A kutatási eredmények hasznosításáról rendezett konferenciát a József Attila Tanulmányi és Információs Központban csütörtökön a Tudományos és Technológiai Alapítvány és az SZTE innovációs igazgatósága.
Március 30-án újra az SZTE Tanulmány és Információs Központja adott otthont az SZTE állásbörzének. A Karrier Iroda áltat szervezett rendezvényen – az előző félévben elért siker hatására – egyszerre tartották meg a szakmai gyakorlati helyek és a diplomások számára kínált pozíciókat bemutató börzét.
Az első rajzregényt 1827-ben megjelentető Rodolphe Töpffertől napjainkig mutatja be a svájci képregénykultúrát az a kiállítás, amely szerdán este nyílik az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központjában.
Több mint négyszázan látogattak el szombaton este a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központjába, és vettek részt a Föld Órája programjain, csatlakozva ezzel a világ legnagyobb önkéntes, klímavédelmi mozgalmához.
Nagy örömünkre szolgál, hogy az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központ a 2010-es évre vonatkozóan is elnyerte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium és a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium által meghirdetett Kerékpárosbarát Munkahely címet.
A Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központja 2011-től újabb fejlesztéseket tervez a Zöld Intézmény szellemiség jegyében.
Különös tekintettel a Tanulmányi és Információs Központra
Egy órára teljes sötétségbe borul a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központja március 26-án.
Több ezer embert és csaknem háromtucatnyi kiállítót várnak szerdán a József Attila Tanulmányi és Információs Központba a Szegedi Tudományegyetem tavaszi állásbörzéjére, amely a régió legnagyobb álláskereső rendezvénye.