2020. július 16., csütörtök

SZTE TIK 2016. november

2016. november 30.

Az országban az első a szegedi szociológia, a gazdálkodás-menedzsment, a kereskedelem-marketing, a munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási és a gyógytornász képzés, az SZTE GTK a legjobb vidéki képzőhely a gazdaságtudományok listáján, a végzettek fizetése alapján pedig a top 3-ban az SZTE pszichológia szakja - derül ki a Heti Válasz legfrissebb felsőoktatási rangsorából.

2016. november 29.

Kézműves foglalkozással, társasjátékokkal és egyéb izgalmas programokkal várják az érdeklődőket 2016. december 5-én 16 órától a TIK-ben. Az SZTE Alma Mater Mikulás zenés hangulatfelelőse idén a Ramazurka együttes.

2016. november 28.


Egy hang a fociközvetítésből? Egy arc a vetélkedőből? Valaki, aki része az életünknek, de igazából nem tudjuk ki ő. Itt a lehetőség arra, hogy találkozz a sportriporterrel, a kvízmesterrel, aki mostanság a reformáció évfordulójának egyik nagyköveteként is forgolódik.
2016. november 23.

1988. december 1-től az AIDS világnap célja a figyelemfelhívás, a betegségről és annak megelőzéséről szóló ismeretterjesztés, a betegeket érintő előítéletek leküzdése és a kutatásra valamint gondozásra szánt adományok gyűjtése.

2016. november 23.

Királykoronázás és patriotizmus a populáris kultúrában c. időszaki kiállítás a TIK-ben

2016. november 21.

Kedves Látogatóink! Tájékoztatjuk Önöket, hogy Központunk 2016. november 25-én, pénteken az SZTE ÁJTK Gólyabál miatt 18:00 órakor zár.

2016. november 18.

Az SZTE XXIII. Szent-Györgyi Napok programsorát idén is a Richter Tudósklub nyitotta, a 4 kar közös díjátadó ünnepsége után szakmai továbbképző előadások zárták. Szent-Györgyi Albert születésének centenáriumi évében, 1993-ban határozták el, s azóta minden év őszén megtartják a szegedi egyetem egészségtudományi karai és a klinikai központ ünnepi rendezvény-sorozatát.

2016. november 18.

Az SZTE XXIII: Szent-Györgyi Napok programsorát idén is a Richter Tudósklub nyitotta, a 4 kar közös díjátadó ünnepsége után szakmai továbbképző előadások zárták. Szent-Györgyi Albert születésének centenáriumi évében, 1993-ban határozták el, s azóta minden év őszén megtartják a szegedi egyetem egészségtudományi karainak és a klinikai központnak e több napos, ünnepi rendezvény-sorozatát.

2016. november 16.

Dr. Kulka Frigyes (1925-1989) professzor 1959-ben került a Szegedi Orvostudományi Egyetem Sebészeti Klinikájára, ahol megszervezte és húsz esztendőn keresztül vezette a Mellkassebészeti Osztályt.

2016. november 16.

Központunkban egy gyönyörű, mégis tragikus kiállításmegnyitó zajlott le. Csodálatos képek, rengeteg ember és egy tragikus hír. Gunda András, a művész, a tanár, a férj elhunyt a megnyitó reggelén. Nyugodjék békében!

2016. november 14.
A Szegedi Tudományegyetem nyílt napját 2016. december 1-jén tartja az SZTE József Attila Tanulmányi és Információs Központban. A nyílt nap képzési kiállításán a leendő hallgatók a karok képviselőinek tehetik fel kérdéseiket, valamint két helyszínen óránként kari tájékoztató előadásokon ismerhetik meg mélyebben az SZTE képzési kínálatát.
2016. november 10.
2016. november 17-19.
2016. november 02.

November 14-én 10:00 és 15:00 óra között, a Szegedi Orvostanhallgatók Egyesülete és az SZTE TIK Green Team közösösen hívja fel a figyelmet a cukorbetegség jelenlétére és veszélyeire nemzetközi diabétesz világnap alkalmából.

2016. november 02.

November 9-én 10:00 és 16:00 óra között, a Szegedi Orvostanhallgatók Egyesülete és az SZTE TIK Green Team közös erővel lép fel a dohányzás elleni küzdelemben.

2016. október 26.

Közel 800 millió forint uniós támogatást nyert a szegedi egyetem olyan összetett és intelligens anyagok előállítására, amelyek újfajta energiatárolási módszerek és speciális energiaforrások megalkotására is alkalmasak lehetnek.

2016. október 24.

Olyan önkéntes hallgatók jelentkezését várja az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ, akik kedvet és indíttatást éreznek ahhoz, hogy fogyatékossággal élő, mozgás-, látás-, hallássérült vagy autista hallgatótársaik számára egyetemi életvezetési támogatást nyújtsanak. A jelentkezéseket november 5-ig várják.