Bezár

SZTEhírek

nyito_Szolnok

Szolnokon ismét gyűjtötték a mintákat az SZTE dolgozói

Szolnokon ismét gyűjtötték a mintákat az SZTE dolgozói

2020. május 14.
3 perc

Szolnokon, az Aba-Novák Kulturális Központ előtti téren várták a Szegedi Tudományegyetem munkatársai mintavételre azokat, akik előzetesen értesítést kaptak. Az országos koronavírus-szűrőprogramba Jász-Nagykun-Szolnok megye 21 településéről mintegy 650 lakost vontak be.

Köszönetet mondott, a szűrőbusznál tartott sajtótájékoztatón, a kiváló szervező munkáért Dr. Fendler Judit, a Szegedi Tudományegyetem kancellárja. – Jász-Nagykun-Szolnok megye nem a dél-alföldi régió szerves része, így különösen nagy szervezési és logisztikai feladatokat kellett megoldanunk, ami a város és a szolnoki kórház segítsége nélkül nem valósulhatott volna meg – fogalmazott. Kiemelte: az egyetemnek és a város vezetésének nemcsak az egészség védelmében van jelentős felelőssége, hanem a gazdaság újraindításában is. Ahhoz azonban, hogy a gazdaság újra induljon, tudnunk kell, hogy hol tart a vírus terjedése, milyen intézkedésekre van szükség. Mindehhez pedig a szűrővizsgálatban való részvétel szükséges.

 

Szolnok_mintavetel2


Fontos társadalmi jelentősége van a világviszonylatban is kiemelkedő szűrővizsgálatnak. Nemzeti ügyről van szó, amely mindannyiunk biztonságát szolgálja – hangsúlyozta Prof. Dr. Lengyel Csaba, a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ elnöke. Hozzátette: a betegek 80%-a tünetmentes, így nem nyilvánvaló, hogy kik estek már át a betegségen és kik fertőzőképesek. A vizsgálati eredmények az egyes régiókat és a teljes országot is reprezentálják, ezért is fontos, hogy mindenki, aki értesítést kapott részt vegyen a szűrésen. Az eredményekből kiderül, mekkora a vírusfertőzöttek valós száma hazánkban, hányan betegedtek meg és szerezhettek immunitást a vírussal szemben, illetve hányan lehetnek tünetmentes vírushordozók. Megtudtuk: a vizsgálat során orr- és garatváladékot, valamint vért vesznek, emellett kérdőívvel mérik fel az általános egészségi állapotot és a társadalmi érintkezések gyakoriságát.

 

Szolnok_mintavetel


Szolnok fegyelmezett város – hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Szalay Ferenc polgármester. Hozzátette: a lakosok komolyan veszik és betartják az intézkedéseket, ami abban is megmutatkozik, hogy a megyében hetek óta nem emelkedett az új fertőzöttek száma. Kiemelte: a megyében az egyik legmagasabb a részvételi arány, már 54%-os.

 

Együttműködést, a higiénés szabályok betartását és fegyelmezett magatartást kért a szolnoki lakosoktól Dr. Bene Ildikó. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Hetényi Géza Kórház főigazgatója arról is tájékoztatott, hogy több alkalommal is végeztek mintavételt Szolnokon a Szegedi Tudományegyetem munkatársai, a május 4-én kezdődött háromnapos szűrések után május 13-án és 14-én is.


Szolnok_mintavetel3


Az országos tesztelés eredményét várhatóan május végén hozzák nyilvánosságra. Aki részt vesz a vizsgálaton, az kivétel nélkül értesítést kap az eredményeiről. Az eredmények alapján országos klinikai epidemiológiai tanulmány készül.


SZTEinfo

Korábban írtuk:

Folyamatosan veszik a mintákat a Szegedi Tudományegyetem munkatársai

Holnaptól a szegedi 2. sz. Rendelőintézetben végeznek mintavételt a Szegedi Tudományegyetem munkatársai

Vasárnap a Dugonics téren végeznek mintavételt a Szegedi Tudományegyetem munkatársai

A minta útja

Megkezdődtek a mintavételek

Mintegy 3000 koronavírus tesztet végez az SZTE az országos szűrővizsgálat részeként


Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek