Bezár

SZTEhírek

Továbbra is csak kivételes esetekben látogathatják a hallgatók az egyetemi épületeket

Továbbra is csak kivételes esetekben látogathatják a hallgatók az egyetemi épületeket

2020. május 11.
3 perc

Az egyetemi épületek hallgatók általi látogatásának tilalma továbbra is hatályban van a Szegedi Tudományegyetemen, kivételt ez alól csak a VI. éves orvostan-, fogorvostan-, és gyógyszerészhallgatók klinikai és szakmai gyakorlata, valamint a doktori képzéses hallgatók kutatási projektjei jelentenek. A gyakorlati kurzusok és vizsgakötelezettségek teljesítésére, pótlására vonatkozóan a dékánok saját hatáskörben, egyedileg engedélyezhetik az épületek látogatását – a jogszabályban előírt védelmi és higiéniai intézkedések betartása mellett.

A védelmi intézkedésekről szóló 168/2020. (IV. 30.) Korm. rendelet 7. §-ában foglaltakra figyelemmel – a hallgatók személyes megjelenést igénylő tanulmányi kötelezettségeinek teljesítésével összefüggő épületlátogatással kapcsolatban – tájékoztatjuk az egyetemi polgárokat, hogy az egyetemi épületek hallgatók általi látogatásának tilalma továbbra is hatályban van. A VI. éves orvostanhallgatók, valamint a fogorvostan-, továbbá a gyógyszerészhallgatók a klinikai és szakmai gyakorlatukat továbbra is folytathatják. Emellett azon doktori képzésben részt vevő hallgatók, akik kísérletes kutatásokat végeznek, vagy ilyen egyetemi kutatási projektekben vesznek részt az egyetem épületeit kutatás céljából látogathatják.


Az egyéb személyes megjelenést igénylő tanulmányi kötelezettségek – így különösen gyakorlati kurzusok, vizsgakötelezettségek – teljesítésére, pótlására vonatkozóan a dékánok saját hatáskörben, egyedileg engedélyezhetik az épületek látogatását. A dékánok az így engedélyezett épületlátogatással járó tevékenységek során gondoskodni kötelesek a jogszabályban előírt védelmi és higiéniai intézkedések betartásáról:

  1. minden érintett a másik embertől lehetőség szerint legalább 1,5 méter védőtávolság betartásával tartózkodhasson,
  2. minden érintett köteles betartani a fokozott higiéniai előírásokat és ajánlásokat. Az ehhez szükséges higiéniai eszközök (például kézfertőtlenítő szer, maszk) rendelkezésre állásáról a dékánok gondoskodnak.

Határozatok és hasznos linkek:

Az 1/2020. (V.8.) sz. rektori körlevél az egyetemi épületek hallgatók általi látogatására 2020. május 8. napjától vonatkozó rendelkezésekről itt elérhető.

A 1/2020. (II. 26.) sz. rektori-kancellári körlevél a koronavírus fertőzés terjedésével összefüggő intézkedésekről itt elérhető.
A 2/2020. (II. 26.) sz. rektori-kancellári körlevél az SZTE hallgatói vonatkozásában a koronavírus fertőzés terjedésével összefüggő intézkedésekről itt elérhető.
A 3/2020. (III.05.) sz. rektori- kancellári körlevél a Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság intézkedésekeinek kötelező betartására itt elérhető.

A rektori szünetre vonatkozó határozat itt elérhető.

A tavaszi szünetre vonatkozó határozat itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 1/2020. (III.06.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 2/2020. (III. 09.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 3/2020. (III. 09.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 4/2020. (III.11.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 5/2020. (III.11.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 6/2020. (III.11.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 7/2020. (III.11.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 8/2020. (III.12.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 9/2020. (III.15.) sz. körlevele itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 10/2020. (III.16.) sz. körlevele itt elérhető.

A 10/2020. (III. 16.) sz. körlevél melléklete itt elérhető.

A Coronavírus Ügyi Operatív Bizottság 11/2020. (III.17.) sz. körlevele itt elérhető.

A Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott eljárásrend a koronavírussal kapcsolatban itt elérhető.

A WHO tájékoztató videói a koronavírus terjedésének megelőzésével kapcsolatban itt megtekinthetők.

A WHO hatékony kézmosással kapcsolatos plakátai itt megtekinthetők.

 

Korábban írtuk a témában:

További intézkedéseket vezetett be az SZTE a koronavírussal kapcsolatban

A koronavírussal kapcsolatban intézkedéseket vezetett be a Szegedi Tudományegyetem

Frissítve: 2020. március 9. - Legfontosabb tudnivalók a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről

Frissítve: 2020. március 10. - Legfontosabb tudnivalók a koronavírussal kapcsolatos intézkedésekről

Frissítve: 2020. március 11. - Oktatási szünetet rendeltek el a Szegedi Tudományegyetemen

Frissítve: 2020. március 12: Azonnali intézkedéseket vezetett be az SZTE

Frissítve: 2020. március 13. - Tájékoztató a COVID-19 fertőzés által érintett területekről

Frissítve: 2020. március 15. - Az azonnali egészségügyi ellátást nem igénylő betegellátás elhalasztása

Frissítve: 2020. március 15. - Külföldi állampolgár foglalkoztatásával és utazással kapcsolatos tudnivalók

Frissítve: 2020. március 16. - Online oktatás az SZTE-n - információk oktatóknak

Frissítve: 2020. március 17. - Foglalkoztatással kapcsolatos új rendelkezések

Frissítve: 2020. március 18. - Kétnyelvű chatbottal bővül a hallgatói tájékoztatás az SZTE-n

Frissítve: 2020. március 20. - Tájékoztató videó egyetemi polgároknak

Tájékoztató egyetemi polgároknak: távoktatás, munkahelyek megtartása, egészségügyi ellátás

Útmutató a veszélyhelyzet során életbe lépő változásokról a 101/2020. (IV. 10.) Korm. rendelet alapján

Továbbra is tilos az egyetemi épületek hallgatók általi látogatása

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

    Kapcsolódó hírek