Bezár

Internet

Online - 2013. június

Online - 2013. június

2013. szeptember 10.
17 perc

23. hét

(2013. 06.03. - 2013.06 09.)

 

Az egyetemnek óriási a szerepe az ELI létrejöttében - ...A szegedi lézerközpont megvalósítását előkészítő projekt II. fázisáról tartott 2013. május 31-én sajtótájékoztatóval egybekötött konferenciát az ELI-HU Nonprofit Kft. az SZTE Rektori Hivatal dísztermében. - Az ELI-ALPS (Extrem Light Infrastructure Attosecond Light Purse Source) projekt célja egy lézereken alapuló, egyedülálló európai kutatóintézet létrehozása, amelyben a lézerimpulzusok, és a segítségükkel előállított további fényforrások egyaránt a nemzetközi kutatók rendelkezésére állnak.

Link: kormanyhivatal.hu

 

Énekes növendékek vizsgaelőadása a kisszínházban - Vizsgaelőadást tartott szombaton telt ház előtt nagy sikert aratva a kisszínházban a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Kar Magánének Tanszéke. Toronykőy Attila rendezésében A sevillai Figaro című Mozart és Rossini "operaötvözetet", valamint a 18 éves Iván Sára Ez történt Bécsben című új operettjét adták elő az énekesnövendékek Oberfrank Péter és Koczka Ferenc zongorakíséretével, illetve a zeneművészeti szakközépiskolásokból alakult zenekarral, Somorjai Péter vezényletével.

Link: delmagyar.hu

 

Korlátlan mobilnetet kap a legjobb kommunikációs egyetemista Szegeden - A mobilkommunikációval kapcsolatos témák iránti tudományos érdeklődés serkentését, a maga színvonalú hallgatói munka elismerését tűzi ki célul a Szegedi Tudományegyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékén tanuló hallgatók számára alapított Magyar Telekom Nívódíj. Az elismerésre az aktuális tanévben szakdolgozatukat megvédő hallgatók pályázhatnak, akik dolgozatukat a mobilkommunikáció területét (is) érintő témában írták. - Link: hvg.hu

 

Szaúd-arábiai delegáció látogatott a Szegedi Tudományegyetemre + FOTÓK - A szaúdi állam felsőoktatással foglalkozó minisztere, Khalid Al Anqari meghívására április 16. és 19. között Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban felsőoktatási kiállításon mutatkozott be a Szegedi Tudományegyetem. Az a program az első lépések megtételére kínált lehetőséget az intézmények közötti kapcsolatépítés és a tudományos együttműködés terén, a küszöbön álló kooperáció következő állomása pedig a partnerek szegedi látogatása volt.

Link: szegedma.hu

 

Keleti kapcsolatokat is épít a szegedi egyetem - Szaúd-arábiai, kínai delegáció is vendégeskedett már a Szegedi Tudományegyetemen, tegnap pedig a Kazah Köztársaság nagykövete, Nurbakh Rustemov látogatott a Rektori Hivatalba. Az európai országok mellett kelet felé is nyit az egyetem. - A kétoldalú kapcsolat továbbfejlesztése a célunk - mondta tegnap a Szegedi Tudományegyetemen Nurbakh Rustemov. A Kazah Köztársaság nagykövete értékelte hazájának nagykövetsége, valamint a Szegedi Tudományegyetem közös irodalmi pályázatának az eredményét

Link: szegedma.hu

 

Tanulást segítő program szegedi pedagógusoktól - Szülők, pedagógusok és kisgyermekek tesztelhetik a szegedi kutatók fejlesztésével készült Handorino nevű tanulást segítő programot, amely a 6-8 éves korosztály logikus gondolkodását segíti, és amelynek tartalmát a Szegedi Tudományegyetem pedagógusai dolgozták ki. - Az internetes alapú oktatójátékkal olyan képességek fejleszthetők, amelyek nem kapcsolódnak kifejezetten az iskolai tantárgyakhoz, és túlmutatnak a tananyag elsajátításán.

Link: promenad.hu

 

 

24. hét

(2013. 06.10. - 2013.06 16.)

 

Tovább bővülnek Szeged kínai kapcsolatai - Az SZTE Konfuciusz Intézet tavalyi őszi megnyitása óta egyre szorosabbra fonódnak a szegedi-kínai kapcsolatok. Csütörtökön délelőtt a több mint 7 millió lakosú Fu Zhou küldöttsége járt a városházán, ahol ünnepség keretében írt alá a két város polgármestere szándéknyilatkozatot a további együttműködésről. - A városháza dísztermében egy, a kínai és a magyar kultúrát is bemutató ünnepi műsor után együttműködési megállapodást írt alá Botka László Szeged és Yang Yimin Fu Zhou polgármestere elsősorban a két város gazdasági együttműködéséről.

Link: onkormanyzat.mti.hu kinaon.com

 

Sanghaji oktatási kiállítást rendeztek Szegeden - Szeged, 2013. június 10., hétfő (MTI) - Huszonnyolc sanghaji egyetem, főiskola és középiskola képzési kínálatát bemutató oktatási kiállítást rendeztek hétfőn a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). Ujhelyi István (MSZP), az Országgyűlés alelnöke, az SZTE Konfuciusz Intézete tanácsadó testületének vezetője elmondta, a Magyarországon első ízben megrendezett kiállítás célja a két ország közötti oktatási és kulturális együttműködés erősítése, és a szegedi diákok érdeklődésének felkeltése a sanghaji tanulás iránt.

