2021. március 4., csütörtök

SZTE TIK 2017. február

2017. február 27.

Örömmel értesítjük Olvasóinkat, hogy a mai naptól kezdve, már nem csak a sokak által kedvelt Szieszta-polccal, hanem a 4. emeleti szakolvasóteremben egy újonnan kialakított SCI-eszta sarokkal is várjuk kikapcsolódni vágyó könyvtárhasználóinkat.

2017. február 24.

82 védett növényfaj, 25 ezer palánta és 255 ezer mag. Ez az egyik számszerűsíthető célja az SZTE Füvészkertben induló, az öt éven át tartó fajmegőrzési, természetvédelmi munkának. A 2017 márciusától induló programról Németh Anikót, az SZTE Füvészkert igazgatóját kérdeztük.

2017. február 24.

Sikeres a kutatást támogató uniós pályázatokon, több mint 26 milliárd forintot nyert 4 évre az SZTE. Például a GINOP révén 17,02 milliárd forint szolgálhatja a kutatási infrastruktúra fejlesztését, a laboratóriumi hálózatok erősödését és a nemzetközi együttműködést. Mérlegkészítésre az SZTE tudományos és innovációs rektorhelyettes Prof. Dr. Kemény Lajost kértük.

2017. február 22.

A Kállai '90 című vándorkiállítás Kállai Ferencet a Nemzet Színészét mutatja be Keleti Éva Balázs Béla-díjas fotóművész képeinek segítségével.

2017. február 22.

A 4 hónapig tartó program keretein belül – 2017. március 1- július 1. - a résztvevő hallgatók volt SZTE-s szakemberekhez jelentkezhetnek. A kiválasztott hallgatóknak a tavaszi szemeszterben lehetőségük nyílik a személyes kapcsolatfelvétel mellett, egy adott szakmai terület, illetve a cégen belüli karrierlehetőségek megismerésére a mentorok közreműködésével.

2017. február 22.

Az Alumni Mentorprogram előnye, hogy rugalmasabb, mint egy szakmai gyakorlat, kevesebb időt vesz igénybe, mégis a networking mellett rálátást biztosít egy adott szakmára a mentorokon keresztül.

2017. február 14.

A programot bemutatja Ablonczy Balázs történész, az MTA Trianon Lendület kutatócsoport vezetője. Időpont: 2017. február 15. 17.00 óra.

2017. február 14.

Keletre, magyar! címmel kötetbemutató beszélgetésre várjuk az érdeklődőket a magyar turanizmus történetéről. Időpont: 2017. február 15. 15.30-kor.

2017. február 03.

A Szegedi Tudományegyetemen az ETR helyére a Neptun Egységes Tanulmányi Rendszer lép. A változás kapcsán felmerülő kérdésekre az SZTE oktatási rektorhelyettese és az egyetem oktatási igazgatója válaszolt.

2017. február 02.

Az Új Nemzeti Kiválóság Program posztdoktor ösztöndíjasai is bemutatkoznak, és tudós nők tartanak beavató előadásokat az SZTE Szabadegyetem – Szeged 19. szemeszterében. A 2017. február 8-án kezdődő egyetemi program-sorozat most is kapcsolódik a házasság hete rendezvényhez.