Az SZTE kutatói is részt vettek az indoeurópai eredetet vizsgáló projektben, amelynek eredményeit a Nature közölte

Dr. Pálfi György antropológust, az SZTE Embertani Tanszék vezetőjét arra kértük, foglalja össze a szakcikk eredményeit, jelentőségét:

- A Nature-ben február 5-én megjelent cikk (Lazaridis et al, 2025) egy rendkívül nagyszabású archeogenomikai projekt eredményeiről szól, amit a Harvard Egyetemről koordinált és vezetett David Reich professzor, Iosip Lazaridis-szel és további munkatársaival, többek között Ron Pinhasi professzorral a Bécsi Egyetemről. A Harvard Egyetem és a Bécsi Egyetem laboratóriumaiban közel négyszáz, i.e. 6400-2000 közötti eurázsiai régészeti lelőhelyről származó emberi maradvány DNS-ét szekvenálták meg és elemezték – a teljeskörű elemzésbe bevonva további, már közölt archeogenomikai adatokat is. A nagyívű kutatás az indoeurópai nyelvcsalád eredetének jobb megértéséhez kívánt – és tudott – új természettudományos ismeretekkel szolgálni. Korábbi genetikai vizsgálatok kimutatták, hogy a Fekete- és a Kaszpi-tengertől északra fekvő sztyeppék Jamnaja-kultúrája i.e. 3100-tól kezdődően Európát és Közép-Ázsiát egyaránt meghódította, a "sztyeppei ősök", és az általuk beszélt ősi indoeurópai nyelv megjelenését és elterjedését is eredményezve ezeken a területeken. Lazaridis és munkatársai Nature-ben megjelent legújabb cikkükben igazolják, hogy a Kaukázus-Alsó Volgai régióban i.e. 4400-4000 között élt, indoanatóliai nyelvet beszélő népesség a Jamnaja-népesség ősének tekinthető, és ez az indoanatóliai nyelv lehetett mind a hettita, mind az összes későbbi indoeurópai nyelv őse – fejtette ki Dr. Pálfi György.

A Nature-cikk absztraktja szerint A Jamnaja régészeti kultúra az i. e. 3300 körül jelent meg és i. e. 3000-re érte el legnagyobb kiterjedését, nyugaton Magyarországtól keleten egészen Kazahsztánig terjedve. Eredetének pontosítása érdekében a projektben a Jamnaja-kultúrát megelőző eneolit kori (kőrézkori) népek maradványai közül 435 egyén archaikus DNS-ét elemezték, és három grádienst (átmeneti genetikai zónát) azonosítottak. Ezek egyike a Kaukázus-Alsó-Volgai „grádiens”. Ez a Kaukázus-Alsó-Volgai népesség körülbelül négyötöd részben járult hozzá a Jamnaja-kultúra genetikai örökségéhez, és valószínűleg keletről belépve Anatóliába, legalább egytized részben a bronzkori közép-anatóliai népességhez is, amely a hettita nyelvet beszélte – olvasható a Nature-ben megjelent tanulmányban. A szakcikk következtetése az, hogy az „indo-anatóliai ősnyelv” – az anatóliai és az indoeurópai nyelvek közös elődje – ennek a Kaukázus–Alsó-Volgai népességnek a nyelve lehetett, és valamikor i.e. 4400 és i.e. 4000 között alakulhatott ki.

A kutatás részleteiről, annak tudományos hátteréről részletesen tájékoztat a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont honlapján néhány napja megjelent összefoglaló.

A nagy sikerű nemzetközi projektben a Szegedi Tudományegyetem kutatóinak hozzájárulása elsősorban az volt, hogy az archeogenomikai kutatások alapját jelentő, hiteles embertani mintákat biztosítottak a projekthez. A nagy földrajzi és időrendi lefedettség miatt a publikációhoz számos gyűjtemény és sok közreműködő járult hozzá. Dr. Pálfi György szerint a cikk 84 társszerzője és a résztvevő intézmények nagy száma példaértékű nemzetközi – elsősorban genetikai-evolúcióbiológiai-régészeti-nyelvtörténeti-történelmi – multidiszciplináris tudományos együttműködést jelez.

– A mintegy 4500 évet lefedő, közel 500 emberi maradványból vett minták Kazahsztántól Oroszországon át Magyarországig sok múzeumi és számos egyetemi embertani gyűjtemény hiteles csontvázleletéből származnak. A gyűjteményeinkben őrzött és kutatott emberi maradványok nélkül ez a legújabb archeogenomikai-populációgenetikai-nyelvtörténeti kutatás sem valósulhatott volna meg, hasonlóan a korábbi, régi humán DNS-kutatáson alapuló tanulmányokhoz, amelyek szintén elképzelhetetlenek lettek volna a biológiai forrásanyagot biztosító biológiai antropológiai gyűjtemények nélkül – emelte ki a szegedi antropológus.

A Szegedi Tudományegyetem mellett további hat hazai kutatóintézet, egyetem és közgyűjtemény munkatársai járultak hozzá a kutatás sikeréhez. A 84 társszerző között 12 magyar munkatárs neve található meg; róluk és intézményeikről is pontos tájékoztatás olvasható a HUN-REN BTK fentiekben idézett cikkében. Az ő részvételük a vizsgálatokhoz adatokat biztosító emberi maradványok kiválasztását, antropológiai mintavételeket, régészeti és/vagy antropológiai adatszolgáltatást, továbbá régészeti és archeogenetikai elemző munkát jelentett.

Az SZTE-s társszerzők között 3 szegedi antropológus, Dr. Bereczki Zsolt, Dr. Molnár Erika és Dr. Pálfi György (SZTE Embertani Tanszék) és egy régész Dr. Dani János (SZTE Régészeti Tanszék / Déri Múzeum) neve szerepel. Közreműködésük egyben az SZTE aktív részvételét jelzi a nemzetközi kutatási projektekben, és egyúttal igazolja az SZTE Embertani Tanszék embertani gyűjteményének nemzetközi jelentőségét is.

A kutatásban a mai Magyarország területén található őskori közösségek régészeti, antropológiai és archeogenomikai elemzésével a Szegedi Tudományegyetem mellett a HUN-REN BTK Archeogenomikai Intézet és a HUN-REN BTK Régészeti Intézet, az ELTE TTK Embertani Tanszék, a Déri Múzeum, a Damjanich János Múzeum és a Magyar Természettudományi Múzeum munkatársai vettek részt.

Panek Sándor

A borítóképen: A Jamnaja régészeti kultúra területe. Forrás: HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont