Az évente megrendezésre kerülő Lábjegyzetek Platónhoz című konferencia-sorozat 15. rendezvénye, a Magyar Filozófiai Társaság 2016. évi nagyrendezvénye, amelynek idei témája: az emlékezet.
Az elmúlt évek olvasói észrevételeinek köszönhetően könyvtárunk – összhangban a minőségpolitikánk által is tükrözött törekvésünkkel – több, nagyszabású fejlesztést hajtott végre. Szeretnénk, ha ez az együttműködés továbbra is segítene nekünk abban, hogy szolgáltatásainkat folyamatosan jobbá tegyük.
Az SZTE 2016. április 28-án rendezte meg a már hagyományosnak számító Innovációs Napot. Az idei programban olyan kérdések megvitatására nyílt lehetőség, amelyekkel az egyetemi kutatóknak és vállalati szakembereknek is szembesülniük kell. Idén első alkalommal osztották ki az SZTE Innovációs Díjakat.
Könyvtörténeti adatbázisokkal, könyvtártudománnyal kapcsolatos előadás lesz nálunk 2016. május 2-án 15-17 óra között.
2016-ben ismét megrendezésre kerül az évi Szegedi Tudományos Továbbképző Konferencia Perspektívák a Paro-implantológiában és a Konprehenzív Fogászatban, melynek a dél-alföldi régió centruma, a Napfény Városa ad otthont 2016. május 5-e és 7-e között, a város szívében található SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban.
Válogatás az SZTE Klebelsberg Könyvtár Egyetemi Gyűjteménye, az SZTE BTK Régészeti Tanszéke, az SZTE Egyetemi Levéltára, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Régészeti és Művészettörténeti Tanszéke, az SZTE Általános Orvostudományi Kara és a Csongrád Megyei Levéltár gyűjteményeiből.
Megkezdődött a szegedi lézeres kutatóközpont megvalósításának második szakasza. Az ELI kiemelt partnere a Szegedi Tudományegyetem – a két intézmény kutatásokban, képzési programok kidolgozásában, tudományos programok szervezésében is együttműködik.
A bajnokság során virtuális Coca-Cola gyár cég vezetőiként az értékesítést és a termelést érintő, különböző stratégiai kérdésekben kell döntéseket hozniuk a csapatoknak, szem előtt tartva a megtérülés és nyereségesség kérdéseit is.
Simon Attila: Magyar idők a Felvidéken 1938-1945 című kötetéről beszélgetünk a szerzővel, a komáromi Selye János Egyetem Történelem Tanszékének vezetőjével. VendégünkBencsik Péter az SZTE BTK Jelenkortörténeti Tanszék egyetemi adjunktusa.
Minden idők legrészletesebb tartalomfejlesztését készítette el a matematika, az olvasás-szövegértés és a természettudományok területén az 1.-6. évfolyamon az SZTE Oktatáselméleti Kutatócsoportja. A Diagnosztikus mérések fejlesztése című projektben elkészült könyvek bemutatóját április 6-án tartották a SZAB-székházban.
Idén 111 162-en jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe - 5 százalékkal többen, mint tavaly. A Szegedi Tudományegyetemre 15 ezer 207 fiatal pályázott. Ezzel az SZTE a második legnépszerűbb vidéki képzőhely.
Baracskai Judit, az SZTE opera mesterszakos hallgatója és Kovács Éva volt SZTE-s hallgató vehette át a nemzetközi énekverseny második korcsoportjának megosztott első díját. Kálnay Zsófia különdíját és a Szegedi Operabarátok Egyesülete elismerését Major Attila bariton, SZTE-s hallgató kapta.
A Szegedi Tudományegyetem 2016-ban is kitárja kapuit és szeretettel várja az innováció iránt érdeklődőket 2016. április 28-án a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. Az SZTE Innovációs Nap idei programjában olyan kérdések megvitatására nyílik lehetőség, amelyekkel az egyetemi kutatóknak és vállalati szakembereknek is szembesülniük kell mindennapi tevékenységük során.
Tájékoztatjuk Kedves Látogatóinkat, hogy Központunk 2016. április 8-án, pénteken az EDF DÉMÁSZ gálavacsorája miatt 17:00 órakor zár.