Bezár

SZTEhírek

borito

Nyelvészek az álhírek ellen

Nyelvészek az álhírek ellen

2022. október 11.
2 perc

Internetes álhírek?! Mindnyájan ismerjük őket, mégis nehezen tudunk velük mit kezdeni. Dr. Németh T. Enikő, az SZTE BTK Általános Nyelvészeti Tanszék vezetője hallgatókkal karöltve nyújtott eligazítást a téma kapcsán 2022. szeptember 30-án a Kutatók Éjszakáján. Az érdeklődők így többek között arra is választ kaphattak, hogy mik azok az álhírek, és milyen káros hatásaik vannak.

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Bizonyára kevesen tudják, hogy az SZTE Pragmatika Kutatóműhely tagjai többek között álhírek vizsgálatával is foglalkozik. A műhely vezetője, dr. Németh T. Enikő és a műhely három tagja éppen ezért a Kutatók Éjszakáján ezt a témát vette górcső alá. Az előadás első részében a nyelvész bemutatta az álhírekhez kapcsolódó témaköröket, rávilágítva annak aktuális, és mindenkit érintő vonásaira. Majd kitért az álhírek mögött húzódó anyagi, vagy akár politikai haszonszerzés szempontjára is, ami, mint kiderült az álhírgyártás motorjaként működik és terjedésük sokszor gyorsabb a valódi hírekénél, sőt még akár Nobel-díjasok is bedőlhetnek nekik.

Az elhangzottak szemléltetéseként az előadás további részeiben a hallgatók egy-egy valós álhírcikk elemzésén keresztül mutatták be, hogy mire is érdemes figyelnünk olvasóként. Először egy összeesküvés-elmélet kategóriájú, frissen megjelent cikk elemzését követhettük végig, ahol szóba kerültek az olvasó manipulációjára alkalmas nyelvi elemek, valamint a konteós szövegek sajátos ismérvei is. A második elemzés tárgya egy áltudományos szöveg volt, ahol megtudhattunk sok mindent arról, hogy mi különbözteti meg ezeket a híreket a hiteles forrásoktól. További hírfogyasztási praktikákkal gazdagodva az is egyértelművé vált, hogy nem minden cikk kategorizálható be egyértelműen az egyes műfajok szerint - az utolsó mintaelemzés erre szolgáltatott szemléletes példát. Ebben az egészségügyi témájú álhírben ugyanis csaknem az összes említett kategóriának a nyomát megtalálhattuk.

Az álhírek zavarba ejtő és rejtélyekkel teli világát lehetetlen teljes mértékben átlátni, a nyelvészek sem szolgálhatnak tökéletes útmutatóval ez ügyben. Még ha azt is gondoljuk, hogy rendelkezünk kellő tapasztalattal és kritikus gondolkodással hírfogyasztóként, a tapasztalat mégis azt mutatja, hogy az álhírektől bizony senki sem védett teljesen.

SZTEinfo - Kovács Pál

Fotó: Pexels

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek