Bezár

Sajtószoba

pexels-lisa-5860964

A Facebook közösségimédia-marketing képzései már a Szegedi Tudományegyetemen is elérhetőek

A Facebook közösségimédia-marketing képzései már a Szegedi Tudományegyetemen is elérhetőek

2021. április 26.
3 perc

A Szegedi Tudományegyetemen mostantól elérhetőek a Facebook által ellenőrzött és jóváhagyott kurzusok is. A féléves Coursera for SZTE programhoz az egyetem polgárai ingyenesen hozzáférhetnek, de azok is részt vehetnek ebben, akik nem az SZTE hallgatói. A képzés elvégzése, illetve a vizsga sikeres teljesítése után a résztvevők Facebook-tanúsítással rendelkező digitálismarketing-szakember végzettséget kapnak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

A Facebook és a Coursera 2020 őszén kötött megállapodást arról, hogy a 4000-nél több képzést kínáló online oktatási felületen közösségimédia-marketinggel foglalkozó képzéseket is indítanak. A nemzetközi szakértők közreműködésével létrejött hat kurzus elvégzését a Facebook által jegyzett igazolás támasztja alá, illetve úgynevezett professional certificate (szakmai igazolás) nevű dokumentum bizonyítja. Utóbbi kitűnő ajánlólevél a közösségimédia-marketing szakmában. Ez a fajta szakmai igazolás egyre népszerűbb azok körében, akik rövid idő alatt szeretnének gyakorlati ismeretekre és igazolt tudásra szert tenni.

 

Az angol nyelvű kurzusok elvégzéséhez a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának oktatói, Dr. Prónay Szabolcs és Huszár Sándor készítettek magyar nyelven előkészítő, bevezető kurzust azok számára, akik nem az egyetem hallgatójaként szeretnének a képzésben részt venni. A marketing alapjait és a közösségimédia-marketing legfontosabb ismereteit összegző online tananyag, amellett, hogy felkészít az angol nyelvű kurzusokra és a Facebook vizsgára, folyamatos mentorálást kínál. Ez azt jelenti, hogy a Facebook kurzusok teljesítése közben bárki segítséget kérhet a szakemberektől.

 

A Szegedi Tudományegyetemen a Coursera for SZTE programban a világ vezető egyetemeinek és vállalatainak tanfolyamai érhetők el. A Facebook professional certificate képzés különlegessége, hogy erre azok is beiratkozhatnak, akik nem az egyetem polgárai. A beiratkozásnak nincs tanulmányi vagy szakmai előfeltétele. Ajánlott az angol nyelv középszintű (B1-es, középszintű érettségi szint) ismerete, ám nem feltétel a közösségi médiában való tájékozottság.

 

A képzés ideje hat hónap, és a következő kurzusokat, ismereteket tartalmazza:

 

· Facebook marketing: mit, miért, hogyan? - első lépések

· Bevezetés a közösségimédia-marketingbe

· Közösségimédia-menedzsment

· A közösségi média hirdetések alapjai

· Facebook hirdetések

· Közösségimédia-marketing kampányok mérése és optimalizálása

· Összefoglaló kurzus a Digital Marketing Associate Certification Exam előtt

 

A Facebook közösségimédia-marketing képzés előnyei:

 

· A Facebook által ellenőrzött és igazolt tananyag.

· A Facebook által jegyzett tanúsítás a teljesítésről.

· Rugalmas, online tanulás a világ legnagyobb oktatási platformján.

· Magyar nyelvű bevezető és mentorálás.

 

A képzés és a Coursera for SZTE programban való részvétel az SZTE diákjai számára ingyenes, hozzáférés itt igényelhető.

 

Akik jelenleg nem az SZTE-n tanulnak, a féléves képzésen bevezető áron, 99 ezer forint ellenében vehetnek részt, és itt jelentkezhetnek.

 

Néhány szóban a Courseráról

A Coursera a világ legnagyobb online oktatási platformja, ahol a legjobb egyetemek - köztük a Yale, a John Hopkins, a Michigani Egyetem, és olyan vállalatok, mint a Google, a Facebook és az IBM - 19 nyelven indítanak több mint 4 ezer kurzust. Hatalmas tapasztalattal a legprofibb online oktatást kínálják.


Miért jó a Coursera for SZTE programban tanulni? Mert az SZTE polgárai korlátlan számban és ingyenesen végezhetik el a képzéseket, amelyek a legmagasabb színvonalon nyújtanak kiegészítő ismereteket az egyetemi tanulmányokhoz. Ezek a rugalmas időbeosztással teljesíthető online tanfolyamok segítenek, hogy az SZTE-s diploma még értékesebb legyen!

 

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek