Ökológia, alkotás, performansz: megnyílt a TIK-ben a Poïpoï folyó-kiállítás

A Poïpoï folyó-projekt két folyó vidékét, két földrajzi és kulturális térséget állít párbeszédbe. A Duna völgyét a Tiszával és a Marossal Magyarországon, valamint a Lot folyó völgyét a Lède és Sône vízfolyásokkal Franciaországban. A József Attila Tanulmányi és Információs Központban nyílt kiállítás középpontjában az emberek, az emberek és a természet, valamint az élethez elengedhetetlen vizet adó folyók közötti barátság áll.

A január 17-i megnyitón Gyimesi Timea, az SZTE BTK Francia Tanszékének vezetője köszöntőjében elmondta, Céline Domengie-vel, a kiállítás művészeti vezetőjével és Le Belvédère nevű egyesületével tíz éve áll szoros kapcsolatban, többek között a Gilles Deleuze és Félix Guattari nevéhez köthető geofilozófia, valamint Deleuze korát megelőző ökológiai gondolkodása kapcsán.

Gyimesi Timea, az SZTE BTK Francia Tanszékének vezetője. Fotó: Bartha Karina

Két francia művész, Robert Filliou és Joachim Pfeufer 50 éve, 1976-ban hozta létre Budapesten a Poïpoïdrom-kiállítást, melynek kurátora Beke László volt. Egy olyan építményt alkottak a budapesti Fiatal Művészek Klubjában, amelyet „az örömnek, a kiszakadásnak és a rendelkezésre állásnak” szenteltek. Kiállításuk szellemisége a meghatározhatatlanság köré rendeződött; ez a tapasztalat kényelmetlen lehet, szorongást ébreszthet, de rugalmasságot és alakíthatóságot teremt, képessé tesz minket a befogadásra, és nyitottá az előre nem láthatóra.

Robert Filliou éppen a TIK-ben berendezett kiállítás megnyitójának napján született 100 éve. A Poïpoïdrom terének középponjában egy tojás állt azzal a felirattal: „a tojás mindennek az eredete”; a Poïpoï folyó-kiállításon többször is felbukkan ez a tojás-motívum. A poïpoï szó egy afrikai nép, a dogonok egymást köszöntő rituáléjából származik. Gyimesi Timea a szó jelentését az alábbi párbeszéddel tette érthetővé:

„– És hogy van a legelőd?

– Poïpoï.

– És hogy vannak az állatok?

– Poïpoï.

– És hogy van a házad?

– Poïpoï.”

A Poïpoïdrom a gondolkodás, a cselekvés, a permanens alkotás étere. – A Poïpoï-gondolat ma is aktuális ebben a társadalmi, ökológiai krízisként, és egyben az érzékenység válságaként is leírható állapotban, amelyben társadalmaink élnek. Egyre inkább arra kényszerülünk, hogy elgondolkodjunk, léteznek-e új érzékelési és létmódok, amelyek révén az együttérzés és a közös gondolkodás új formáit alakíthatjuk ki – hangsúlyozta Gyimesi Timea.

Céline Domengie, a kiállítás művészeti vezetője a megnyitón elmondta, projektjük a kutatók tudományos ismereteit, a művészet képzelőerejét és a lakosok tapasztalati tudását ötvözve közelít a környezetünket veszélyeztető problémákhoz. – Ez a három tudásforma együtt vezethet ki bennünket a jelenlegi ökológiai válságból – tette hozzá. Kiemelte, hogy az először itt, Szegeden látogatóközönség elé kerülő kiállítás nyáron Franciaországban, ősszel pedig a budapesti Francia Intézetben lesz megtekinthető különböző programokkal kísérve.

Bal oldalon Céline Domengie, a kiállítás művészeti vezetője. Jobb oldalon a köszöntők tolmácsa, Karácsonyi Judit. Fotó: Bartha Karina

A kiállítás megnyitóját Céline Domengie tárlatvezetéssel kötötte egybe, melynek során a francia és magyar alkotók maguk mutatták be műveiket. Az eseményen minden két nyelven, franciául és magyarul hangzott el; a köszöntők hivatalos tolmácsa Karácsonyi Judit, az SZTE BTK Francia Tanszékének adjunktusa volt.

A kiállításon a művészeti alkotások két hosszú papírcsíkon vannak berendezve: a papírok reprezentálják a folyókat, amelyeken a kiállított műveket úgy lehet olvasni, akár egy könyvet. Céline Domangie elmondta, ez egyfajta tiszteletadás is a helynek, az SZTE Klebelsberg Könyvtár és Levéltárnak.

A két hosszú papírcsík reprezentálja a folyókat. Fotó: Bartha Karina

Erdei Krisztina: Az áramlás tojása

Erdei Krisztina alkotásainak középpontjában a Poïpoïdrom teréből már ismert termékenységet és folyamatos teremtést szimbolizáló tojások vannak. Számára a tojás egyfajta mágnes is: magába szívja mindazt a kreativitást, gondolatot és művészi szándékot, amelyet a Poïpoï folyóba hoznak a résztvevők. Krisztina hagyta, hogy a tojások kirajzzanak a folyópartokra, benépesítsék ezeket a francia és magyar tájakat, és azon keresztül igyekezett megérteni, mit jelent számára a folyó: a fotográfia eszközeivel kezdeményezett párbeszédet vele. Az alkotó elmondta, a projekt során nemcsak művészektől, hanem más szakemberektől is sokat hallottak a folyóról, a környezetvédelemről, és arról, hogyan érdemes a témát szabadon megközelíteni. Erdei Krisztina törölközőre nyomtatott alkotására a befogadó bátran lefeküdhet, mintha folyóparton lenne, és közben lapozgathatja azt a kiadványt, amely naplója mindannak, amit a művész alkotott a franciaországi rezidencián eltöltött idő alatt. A kiadványban a folyópartra kirajzott tojásokról készült fotók vannak, a folyó működésének megértésére tett kísérlet eredményei. A törölközőn lévő kép például azt örökíti meg, ahogy az alkotó hagyta, hogy a folyó felverje a tojást, így figyelte meg a víz mozgását és áramlását. Erdei Krisztina elmondta, a folyóhoz számos élménye kötődik; sokat utazott hajóval Csongrádra Szegedről, miközben édesapja volt a kapitány, akit később, kérésére, szeretett folyójába temettek.

Erdei Krisztina: Az áramlás tojása. Fotó: Bartha Karina

Fotó: Bartha Karina

Daniella Grinberg: Nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba

A figyelem nem passzív állapot, hanem lelassulásokból, várakozásból és irányváltásokból álló mozgás. Daniella Grinberg Casseneuil-ben, a három folyó találkozásánál különböző figyelmi állapotokat vizsgált, és örökített meg fotókon. Ez a három állapot a folyás, az esemény és a várakozás. A Lède folyó vízesése, és a parton lévő vízimalom képe a zarándokutak során az emberekben végbemenő változásokat, az önmaguk és gondolataik megfigyelését idézi meg. A Lot széles partszakaszán alkonyatkor megjelenő tucatnyi pásztorgém fotója az esemény figyelmét jelenti, azt az élményt, amikor sokáig várakozunk egy természeti jelenségre. A Sône folyó partján lévő horgászstégről készült alkotás pedig a horgász várakozását szimbolizálja, aki a horogra akadó haltól várja a választ. Daniella az alkotásokhoz egy hangi réteget is felvett: a víz alatti és vízparti atmoszferikus hangokat egy QR-kódot beolvasva lehet meghallgatni, és közben érdemes megfigyelni, milyen figyelmet váltanak ki belőlünk.

Daniella Grinberg. Fotó: Bartha Karina

Kristof Guez: A világ felszíne alatt

A Lot felszíne alatt semmi sem állandó, és az idő eltérő dimenzióban érzékelhető. Kristof Guez szabadmerülő; búváreszközök nélkül bukik a víz felszíne alá, és ott készíti felvételeit. Munkája Franciaországból hozott bambuszrudakra feszített textilen látható. Minél mélyebbre merül, annál inkább lelassul az idő a testével és szívverésével együtt. Mivel eszközök nélkül nem tud sokáig víz alatt maradni, és mivel a felszín alatt minden állandó változásban van, azonnal elillanó pillanatokat örökít meg.

Fotó: Bartha Karina

Christophe Clottes: Kifürkészhetetlen kötődések

Christophe Clottes sokat dolgozott együtt Alainnel, a halásszal, aki különös szakértője a harcsának – Alain a kiállításmegnyitón is jelen volt. A kiállított tárgyak a Tiszát és a Lotot hozzák közel egymáshoz. Az eseményen körbehordozott dobot a művész a Tisza agyagából égette, és a Lotban fogott harcsa bőrét feszítette ki rá: így egy tárgyban találkozhatott a két folyó. Christophe a folyóparti agyagot akvarellhez is hozzákeverte, az így megfestett képein pedig a Tisza-parton, országhatárban talált – valószínűleg menekültek által elhagyott – ruhadarabok részletei jelennek meg.

A kiállított tárgyak a Tiszát és a Lotot hozzák közel egymáshoz. Fotó: Bartha Karina

Véronique Lamare: A folyó megszelídítése

Véronique Lamare a Tiszát térképen is tanulmányozta, és megmozgatta fantáziáját annak kanyargós, holtágas, szakaszos jellege. Gyálaréten, amelyet a leghosszabb holtág és az új folyómeder határol, saját testének dimenzióin keresztül fedezte fel a Tiszát. A terepbejárás során különböző folyóparti elemeket gyűjtött össze, és a halcsontokat, kagylóhéjakat, rágcsálók és lárvák nyomait dombornyomásos technikával emelte ki. Ezeket az alkotásokat a fehér papírlapon csak akkor lehet meglátni, ha az ember egészen közel hajol.

A megnyitón a művész egy performanszot is bemutatott a látogatóközönségnek. Véronique egy Tisza által visszasodort favesszőben a holtágak sziluettjét vélte felfedezni. „Megfogom, kísérletezem vele, és vizsgálom, miként akasztható a karra, a vállra, a bokára” – fogalmazta meg a kiállítást összegző, Franciaországban gyártott újság lapjain. A folyóparti erdőben ezután vadliánokat gyűjtött, és megszületett a performansz: kiemelte a Tiszát medréből, hogy játékba léphessen vele. A játék közben egyszerre alkalmazott erőt és gyengédséget, figyelt, érzékelte azt a küszöböt, amelyet nem szabad átlépni, különben eltöri az anyagot. Ha elengedi, a lián visszanyeri eredeti alakját, vagy mozgásával kitérésre kényszeríti a művészt. A performansz felidézi, ahogyan a folyó és az ember kölcsönösen megszelídíti egymást.

A folyó megszelídítése. Fotó: Bartha Karina

Anna Consonni: Közös hámozás

Anna Consonni performatív alkotása a látogatóközönséget is bevonja, és Robert Filliou nyomán szintén a tojás áll középponjában. A performansz a találkozás, a találkozáshoz szükséges távolság és a kapcsolatteremtés rituáléja. Anna a francia-magyar együttműködés során megfigyelte, hogy a közös evés a kapcsolattartás fontos szertartása. Az általa készített kerámiatálakon elhelyezett két vagy több lágytojást csak közösen lehet enni, együttműködve partnerünkkel. A közös tojástartók távolságot teremtenek, a közös élmény összehoz. A kés hegyével – tac tac tac – feltörjük a héjat, majd a kenyeret beletunkoljuk a tojásba. Eközben egymás rendelkezésére állunk, tartjuk a levegőben a tálat, kapcsolódunk. Az elérhetővé válás, nyitottság és a felelősség megosztása elengedhetetlen a közös élmény létrejöttéhez. A kiállításmegnyitón e cikk írója és fotósa is megtapasztalta a kapcsolódás távolságait és közelségeit, amint megkopott, gimnáziumból hozott francia nyelvtudásukkal kapcsolatba léptek a művészeti vezetővel, Céline Domengie-vel.

A performansz a találkozás, a találkozáshoz szükséges távolság és a kapcsolatteremtés rituáléja. Fotó: Bartha Karina

Balog Helga
Borítóképen a kiállítás alkotói és közreműködői
Fotó: Bartha Karina