Irodalmi indulások: Narancsszív-szonett és Brontoszauria est

Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész, a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Alkalmazott Pedagógiai Intézet tanársegédje élvezetes beszélgetést vezetett Podmaniczky Szilárd író, költő, Kurdy Fehér János költő, Ágens (Gyimesi Ágnes) költő, színházi művész, Keresztesi József író, kritikus, valamint Medgyesi Gabriella költő és televíziós rendező társaságában.

A találkozó résztvevői: Podmaniczky Szilárd költő, író, Medgyesi Gabriella költő, rendező, Kurdy Fehér János költő, Ágens (Gyimesi Ágnes) költő, színházi művész, Keresztesi József író, kritikus és Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész házigazda

A meghívottak többsége a tanárképző főiskola hallgatójaként az 1980-as években a szegedi egyetemi-főiskolai második nyilvánosság szereplője volt. Emlékeik is ennek kettősségéről árulkodnak. Átélhették a személyes és kisközösségi kifejezés szabadságát, de a szabad beszéd nem volt veszélytelen, mivel a “szervek” akkor még ellenőrizték a társadalmi veszélyt rejtő akciókat. Mint kiderült, a művészi tervek rendszerint kocsmákban és klubokban születtek, vagyis a rendszertől való különbözés érzése időnként többszörösen is mámorossá válhatott.

A másként-létezést számos eksztatikus alkotói projekt is kifejezte. Ilyen volt a Háy János, Kurdy Fehér János és Podmaniczky Szilárd által 1985-től celebrált Narancsszív-szonett című underground periodika, valamint a hozzá tartozó performaszok, melyek közül az elsőhöz 10 kiló lisztre és 5 kiló narancsra is szükség volt Kurdy Fehér elbeszélése szerint.

A korszak irodalmi alkotóira jellemző volt, hogy az írás hatását a határművészetekben is kipróbálták. Podmaniczky Szilárd meséli, hogy a Narancsszív-szonett időszakában új albérletében nagy halom papír autóbuszjelzést találtak; ezekkel azután a Boszorkánysziget egy iszaphalmát betakarták, majd körbefotózták. Az eredményt maguk hívták elő, és beküldték egy országos versenyre, ahol kaján meglepetésükre a KISZ KB harmadik díját nyerték el vele. Ők hárman hozták össze a Szövegek, majd a Fagyi című antológiát is.

Általában véve a hivatalos tömegkommunikáció alig hatott a hallgatókra, az 1980-as évek közepén szinte csak az egyetemi második nyilvánosságban éltek. Ismerték, és Medgyesi Gabriella szavaival számos éjszakázós világmegváltáson beszélték meg egymás elgondolásait. Ágens szerint a kocsmában történt minden fontos beszélgetés, a JATE Klubban pedig egymást érték a művészeti előadások. A Brontoszauria című 1989-es hajnalig tartó zenés, filmvetítéses felolvasás-performanszt hozta fel, mint saját művészi indulásának emlékezetes eseményét. Az estet egy erre összehívott irodalmi és művészeti fellépőcsoport alkotta meg Kurdy Fehér János szervezésében, s a cél az volt, hogy a festőművész Baranyai Levente látásmódjából kiindulva színházi, lettrista és vizuális művészeti akciót építsenek.

A főiskola mindannyiuk szerint nyitott, de legalábbis elnéző volt e hallgatói művészeti akciók iránt, “még vadabb ötleteink is átmentek rajtuk”, mondja Ágens. Szerettek volna másképp megszólalni, és a tanárok teret adtak ennek. A tanár-emlékek között legtöbbször Szigeti Csaba irodalomtörténész neve került elő, aki többük irodalomszemléletét meghatározta, és a Szövegek című antológia szerkesztője is volt. Mindazonáltal Keresztesi József meséli, aki valamivel később, 1989-ben kezdte a főiskolát, hogy az ő idejében még látható volt a mosdóban a “Szigeti veszedelem” felirat. Kurdy Fehér János Grezsa Ferenc irodalomtörténészre emlékezett még szívesen, akivel egyik első élménye volt, hogy a tanár szabad beszéddel esszét tudott diktálni titkárnőjének. Podmaniczky Szilárd emlékeiben a “literátus” matematikus Szendrei János él. Podmaniczky ugyanis nemcsak azzal tűnt ki, hogy féléves mérnöki előképzettsége miatt már idejekorán tudott “gúlát döfni gömbbel”, hanem Szendrei János büszke volt arra is, hogy matematikus tanítványa verseket ír. (A gúlát döfő gömb drámája különben önmagában is elég, hogy egy költő a matematikában meglássa a metaforát.)

Az önkifejező akciók szabadsága azonban csak egy határig tartott. - Kis csoportban lehetett vadulni, nagyban már nem - idézi a kor viszonyait Medgyesi Gabriella. A később rendezői szakot végzett költő meséli, hogy 1983-ban népművelés szakosként az ő csoportja kellett, hogy rutinszerűen megszervezze és begyakoroltassa a március 15-i főiskolai ünnepséget. Szívhez szóló irodalmi műsort állítottak össze, aminek a hatása alatt a végén spontán kitalálták, hogy átvonulnak a JATE-ra, és a magukvarrta díszletet, egy hatalmas nemzeti zászlót kiviszik az utcára; negyvenen érték végig. Egy évvel voltak a Tiszatáj folyóirat Lancranjan-ügye után, amelyben kiderült, hogy még a magyarellenes pamflet elleni tiltakozás is túl nacionalista volt a rendszernek. A hallgatók őszinte performansza a szabadságról a titkosrendőrségnél megfigyelést és beszervezéseket váltott ki.

Ugyancsak 1983. március 15-én ragasztott ki néhány röpcédulát Benda Balázs 18 éves ságváris gimnazista. A kézzel másolt lapokon a 12 pont aktualizált változata volt. Egy bejelentésre Benda Balázst már másnap őrizetbe vették, később fél éves felfüggesztett börtönre ítélték és eltiltották az ország összes felsőoktatási intézményéből. A fiatalon meghalt Benda Balázs fellelhető írásait, rajzait, festményeit később Keresztesi József publikálta szerkesztőtársaival a Podmaniczky Művészeti Alapítvány kiadásában.

Kurdy Fehér János így jellemezte e kor kettősségét: “Úgy éreztem, egyszerre vagyok benne a világban, és rajta a világon. Benne a Kádár-korban, ami laposra nyom, részekre szakít, és rajta, a gondolataim, a világképzelet hullámain, amelyeken szörfölhettem és elslisszolhattam messzire.”

SZTEinfo - Panek Sándor

Fotó: Molnár Dóra