Bezár

SZTEhírek

farkas_varga_anna01

Az SZTE volt hallgatója is szerepelt a szabadtérin a Szerelmi bájitalban

Az SZTE volt hallgatója is szerepelt a szabadtérin a Szerelmi bájitalban

2024. augusztus 28.
2 perc

A Szegedi Szabadtéri Játékok június 10-én mutatta be Donizetti szeretett vígoperáját, a Szerelmi bájitalt. Giannetta szerepét Farkas-Varga Anna, a Szegedi Tudományegyetem volt hallgatója alakította. Az énekművész idén a Szegedi Nemzeti Színház Énekkari Nívódíját is elnyerte.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

- A Szegedi Tudományegyetemen végeztél operaének alap- és mesterszakon. Hogyan kezdett vonzani az operaénekesi pálya?

- Az SZTE Juhász Gyula Gyakorló Általános Iskolába jártam ének tagozatra. Az iskolában 2004-ben adódott egy lehetőség: a Carmen operába gyerekeket kerestek, ekkor a gyerekkarban szerepeltem. Az első próbán, ahogy beléptünk a nézőtérre, a fejemre koppintott az a bizonyos angyal és azt mondta, hogy itt a helyem. Tulajdonképpen így kezdődött minden, gyerekkoromtól kezdve hívogatott az operaénekesi pálya.

farkas_varga_anna3

- Hogyan esett a választásod az SZTE képzésére, hogyan kerültél a Szegedi Nemzeti Színházhoz?

– Szegeden születtem, középiskolába az SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakgimnáziumba, a Konziba jártam, így adott volt, hogy Szegeden tanuljak tovább. Az alapszakon Andrejcsik Istvánnál tanultam három évet. Már a Konzi alatt kisegítőként vettem részt az énekkarban a szabadtérin a Háry Jánosban. 2018-ban megkerestem Gyüdi Sándort, a Szegedi Nemzeti Színház korábbi főigazgatóját, – ekkor volt az igazgatóváltás – aki megígérte, támogatja, hogy felvegyenek a színházba. Így kerültem ugyanabban az évben a teátrum énekkarába.

- A világhírű, Kossuth-díjas operaénekesnőtől, Rost Andreától is tanultál. Mesélnél erről?

- Ez úgy kezdődött, hogy az alap- és a mesterképzés között kihagytam három évet, majd a mesteren tanultam egy évig Rost Andreánál. Harazdy Miklóssal, a korrepetitorommal együtt tanítottak, mindkettőjüknek nagyon sokat köszönhetek, mert rengeteget fejlődtem abban az évben. A második évben Kecskés-Somogyvári Tímea Zita volt a tanárom. Amellett, hogy nagyon sokat tanultam tanáraimtól, minden óra egy élményt nyújtott velük. Hamarosan Andrea Operaakadémiáján veszek részt, ami 19-én kezdődik. A képzésen a Varázsfuvolát mutatjuk be, amiben az első dámát alakítom. A szerepet a jövő évadban a Szegedi Nemzeti Színházban is eléneklem.

farkas_varga_anna2

- Milyen örömöket lelsz Giannetta szerepében? Milyen szerepeket kedvelsz?

- Giannetta szerepe kicsi, de nagyon hálás. Az egyik jelenetben együtt pletykálunk a lányokkal, azt nagyon szeretem. Álomszerepeim közé tartoznak a Verdi szoprán szerepek, ezek nagyon közel állnak a szívemhez, a Mozartokat is kedvelem.

- Milyen érzés, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékokon játszhatsz?

- Ez már a második lehetőség, hogy a szabadtérin léphetek fel. Ilyenkor mindig egy gyermekkori álmom válik valóra, elképesztően hálás vagyok, hogy itt lehetek és gondoltak rám.

Szöveg és fotó: Bartha Karina

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek