helyezte a Szegedi Tudományegyetemet, 50 hellyel javította helyezését. A spanyol cég által készített Webometerics-listán pedig 55 hellyel lépett előre az SZTE.
Mint korábbi írásunkban beszámoltunk róla, megszűnt a Klebelsberg-könyvtárban a chipes diákigazolvánnyal való fizetési lehetőség, ez vonatkozik a fénymásolás árának kiegyenlítésére is. Ettől függetlenül természetesen lehet fénymásolni a könyvtárban, ráadásul szeptemberben különleges kedvezménnyel.
Február óta új rendelet szabályozza a diákigazolvány-igénylés menetét, és az okmány külleme is megváltozott. Közben akad hallgató, aki arról panaszkodik, hogy december óta nem érkezik meg az igazolványa. Szeptember 3-tól remélhetőleg gördülékenyebbé válik a rendszer!
A felsőoktatás nagyszabású átalakulása közepette indul az új tanév – fogalmazott Szabó Gábor akadémikus. A Szegedi Tudományegyetem rektora úgy véli: a felhalmozott tudás és az évről-évre tanulmányait itt elkezdő és folytató hallgatói kör jelenti azt az erőforrást, ami immár 800 éve folyamatosan megújítja az egyetemeket.
A Szegedi Tudományegyetemre az első körben 6584, a pótfelvételis fordulóban 651 diák jutott be. A gólyák száma a múlt évhez képest 16 százalékkal csökkent. Az országos trend: a jelentkezők száma 19 százalékkal marad alatta a tavalyinak.