A „Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban” című pályázat egyetemi és főiskolai hallgatók számára kínál lehetőséget arra, hogy tudományos munkájukkal bemutassák szakértelmüket.
Az Országgyűlés Európai Ügyek Bizottságának titkársága idén is meghirdeti a „Magyarország és a közép-európai térség az Európai Unióban, az Európai Unió a világban” című pályázatot, amely egyetemi és főiskolai hallgatók számára kínál lehetőséget arra, hogy tudományos munkájukkal bemutassák szakértelmüket. A rangos kezdeményezést az Országgyűlés elnöke, az európai uniós ügyekért felelős miniszter, valamint az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője közösen indította útjára.
Kik pályázhatnak?
A pályázaton azok a
- 30 év alatti hallgatók vehetnek részt,
- akik magyarországi vagy Magyarországgal szomszédos, magyar nyelven is oktató felsőoktatási intézmények diákjai.
- A jelentkezőknek egy a kiírásban megjelölt témakörben kell dolgozatot készíteniük, melyet magyar nyelven, jeligével ellátva kell benyújtaniuk.
Formai követelmények és a pályázat benyújtásának módja
A pályázattal kapcsolatos részletes formai követelmények, valamint az adatkezelésre vonatkozó tudnivalók a pályázati kiírás mellékletében érhetők el. A pályaműveket és a szükséges dokumentumokat elektronikusan kell beküldeni.
A pályázat beadásának határideje és díjazás
A jelentkezéseket 2025. március 31-ig lehet benyújtani.
A legjobbnak ítélt pályaművek alkotói 500.000 forintig terjedő pénzjutalmat kapnak, valamint részt vehetnek egy brüsszeli tanulmányúton, amely egyedülálló betekintést nyújt az Európai Unió működésébe.
További információ a pályázatról
A pályázati kiírás és a részletek az Országgyűlés hivatalos oldalán érhetők el.
SZTE Info