SZTE TIK 2018. március

2018. március 29.

A Szegedi Tudományegyetem számára kiemelten fontos, hogy az egyetem polgárai tegyenek a közösségért, a városért, ahol élnek, tanulnak és dolgoznak. Éppen ezért 2018. április 10-én, az év 100. napján kísérletet tesznek arra, hogy több mint száz sikeres véradással hívják fel a figyelmet a rendszeres véradás fontosságára.

2018. március 26.

Az élményközpontú tudományos képzés jellemzi a Szegedi Orvosbiológiai Kutatások Jövőjéért Alapítvány és az SZTE közös programját. A Nobel-díjasok és Tehetséges Diákok XI. Találkozójának a Szegedi Tudományegyetem adott otthont 2018. március 21-23. között. A Szent-Györgyi Talentum díjat idén Haracska Lajos, az SZBK kutatója kapta.

2018. március 20.

Felkészítő napok, élőkönyvtár, több mint 70 országos és regionális cég, multinacionális és hazai vállalatok és munkaerő-közvetítők várják április 5-én a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központba látogatókat. A felkészítő napok programjaira március 27-ig jelentkezhetnek az egyetemi hallgatók.

2018. március 20.

A tudósakadémiát Szent-Györgyi Albert Nobel-díjának 75. évfordulójához kapcsolódva hozták létre, hogy újra vonzóvá tegye a fiatalok számára a tudományos életpályát.


2018. március 20.

Ha az első nyílt napunkról lemaradtál és szakdolgozatírás előtt állsz, ha már elkezdted, de valahol elakadtál, ha sovány a forráslistád…

2018. március 20.
A Pszichiátriáért Alapítvény Szeged szervezésében kerül megredezésre az SZTE TIK Átriumában a már hagyománynak számító húsvéti vásár.
2018. március 19.

Az SZTE Tavaszi Állásbörzére és az Egyetemi Napokra tekintettel április 5-én, csütörtökön és május 11-én, pénteken oktatási szünet lesz az érintett hallgatók számára.

2018. március 19.

Hagyomány, hogy a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából állami és önkormányzati, tudományos és művészeti elismeréseket adnak át az arra leginkább érdemes személyiségeknek. A 2018. évi március idusán a Szegedi Tudományegyetem több munkatársa is rangos kitüntetésben részesült.

2018. március 12.

A Fulbright Magyar-Amerikai Oktatási Csereprogram Bizottság ösztöndíjakat hirdet a 2019-2020-as tanévre. Az ösztöndíjakról és a pályázás folyamatáról tájékoztató előadást tartanak a Szegedi Tudományegyetem Központi Épületének földszinti 5-ös termében 2018. április 6-án, pénteken 10:00 órától.

2018. március 09.

A tavaly megkezdett hagyományt követve idén is meghirdetésre került a 2018. évi SZTE Innovációs Díj Pályázat. A pályamunkákat 2018. április 5-én 24:00 óráig várják.

2018. március 08.

Az SZTE Alma Mater Alumni Mentorprogram pályakezdésre felkészítő és munkaerő-piaci elhelyezkedést támogató szolgáltatás az SZTE hallgatói számára. A kilencedik ciklus megnyitóját március 6-án, kedden tartották a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán. Az eseményen a hallgatók először találkozhattak mentoraikkal.

2018. március 01.

Március 8-án az SZTE TIK Igazgatósága a Szegedi Orvostanhallgatók Egyesületének társszervezésében nőnapi rendezvényt tart a József Attila Tanulmányi és Információs Központban.