Kiváló tanárokkal, magas színvonalú oktatással, online és tantermi részvételi lehetőséggel ismét indulnak emelt szintű érettségi felkészítő tanfolyamok a Szegedi Tudományegyetemen.
A 100 órás képzések októbertől április végéig tartanak, a résztvevők próbaérettségivel tesztelhetik tudásukat. A meghirdetett tantárgyak között szerepel a magyar nyelv és irodalom, matematika (közép és emelt szinten), történelem, angol, német, biológia, fizika, kémia, földrajz és az informatika.
A tanulásnak már a távolság sem állhatja útját: a tantermi órák mellett online is indulnak tanfolyamok. A jelentkezőket nemcsak a kedvező 60 ezer forintos képzési díjjal támogatja az SZTE Junior Akadémia: a részletfizetési lehetőség mellett ismét elindul a Junior Nagykövet Program, melynek keretében korlátozott számban ingyenes részvételi lehetőségre pályázhatnak a szociálisan rászoruló illetve a kiemelkedő tanulmányi eredménnyel rendelkező diákok.
A képzés árát ráadásul visszakaphatja az a hallgató, akit a tanfolyam elvégzését követő tanévben felvesznek a Szegedi Tudományegyetemre. Emellett early bird kedvezménnyel is élhet, aki augusztus 31-ig jelentkezik: ők a tavalyi áron vehetnek részt a felkészítőn.
Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 25.
Jelentkezési lehetőség: https://juniorakademia.szte.hu/emelt-szintu-erettsegire-felk-tanfolyamok/
SZTE-info