Szürreális szüret – Naomi Devil kiállításmegnyitója

A Kiss Kunszt Galéria legújabb tárlata egy igazi vizuális lakoma. Naomi Devil Szürreális szüret című kiállítása már a címével is sokat ígér, és nem is okoz csalódást. Az alkotó munkái egyszerre nosztalgikusak és frissítően maiak: a klasszikus művészeti hagyományokból indulnak ki, majd átlényegülnek posztmodern, iróniával és élettel teli víziókká. A kiállítást Bán Blanka művészettörténész, a tárlat kurátora nyitotta meg, aki beszédében kiemelte: Naomi Devil 16 évesen kezdte művészi pályáját, és már fiatalon nemzetközi elismerést szerzett. Tanulmányait többek között a Bécsi Képzőművészeti Akadémián végezte, amely komplex látásmódját, szabad művészi gondolkodását és technikai tudatosságát is meghatározza.

Naomi Devil, a kiállított festmények alkotója, Bán Blanka művészettörténész, kurátor és Kiss Szilvia, a galéria tulajdonosa. Fotó: Kőszegi Dajana

Naomi Devil képein virágok burjánzanak, színek robbannak, ismerős szimbólumok kapnak új, szürreális értelmezést. A tárlat minden darabja egy-egy apró univerzum, ahol barokk pózba fagyott alakok néznek ránk, miközben popkulturális utalások tűnnek fel a háttérben. A festmények nem csupán szépek vagy különlegesek – provokálnak is. A nézőtől részvételt várnak, játékra hívnak. Két különösen emlékezetes festmény jól példázza ezt a szemléletet. Az egyik egy klasszikus női portré újragondolása: barokkos ruhába öltözött női festőalak jelenik meg, amint épp dollárjeleket fest egy vászonra. A festmény egyértelműen rávilágít arra a történelmi igazságtalanságra, hogy a női alkotókat hosszú évszázadokon keresztül kiszorították a művészeti kánonból – nem a tehetségük, hanem pusztán a nemük miatt.

A kompozíciókban megjelenő festőeszközök szimbolikus súlyt hordoznak: nem díszletek, hanem hatalomjelek. A képek női szereplői ezzel a vizuális gesztussal visszakövetelik helyüket a művészettörténetben, és a nézőre tekintve egyértelművé teszik: a 21. században már nem elég pusztán szemlélőnek lenni – felelősséget is kell vállalni a kulturális emlékezet újraírásában. A másik kép egy szürreális portré, amelyben az arc citrommá válik, fején levelekkel és termésekkel – a természet és ember különös fúziója. A két oldalról a fejét tartó kezek – talán sajátjai, talán idegenek – még tovább fokozzák az elidegenedés érzését. Ez a festmény egyszerre groteszk és szép, játékos és komoly, és azt sugallja: identitásunk törékeny, formálható, és néha keserédes, mint egy citrom.

A művész saját ars poeticája is ezt a kettősséget hangsúlyozza: „Nemcsak technikai fogásokat tanulok a nagy elődöktől, hanem igyekszem azt a szellemiséget is megérteni, amivel alkottak.” Ez nem csupán egy kiállítás, hanem egy Wunderkammer, azaz csodakamra – olyan világ, ahol a nézőt játékra és gondolkodásra hívják a képek. A festmények lüktetnek, incselkednek, berántanak, majd hosszú időre ott tartanak. Egyes kompozíciókban szinte érezni az érett gyümölcsök mámoros illatát, máshol a barokk festőnők tekintete idéz meg ironikus kortárs kérdéseket. Naomi Devil művészete nemcsak néz, hanem nézet – rávezet, újraértet és kíváncsivá tesz. A kiállítás nem fél a nagy kérdésektől sem. Mit őrzünk meg a múltból? Mit felejtenénk el inkább? Mennyiben határozza meg identitásunkat a történelem, a művészet, az emlékezet? Naomi Devil képei ezekre a kérdésekre nem adnak egyértelmű válaszokat – sokkal inkább újabb és újabb kérdéseket vetnek fel, de pont ez adja munkáinak erejét.

A Szürreális szüret egyfajta festészeti szüret: zamatos, érzéki, helyenként fanyar, máskor édes. De minden pillanatában friss, aktuális, és – talán ez a legfontosabb – mélyen emberi. Naomi Devil bebizonyította, hogy a művészet nem poros műtárgyak tára, hanem eleven párbeszéd – a jelen kor szellemével, önmagunkkal és egymással.

Szöveg és fotó: Kőszegi Dajana