Sajtónyilvános eseményen, az újságírókkal közösen várta a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díj bejelentését a Szegedi Tudományegyetem vezetősége 2023. október 2-án, az egyetem központi épületében. Az SZTE kutatóprofesszorát, Karikó Katalint évek óta az esélyesek között tartották számon, és idén meg is kapta a tudományos világ legjelentősebb elismerését. A Szegedi Tudományegyetem élőben kapcsolta az SZTE történetének második Nobel-díjasát, Amerikából.
Díjak, ösztöndíjak, elismert kutatások, legalább egy tucat, magasan betöltött pozíció, hallgatóbarát órák, színvonalas oktatás – ezek jellemzik Prof. Dr. Jakab Évát, az SZTE ÁJTK oktatóját, aki augusztus 20-án Magyar érdemrend lovagkereszt kitüntetésben részesült. A professzor asszonyt hivatásról, kihívásokról, szabadidőről és családról is kérdeztük.
- Mit jelent Önnek a kitüntetés?
- Nagyon örültem neki, már csak azért is, mert a kitüntettetek sorát tekintve úgy láttam, hogy ez életmű díj. Jól esett, hogy elismerik a négy évtizedes oktatói, tudományos és kutatói munkám, a kitüntetésre a Károli Gáspár Református Egyetem terjesztett fel.
- Az életrajzában láttam, hogy már a pályája elején is részesült elismerésben/elismerésekben. Például 1989-ben Miniszteri dicséretet kapott.
- Igen, akkor az is nagyon megtisztelő volt számomra, de az a fiatal oktatónak szólt. Kitüntetésekre, elismerésekre nem gondolunk, amikor dolgozunk, de amikor megkapjuk őket pozitív élményként és motivációként tekintünk rájuk.
- Mi jelenti önnek a kihívást?
- Kihívás mindig van, leginkább azokon a szakterületeken, ahol látja az ember a kutatásra alkalmas, kiaknázatlan területeket, az ott jelentkező problémákat, megválaszolatlan kérdéseket. Látja, hogy az adott témakörökben, milyen konferenciákon lenne érdemes részt venni, milyen workshopokat lehetne szervezni, amelyek ugyancsak kihívást jelentenek. De ugyanilyen szakmai kihívást jelentenek azok a kutatási lehetőségek is, amelyekre egy-egy ösztöndíj elnyerésével kerül sor. A nyugodt kutatásra – sajnos – csak ilyenkor van lehetőségünk. Ezek többnyire külföldön zajlanak, mivel ott vannak szakkönyvtárak, ahol heteket, hónapokat, esetleg fél vagy egy évet is el lehet merülni zavartalanul a munkában, és tanulmányok, könyvek alapjait kidolgozni.
- Hogyan kutat egy jogtudós?
- Egy kutatásnak több fázisa van: először is nagyon sokat kell olvasni, hiszen mindig vissza kell lépni az adott kutatás legelső lépéséhez, ismeretéhez, az eredeti forrásokhoz. Tehát minél több korabeli ismeretre kell szert tenni ahhoz, hogy kezdetét vehesse ez a bizonyos kutatás. Emellett meg kell nézni azt is, hogy a szakirodalom mit ír és a kettőt össze kell vetni. Gyakorlatilag ez az egész folyamat olyan, mint egy puzzle, amit demontázsolni kell, majd úgy összerakni, hogy az innovatív legyen. Ez benne a szellemi játék.
- Mi az, amit még nem tud a római jogról?
- Nagyon sok mindent nem tudok még róla. Nyilván van egy alapszintű, átfogó tudásom, de amikor elkezdtek alaposabban átgondolni egy problémát, akkor észlelem, hogy a részleteket megnézve nem olyan homogén, egyértelmű a helyzet. Ahhoz mélyebre kell menni. És minden korszaknak – a 19. századnak vagy a 21. századnak - megvannak a saját szellemi vonulatai, (filozófia, jogelmélet és így tovább) ezek befolyásolják a tudományos gondolkodásunkat is. Tehát mindig vannak új és új kérdésfeltevések a szakmában is.
- Milyen kapcsolatban van a hallgatókkal?
- Én szeretek oktatni, kis-, és nagyelőadásokat egyaránt tartani. A legjobb érzés az, amikor látom a visszajelzést, hogy érdekli a hallgatókat, amiről éppen beszélek. Ettől érzem magam motiválva. Számomra az oktatás élvezet, ha benn állok az előadóteremben, akkor minden mást kint hagyok, és csak arra koncentrálok, hogy átadjak valamit az ismeretekből a hallgatóknak. Külön öröm, hogy mindig vannak olyan hallgatók, akik mélyebben szeretnének foglalkozni a témákkal, ez talán a legnagyobb visszaigazolás a számomra.
- Ha az elmúlt negyven évet nézzük, melyik lenne az a pillanat, amelyet kiemelne, amelyért hálás és sose felejti el?
- Sok ilyen van, de talán a legmeghatározóbb az volt, amikor a pályám elején, 1986-ban elnyertem a DAAD-ösztöndíjat, amivel közel egy évet töltöttem Münchenben. Ezzel sikerült egyrészt a német tudásomon csiszolni, másrészt a római jogra ott különös figyelmet fordítottak. Az oktatók, a hallgatókkal közösen szemináriumok keretében vitatták meg a fontos kérdéseket. Nagyon érdekes és újszerű volt számomra ez a fajta tanulási forma, illetve ezek a szemináriumok voltak azok, amelyek elmélyítették az érdeklődésemet a szakma iránt. Mindezt az akkori tanszékvetőnek, Pólay Elemérnek és az ő német kapcsolatainak köszönhetem. A másik, ugyanilyen meghatározó élményem az szintén Németországban ért 2000-ben. A Humboldt-ösztöndíjjal több mint egy évet töltöttem Münchenben. Ebben az időszakban sikerült egy újabb könyv vázát összeraknom. Mindezek eredménye két, német nyelven megjelent monográfia lett, amelyek a két kinn tartózkodási időszakomat összegzik. A következő nagy lökést a 2017/18-as kutatóút adta, amikor visiting fellow-vá választottak az All Souls College közösségébe, az angliai Oxfordi Egyetem keretén belül.
- Volt, vagy van Önnek példaképe?
- Igen, Pólay Elemér, aki, ahogyan már említettem is, az SZTE ÁJTK Római Jogi Tanszékének akkori tanszékvezetője volt. Ő olyan tudományos és oktatói minőséget képviselt, amely nemzetközi szinten is tiszteletet vívott ki. És persze vannak német professzorok is, akikre példaképként tekintek, főleg Dieter Nörr segített sokat a tudományos pályámon, Münchenben.
- Mivel foglalkozik szabadidejében?
- Sportolok, ha csak tehetem. Szeretek lovagolni, jógázni, futni a kutyánkkal – engem a mozgás kikapcsol, szellemileg pihentet. De van egy kis kertünk is, azt is örömmel gondozom. És persze főleg a családdal, az unokáimmal eltöltött idő nagyon fontos számomra.
- Zárásként: van-e mottója?
- Igen, van és általában ez az, amit megosztok a hallgatókkal is: az ókori bölcselő, Seneca írta: „Vivere militare est” - „Az élet olyan, mint a katonai szolgálat.” Vagyis akkor lehet valamire jutni az életben, ha az ember nagyon fegyelmezetten csinálja a dolgát és halad a választott útján. Koncentrálni arra, amivel éppen foglalkozunk és azt végig vinni – ez a legfontosabb.
SZTEinfo - Pósa Tamara
Fotó: Molnár Dóra
