A gondolatok nem az irodában születnek, hanem a mindennapi életben

A rendezvény célja az volt, hogy hidat képezzen az egyetemi képzés és a szakmai élet között, ennek jegyében a hallgatók első kézből kaphattak információkat a jogrendek elvárásairól és bemutatásra kerültek a tanterven túlmutató lehetőségek is – például szakmai gyakornoki programok, versenyek, az alumni mentorálás. A cél: felkészíteni a hallgatókat arra, hogy a friss diplomások sokaságából kiemelkedve sikeres jogászi karriert építhessenek.
 
A rendezvény ünnepélyes megnyitóját Dr. Szecskay András, a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese, az Európai Ügyvédi Kamarák Tanácsának magyar delegációvezetője tartotta, aki 1973 tavaszán végzett az akkori JATE Állam- és Jogtudományi Karán. Örömmel tett eleget a felkérésnek, ahogy mondta: „Fél évszázad után jövök vissza, és megtisztelő, hogy a mai karriernap az én köszöntőmmel kezdődik. Ötvenkét év ügyvédi praxis hosszú idő, de az ember nem felejti el az alma materét. Ide mindig szívesen jövök vissza.” Ezután a pályájáról és az ügyvédi hivatás szépségeiről beszélt. Mint fogalmazott: „Hat négyzetméteres irodából, a teljes ismeretlenségből is el lehet jutni oda, ahol most vagyunk. Ehhez csupán akarat, ambíció, szorgalom és alázat kell.”

Dr. Szecskay Andrással a kávészünet alatt beszélgettünk, hogy inspiráló életútját, legfontosabb gondolatait továbbíthassuk.
 

Ön az SZTE jogelőd intézményében, a JATE-n végzett a ’70-es években. Milyen emlékei vannak az egyetemi évekről?

Nagyon szerettem Szegeden tanulni, fantasztikus öt év volt. Előfelvételisként kerültem ide, a gimnázium után kötelező 11 hónapos katonai szolgálatot teljesítettem, ott is kiváló baráti társaság alakult ki, amely részben a jogi karra, részben a TTK-ra ment tovább. Ma is jó barátaim. Nem mondom, hogy minden órára bejártam az egyetemen, nem voltam a legszabálykövetőbb hallgató, de a végén jó eredménnyel végeztem. A tanulás és a barátságok kiválóan megfértek egymás mellett.
Külön öröm számomra, hogy a felújított épület termei ma azoknak a professzoroknak a nevét viselik, akik engem is tanítottak: Pólay Elemér, Nagy Károly, Kemenes Béla. A Kar méltó emléket állít nekik.

Volt olyan, aki különösen nagy hatással volt Önre?

Két tanárt is kiemelnék. Pólay Elemér professzor urat, aki a római jogot tanította. Imádtam a tárgyat, és a tanítási módszere egészen kiváló volt. A másik Kemenes Béla professzor, a polgári jog területéről, aki szintén zseniális előadó volt. De nem feledkezem meg Besenyei Lajosról sem, aki akkor még adjunktusként oktatott. Sokan voltak kiváló tanáraink.

Dr. Szecskay András

Ügyvédi pályája mögött egy jelentős családi örökség áll. Miért döntött mégis a saját út kijelölése mellett?

Valóban, dédapám 1869-ben kezdte az ügyvédi pályát, édesapám pedig Kecskeméten volt ügyvéd. Ennek ellenére nem szerettem volna oda visszamenni, inkább Budapesten próbáltam szerencsét. Baráti inspiráció is segített ebben – Martonyi János barátom, aki később ügyvéd, majd külügyminiszter lett, akkor külkereskedelmi jogászként dolgozott: utazott, nemzetközi ügyekkel foglalkozott, ami nagyon vonzott. Végül édesapám tanácsát megfogadva nem jogtanácsos, hanem ügyvédjelölt lettem.

Mire a legbüszkébb?

Két dolgot emelnék ki: a családomra és az ügyvédi irodánkra. Az elmúlt három évtized során egy negyven jogászt foglalkoztató, organikusan fejlődő irodát hoztunk létre, amelyben kölcsönös bizalom, barátság és szakmai kiválóság jellemzi a munkát. A kiválasztásnál számomra mindig az emberi kvalitások a legfontosabbak: hogy tudja-e és képes-e alkalmazni a jogot, akarja-e megoldani a felmerült problémát, képes-e beilleszkedni, van-e benne ambíció és kreativitás, és legfőképp: rábíznám-e a saját ügyemet?

Változott a jogászképzés azóta, hogy Ön végzett?

Nagy változást nem látok, de néhány hiányosság újra és újra előjön. A nyelvtudás terén még mindig le vagyunk maradva – nálunk praxisunkból adódóan az angol nyelvtudás alap, de legalább még egy nyelv ismerete szükséges. Az iroda összetétele is olyan, hogy 7 vagy 8 nyelven tudunk kommunikálni az ügyfelekkel. Ezen túlmenően, bár hétköznapi igénynek tűnhet, de a tízujjas gépírás és a beszédkészség is kritikus fontosságú lenne. Ma már nem divat diktálni, mindenki saját maga írja a beadványokat, ehhez pedig gyors, hatékony gépelés szükséges. A beszédkészség pedig az egyik legalapvetőbb jogászi kompetencia – sajnos ezen a téren erős visszalépést tapasztalok. A fiatalok között egyre többször fordul elő, hogy félszeg, nem tudja, hogy hogyan kell felállni, nem tudja, hogy hogyan kell megszólalni se a bíróságon, se egy nagyobb társaságban, vagy nem tudja megszólítani az ügyfelet. Nem tudja, hogy hogyan kell felépíteni egy beszédet, hogy eleje, közepe, vége legyen, legyen csattanó benne, de tartalom is. Ezek elemi dolgok egy jogász és egy ügyvéd életében, és ezek fejlesztésére egyre kevesebb a lehetőség, a helyzet mintha rosszabbodott volna.

Mi a legnagyobb kihívás ma az ügyvédi praxisban?

A jogszabályok állandó változása. Apró módosítások, eldugott változtatások, véleményezés nélküli új jogszabályok – ezek folyamatos alkalmazkodást igényelnek. Emellett természetesen a mesterséges intelligencia térnyerése is új kihívás, amelyre tudatosan készülünk. Okosan használva nagyon sok segítséget nyújthat, de kritikus, hogy a felhasználó értse a jogot – különben veszélyes is lehet. Tudatosítani kell, hogy az MI csak eszköz, amit használni kell a cél, a megoldás megtalálása érdekében. Ellenőrizni kell azt, amit a programtól válaszként kapunk, mert enélkül kiadni a kezünkből a munkát „életveszély”. Csak az, aki megtanulja a jogot, a jogirodalmat, a jogeseteket, tudja jól ellenőrizni, hogy az az anyag, amit az MI pár perc alatt kiad, szinkronban van-e azzal a tudással, amit évek tanulása és gyakorlata alatt sajátítottunk el.

Mit üzenne a mostani joghallgatóknak?

A fejük a nyakukon van – ezt soha ne felejtsék el. A gondolatok nem csak az irodában születnek, hanem a mindennapi életben, akár zuhanyzás közben is. Használják ki minden pillanatát az egyetemnek, de készüljenek a való világ kihívásaira is.

A Szecskay Ügyvédi Iroda munkatársai közül számos ügyvéd, ügyvédjelölt is az SZTE egykori hallgatója volt, a börzén őket is volt alkalmunk kérdezni karrierútjuk alakulásáról, reméljük a friss és aktuális példa megismerése hasznos lesz a mostani hallgatóknak is.

 
Hogyan kerültetek a Szecskay Ügyvédi Irodához?

Cseh Viktória: Szerencsés véletlennek köszönhetem. Budapesten szerettem volna dolgozni, egy nagyobb irodánál. Már volt LinkedIn profilom, és ott láttam meg Sztoján Krisztit, aki szintén SZTE-s volt és a Szecskay Irodában dolgozott. Ez hozta az ötletet, hogy megnézzem a weboldalukat, láttam, hogy jelöltet keresnek – elküldtem az önéletrajzomat, és a többi már történelem.

Szabó Emil: Én sokáig bíró szerettem volna lenni, de az utolsó pillanatban, a záróvizsgáim előtt jöttem rá, hogy inkább a versenyszférában képzelem el magam. Sztoján Kriszti már az egyetemen kedves barátom volt, és ő már közel egy éve az irodában dolgozott, amikor egy szegedi találkozón említettem a terveim módosulását, amire rögtön felhozta, hogy épp nyitott pozíció van náluk, de siessek a jelentkezéssel, mert már hívják be a jelentkezőket. Aznap este elküldtem a jelentkezésem, és másfél héttel később már interjúztam is.

Mit üzennétek egykori egyetemi önmagatoknak?

Viktória: Talán csak annyit, hogy még komolyabban vegyem a versenyeket, és korábban kezdjem el a kapcsolatépítést.

Emil: Ne félj attól, hogy nem leszel alkalmas ügyvédnek! Ez a pálya tanulható, fejlődhetsz benne, és nem kell túldramatizálni. A kétségek természetesek, de felesleges túl sokat aggódni.

A Karriernap kiváló példája volt annak, hogy az egyetem és a szakma közti kapcsolat erősítésére szükség van. A tapasztalt jogászok és a fiatal pályakezdők történetei együtt mutatták meg: az SZTE-ről indulva, kitartással, tudatossággal és alázattal valódi sikereket lehet elérni – legyen szó egy hat négyzetméteres irodából induló páratlan karrierről vagy egy LinkedIn-üzenetből születő lehetőségről.

Beszélgetőpartner: Gerháth Györgyi
Fotó: Kiss Ferenc Mátyás