„A tétje végtére is ugyanaz egy egyetemi előadásnak, mint egy koncertnek” – Beck Zoltán szerzői estje az SZTE-n

Beck Zoltánt legtöbben a magyar zenei színtér kiemelkedő alakjaként ismerjük, ám emellett a tudományos életben is aktív a Pécsi Tudományegyetemen. Irodalom- és kultúratudományokból doktorált, így irodalmárként és dalszerzőként, zenészként is szoros kapcsolata van a kultúrával.

Irodalomhoz húzó lelkülete az önálló esten is megmutatkozott. A 30Y dalainak akusztikus változatai mellett a jelenlévők különböző versfeldolgozásokat is hallhattak az énekestől. Az egyik Háy János Gyermekvers című műve volt, illetve Grecsó Krisztián Pont oda című verse is felhangzott. „A vers versként, a dal dalként kell megállja a helyét. Ezért valamennyire bele kellett nyúlni barátaim versébe ahhoz, hogy játszhassam őket” – figyelmeztetett az előadó a két dal előtt.

A 30Y dalszerzőjeként a dalok jelentős része úgy születik, hogy Beck Zoltán odaáll a zenekar tagjai elé és bemutatja legújabb ötletét. „Odaállok eléjük, hogy szerintem ez egy zene, ők meg próbálják elhinni nekem, hogy tényleg az” ­– mondta nevetve. „Ezeken az estéken eredeti formájukban halljátok a dalokat, ahogy én anno megálmodtam őket.”

Az estet játékos hangon, a Csodakutya vers megzenésített változatával, és a Kaláka Aligátor című dalával zárta Beck Zoltán, a nézőközönséget is bevonva.

Az előadás – és a rajongói képek, aláírások után – sikerült kérdeznünk Beck Zoltánt az új albumról, alkotásról, illetve a zenészi és oktatói létről.

- A magyar zenei szférában, és az egyetemi környezetben is jelen vagy. Okoz ez bármiféle kettősséget az önkifejezésedben?
- Azért semmiképpen sem lepődnek meg a hallgatók, hogy nem viszek be gitárt az előadásra. Inkább úgy kell elképzelni, hogy minden megszólalásnak – legyen az egy egyetemi előadás, koncert vagy egy pódiumest – hitelt kell adni. Az a fő kérdés, hogy az ember, aki mondjuk ott áll egy gitárral, mint én, vagy gitár nélkül a tudományos térben, hogy annak az embernek elhiszed-e, amit mond. Ha elhiszed, mert képes arra, hogy az általa képviselt igazság abban a pillanatban igazság legyen, akkor működik. Azt mondhatnám, hogy a tétje végtére is ugyanaz egy egyetemi előadásnak, mint egy koncertnek. És ez semmi más, csak hogy odaállsz-e az állítás mögé, amelyet képviselsz.
- A dalszerzést alapvetően lírai műnemként szokták emlegetni, azonban a dalaidnak mindig van egyfajta történetmesélő hangneme. Most akkor hogyan is van ez, mi a műfaj, mi az alkotásaid célja?
- Azt hiszem, hogy nagyon szeretem a történeteket. Szóval az van a fejemben, hogyha van értelme annak, hogy vannak nyelveink, amiken meg tudunk szólalni, akkor az az, hogy képesek vagyunk történeteket teremteni. Engem ezek a történetek izgatnak, jobban izgatnak a történetek maguk, mint a történetek valósága. Egyszerűen az érdekel, hogy elmesélhető legyen. Ha van egy „én” a szövegben, akkor az éppen az lesz, aki mondja, még akkor is, ha nem esik egybe vele. Az a kérdés, hogy ezt az „én”-t meg tudod-e ragadni, mered-e megszólaltani. Nyilván, számomra az a nagyszerű esély adódott, hogy ezt az „én”-t én írom. Olyan „én”-eket kell írnom, amelyekről feltételezem azt, hogy képes vagyok mögéjük állni a színpadon. Az az „én”-narratívája annak az estének, amit éppen azon az estén mesélek. A mai estén mondjuk épp ez volt, amit hallhattatok.

- December 1-én jelenik meg a legújabb albumotok, az X. Hogyan jellemeznéd az albumot, mit várhatunk?
- X a címe, tehát tulajdonképpen nincsen címe. Egy ilyen filozófiai probléma foglalkoztat most már pár éve. Azt képzelem el, hogyha kitalálunk valami szimbólumot, ami eddig nem létezett, mondjuk rajzolok valami krikszkrakszot, és azt töltöm fel jelentéssel, az nem egy nehéz feladat. Az „x” azért foglalkoztat, mert annál banálisabb, kiüresített marker nem létezik. Amikor nincs valakinek ötlete, az lesz az „x”. Az „x” az mindig van, találkozunk vele az óriásplakátokon, az online térben, amikor a Twitter-t lecserélik és persze minden matek órán. Úgy képzelem, hogy ha valami ennyire triviális, annak a valódi kihívása az, hogy képes vagy-e egy túlbeszélt szimbólum által mondani valamit a világról. Mert az nem nagy ügy, hogy rajzolok valamit és azt mondom, hogy ez azt jelenti. Nem az-e az igazi nagy ügy, hogy valami, ami már el van használva, azt én képes vagyok revitalizálni? A cél az volt, hogy tudjuk-e pluralizálni a jelentést és ezáltal a sajátunkká tenni.

- Ezt szimbolizálja az üres albumborító is?
- Ennek a lemeznek nincs borítója, csak egy ragasztócsík, X alakban. A ragasztócsíkok a saját ruháinkból készültek. A mi ruháink lettek felvágva, ledarálva, papírrá montírozva és aztán merítve. Ahhoz, hogy hozzáférjünk a lemezhez, ahhoz, hogy mit jelent az X, át kell vágni az X-et. Éppen azt számolod fel, amit jelent az, amihez hozzá akarsz férni, hogy elmondja, mit jelent. Ez az X játszmája, ami kicsit filozofikusra sikeredett, de ez lett az album.

Fülöp Kata

Borítókép: Beck Zoltán, a 30Y énekese tartott szerzői estet a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán.

Fotó: Gábor Amarilla, Zentai Péter