Egyetemi versenyről nemzetközi fesztiválig – Interjú a Lalaith zenekarral

Voltam az adventi koncerteteken, ami a TAKA Caffee&Bar-ban volt. Szinte minden dalnál más volt a felállás. Van köztetek frontember? Irányít valaki akár a szervezésben, akár a színpadon, vagy az egész zenekar-dinamikára jellemző ez, hogy váltogatjátok a szerepeiteket, ahogy a hangszereket?

Csilla: Jellemző a dinamikánkra ez a váltogatás. Aki jobban képben van az adott koncerthelyszínnel, az szokta a kezébe venni a fellépésszervezést. Mivel Évi és én énekelünk, ezért mi beszélünk a színpadon, de alapvetően nincs frontember. Eléggé támaszkodunk egymásra, mindenki proaktív és ötletel, mindenkiből ugyanannyi kerül bele a zenekarba. Ha nem lenne átállás, hangszerek közötti vándorlás, lehet, hogy pörgősebb, dinamikusabb lenne egy koncert, de akkor egy nagyon különleges atmoszféra veszne el.

Kaiser Csilla. Fotó: Vass Gergő

Mondtátok a koncerten, hogy játszotok nem minden zenekari tagnak tetsző dalokat is. Mekkora áldozatot vagytok hajlandóak hozni? Van, amit végül nem játszotok, mert valaki megvétózza, vagy többnyire engedni szoktatok?

Évi: Szoktunk engedni. Többünkkel előfordult, hogy egy számot magunktól nem játszottunk volna, nem a stílusunk, de adunk neki egy esélyt, és közösen játszva már nagyon megszeretjük: tágítjuk egymás látóterét. Az adventi koncerten is azért mozgott ilyen széles műfaji skálán a repertoár, mert én a hagyományos karácsonyi dalokat preferálom, Csilla meg a populárisakat. Egyébként mindenkinek van a zenekarban vétójoga. Ha valamelyikünk nagyon utál egy dalt, akkor azt nem játsszuk el, általában én vagyok az, aki valamire azt mondja, hogy „na, ezt biztos nem!”.

Volt egy dal, amiről azt mondtátok, egyikőtök sem szereti, közönségkérésre épült be a repertoároktokba. Mesélnétek erről?

S. Viki: Egy házasulandó pár kérése volt, szerették ezt a zenét, és mondták, hogy mindenképpen játsszuk el. Így történt ez a baleset, de jól sült el. Rájöttünk, hogy nagyon szeretjük játszani.

Sóczó Viktória a cajonnál, Kaiser Csilla a zongoránál. Fotó: Vass Gergő

Hogy formáljátok lalaith-osra a dalokat? Hangszerekkel egészítitek ki az eredeti dalokat, többszólamban énekeltek eredetileg egyszólamú számokat, így valószínűleg számotokra kész kottához nincs hozzáférésetek. Hallás után dolgoztok?

T. Viki: Ha könnyűzenéről van szó, én többnyire hallás után tanulok. Számos dalban az eredeti (sokszor gitáros) szólókat 0,75-ös lassításban hallgattam, majd lejegyeztem magamnak. Eleinte kint voltak ezek a kották a koncerteken, de mostanában már, ha valami nem jut eszembe, improvizálok, egyébként is egyre több szólót, kíséretet én találok ki a hangszeremen, ez a zenekarnak köszönhetően egyre könnyebben megy. Hegedű-központú instrumentális számokat pedig szintén sokat hallgatva, több neten található kotta és hanganyag alapján dolgozom össze egy saját verzióvá.

Csilla: A saját vokáljainkat mi találjuk ki, kivéve, ha az eredetiben is van vokál, és kihalljuk. Elsősorban mindenki a saját részéért felelős, de segítjük egymást, például aki behozza a dalt, annak a fejében van a harmóniamenet, így őrá tudnak támaszkodni a többiek. A próbákon, hogyha valamit úgy hallunk, hogy lehetne jobb, konstruktív megjegyzésünk, ötletünk van, akkor azt megbeszéljük.

Évi: Az akkordokat néha leírjuk, de igyekszünk fejből megtanulni a koncertre, volt is már ebből baj, de azért jobb így. Szabadabban lehet játszani, a kotta beszűkít.

Tóth Viktória Sára. Fotó: Vass Gergő

Rendszeresen vannak próbáitok, vagy inkább a fellépések előtt sűrűsödnek be?

S. Viki: Fellépések előtt sűrűsödnek be. Annyira sokfelé vagyunk hétközben, mindenki csinálja a saját dolgát, így inkább koncertek előtt szoktak nagyobb lélegzetvételű próbák lenni.

Csilla: Workshop-hétvégéket tartunk, általában elutazunk valakihez, ahol kertes házban tudunk próbálni, így nem zavarjuk a szomszédokat az egész napos zenéléssel; most kivettünk egy próbatermet is, így esténként nyolctól, kilenctől tudunk játszani, amikor már mindenki végzett a dolgaival.

Jól sikerült a zenei versenyre való összeállás, hiszen együtt maradtatok, aktívak vagytok. Milyen koncertjeitek voltak azóta?

T. Viki: Egyébként nem úgy volt, hogy automatikusan összeálltunk zenekarrá a verseny után. Anyukám főnöke látott egy videót a szereplésünkről, ami tetszett neki, és felkért minket, hogy játsszunk a céges vacsorájukon. Két dalunk volt, úgy kellett két hét alatt összehoznunk egy műsort.

Csilla: Amúgy is beszéltünk róla, hogy jó lenne folytatni a közös zenélést, viszont ha ez nem lett volna, akkor lehet, hogy elsikkad a dolog. Így muszáj volt két hét alatt összeraknunk egy 10-12 számos repertoárt, és utána már könnyebb volt folytatni.

Évi: Utána jött a fellépés a No Milk Today-ben, arra már volt időnk felkészülni. Voltunk már Kisújszálláson, nálunk is Dunakeszin. Csilla az iskolába, ahol tanít, én a régi sulimba, a jótékonysági bálra szerveztem fellépést. Tíz koncertünk biztos volt már. Abaligeten is felléptünk, egy bluegrass akusztikus, nemzetközi zenei fesztiválon. Azt például Tóth Viki hozta be lehetőségként, ott nagy sikerünk volt, és ezen felbuzdulva csináltunk magunknak social media platformokat: Facebookon, Instagramon és valamilyen szinten a Youtube-on is jelen vagyunk. A budapesti Térvarázs fesztiválosok már ezeken a platformokon találták meg a zenekarunkat, és úgy hívtak meg minket.

Arany Éva a mikrofonnál, Tóth Viktória Sára a hegedűvel. Fotó: Vass Gergő

A koncerten említettétek, hogy csak a zenei versenyre való összeálláskor derült ki számotokra, hogy mindenki ismer mindenkit a csapatból, egymástól függetlenül. Külön-külön is a zene hozott össze titeket?

T. Viki: Mi Sóczó Vikivel szaktársak és szobatársak vagyunk, de Csillával és Évivel a zene hozott össze. Csilla a Móra Ferenc Szakkollégiumban szervezett zenei estet, amin szerepeltem, Évivel pedig a gregorián kórusban találkoztam.

Csilla: Én mindenkit a zene révén ismertem meg. Sóczó Vikit kolis kóruson, Évit a Premier Művészeti Szakgimnáziumban, ahol osztálytársak voltunk egy könnyűzenei képzésen.

Lehet, hogy ez szubjektív tapasztalat, de én úgy látom, hogy egyre kevesebb a többszólamú éneklés a könnyűzenében, és mintha a közoktatásból is veszne ki. Nektek honnan jött, hogy a Lalaith zenekarban többszólamban énekeltek?

Csilla: A Premierben ezt nagyon facilitálták, volt is vokálóra. Előtte is szerettem szólamokat kitalálni, ezt a részét élvezem a legjobban a zenélésnek. Mindannyiunknak van kórusos tapasztalata, így természetesen jött. Én harmadikos koromtól jártam énekkarra, emiatt meghallom a harmónialehetőségeket, könnyen észben tartom a dallamokat. Egyetemistaként pedig a Móra Kórus alt szólamát találtam ki, ez a tapasztalat is sokat segít.

A Takában lévő koncertetek végén közönséggel közös zenélést, jammelést is tartottatok. Mennyire bevett gyakorlat ez nálatok? Honnan jött az ötlet?

Évi: Most volt első alkalommal. A No Milk Today-ben szokott lenni jammelés, az tetszett nekünk, így csináltunk mi is. Élveztük bevonni a zenélni vágyó közönséget, nagyon jó hangulat kerekedett.

Adventi koncert, a Lalaith zenekar közönsége. Fotó: Vass Gergő

Játszotok saját dalokat is? Milyen terveitek vannak ezzel kapcsolatban?

Évi: Csilla egyik zongoradarabjához hozzákomponáltuk a mi részünket, ez benne is van a repertoárunkban. Én is írok dalokat, szöveggel, vokállal: tervezek is behozni a zenekar számára. Épp nemrég beszéltünk erről, hogy össze szeretnénk ülni egy hosszabb, zeneszerzős workshopra. Mindenki hozná a saját ötleteit, és négyen, közösen írnánk dalokat.

Balog Helga
Fotó: Vass Gergő