Ismét megrendezi stresszmentes napját a Szegedi Tudományegyetem József Attila Tanulmányi és Információs Központja. Április 24-én, szerdán egész nap várják az egyetem hallgatóit a TIK kiállítási terében és az épület melletti parkban rendezett programokra.
Az egyetemi fotópályázat anyagából válogatott kiállítással nyílt április 11-én az Egyetemi Tavasz programsorozat. A Költészet Napján a szegedi egyetem két egykori diákjára, József Attilára és Radnóti Miklósra emlékeztek a költőlegendák verseivel, Szent-Györgyi Albert szobránál a GTK külföldi hallgatói szavalták kedvenc verseiket. Május 17-ig 80 helyszínen közel 300 program közül válogathat a közönség.
Öt százalékkal emelkedett a Szegedi Tudományegyetemre első helyen jelentkezők száma a 2019-es általános felvételi eljárás adatai szerint. Ezzel az eredménnyel az SZTE felülmúlta az országos átlagot. A QS nemzetközi felsőoktatási listáján a legjobb magyar egyetemként rangsorolt SZTE ösztöndíjjal támogatja a tehetséges végzős középiskolásokat.
Nem hiába nyerte meg néhány évvel ezelőtt a Szegedi Tudományegyetem az országos felsőoktatási véradóversenyt: a hallgatók, oktatók és az egyetem munkatársai között nagyon sokan vannak, akik fontosnak tartják az önkéntes véradást. Ezt bizonyította az is, hogy az év 100. napján, április 10-én, 252 fő jelent meg véradáson – közülük 187-en adhattak vért, köztük külföldi hallgatók is.
Fulbright ösztöndíjas amerikai oktatókat fogad, ezzel is erősítve nemzetközi kapcsolatait a Szegedi Tudományegyetem. Az erről szóló megállapodást április 10-én Prof. Dr. Széll Márta, az SZTE rektorhelyettese és Dr. Jókay Károly, a Fulbright Bizottság ügyvezető igazgatója írták alá.
„Elvarázsolja és extázisos önmegtapasztalásba ejti a publikumot…” a 4 zenész 7 nyelvű varázslata… Ilyen és ehhez hasonló médiabeli méltatások kísérik a 2009-ben induló Meszecsinkát. Az SZTE Egyetemi Tavasz koncertsorozatát 2019. április 11-én nyitó világzenei együttes énekesét és dalszerzőjét, a Szegedről indult Oláh Annamarit kérdeztük a Meszecsinka pályájáról.
A Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézete és Neveléstudományi Doktori Iskolája, valamint az MTA-SZTE Képességfejlődés Kutatócsoportja tizenhetedik alkalommal rendezi meg a Pedagógiai Értékelési Konferenciát.
Az Egyetemi Tavasz a Szegedi Tudományegyetem hagyományos, tavaszi rendezvénysorozata, melyet az SZTE Nemzetközi és Közkapcsolati Igazgatóság Kulturális Iroda szervez immár tizenhatodik alkalommal. Április 11. és május 17. között 80 helyszínen közel 300 program közül válogathat a közönség.
A KortársAid csoportja szeretettel vár titeket egy kis húsvéti, tavaszi kézműveskedésre április 8-án, hétfőn délután 16 és 19 óra között a TIK-ben.
Gyertek, és töltsetek velünk egy kellemes, alkotásokban gazdag délutánt, amely az ünnepekre hangol minket, és közben elfeledteti az egyetemi mókuskerék, és a közelgő vizsgaidőszak izgalmait.