Link: mti.hu onkormanyzat.mti.hu

 

 

European Medical Students Orchestra and Choir 2013 - 20 ország hangja Magyarországon - ...A jótékonysági eseménynek Szeged ad otthont, a rendezvény fővédnöke: Dr. Szabó Gábor Rektor Úr, házigazdája pedig a Szegedi Tudományegyetem zenekara - az Universitas Szimfonikus Zenekar. Az együttes közelgő koncertjeinek kapcsán a zenekar képviselőjével, Gyimóthi Zoltánnal beszélgettünk. Mit mondhat el röviden az EMSOC-ról egy olyan tag, aki már több alkalommal részt vett a táborban, ráadásul idén a főszervezők csapatának tagja

Link: kulturprojekt.hu

 

A Lendület 2013 nyertesei - ...Berényi Antal a Szegedi Tudományegyetem neurofiziológusának kutatásai egy új, az epilepsziás rohamok gyakoriságát és időtartamát csökkentő kezelési eljárást alapozhatnak meg. A világon először fogja az idegaktivitást regisztráló legmodernebb eljárásokat és a térben fókuszált, az agyi ideghálózatokat a koponyán kívülről érkező elektromos impulzusokkal időzítetten ingerlő (TES) eljárást az epilepsziás rohamok evolúciójának vizsgálatában alkalmazni.

Link: ng.hu infovilag.hu magyarhirlap.hu index.hu

 

Pneumobilok és modern kütyük a Magyar Műszaki Értelmiség Napján + FOTÓK - A Szegedi Tudományegyetem is csatlakozott a Magyar Műszaki Értelmiség Napjához, színes előadásokkal és bemutatókkal várták az érdeklődőket az Agórában. Az intelligens mintaotthonban bemutatták a legújabb fejlesztéseket, például egy olyan sütőt, mely betáplált programok szerint is tud ételt készíteni, többek között leméri a behelyezett hús súlyát, s ahhoz igazítja a sütés időtartamát. Egyéb modern kütyüket is szemügyre vehettek az érdeklődők az Informatóriumban, s kiderült az is, milyen egy videokonferencia.

Link: szegedma.hu

 

A BTK tanszékei az MTA kutatói partnerei lettek - Kutatási és oktatási keretmegállapodás született a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Központja között. 2013. június 11. A megállapodás előzménye a bölcsészkar Magyar és Egyetemes Középkori Történeti, Altajisztika és Régészeti Tanszékeivel létesített korábbi tudományos együttműködés, melynek keretében könyvkiadás és medievisztikai kutatócsoport jött létre.

Link: arts.u-szeged.hu  

 

 A szögedi nyelvhasználatot vizsgáló kutatási program indult - Szeged, 2013. június 12., szerda (MTI) - A szegedi nyelvhasználatot vizsgáló kutatási program indult, a Szegedi Tudományegyetem szakemberei arra kíváncsiak, mennyien és mikor használják a köznyelvben ö-zőnek nevezett nyelvjárást a csongrádi megyeszékhely lakói közül. Németh Miklós, az SZTE magyar nyelvészeti tanszékének docense az MTI-nek elmondta, a maga nemében egyedi vállalkozás négy évig tart és az Oktatási és Tudományos Kutatási Alap támogatásával valósulhat meg.

Link: mti.hu webradio.hu szegedma.hu

 

Magyar innováció a szívritmuszavarok feltérképezéséhez - ...A GE Healthcare és a Szegedi Tudományegyetem Kardiológiai Központja integrált vizualizációs technológiát fejlesztett ki a szívritmuszavarok vizsgálatára és kezelésére. Az aktuális becslések szerint a világ népességének mintegy 5%-a szenved valamilyen szívritmuszavarban. Ezek eredményes, ugyanakkor költséghatékony vizsgálatára és kezelésére magyar mérnökök és orvoskutatók vezetésével új, integrált valós idejű képalkotó technológiát fejlesztett ki a GE Healthcare budaörsi kutató-fejlesztő központja és a Szegedi Tudományegyetem Kardiológiai Központja. Link: weborvos.hu sg.hu zetapress.hu hvg.hu

 

Hátrányos helyzetű gyerekekért fog össze a szegedi és az újvidéki egyetem - Szegeden már hat éve működő, hátrányos helyzetű és roma diákokat segítő modellt venne át az Újvidéki Egyetem: egy határon átnyúló, 2013. május 1. és 2014. július 31. között működő projekt keretén belül az SZTE Felnőttképzési Intézetének és az ÚE Szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kara fog össze, közel száz rossz körülmények között élő gyermek felkarolásáért. A program részleteiről egy június 7-én tartott konferencián esett szó.

Link: szegedma.hu vajma.info

 

25. hét

(2013. 06.17. - 2013.06 23.)

 

Megcímkézik az emberi szíveket - ...Ezek eredményes, ugyanakkor költséghatékony vizsgálatára és kezelésére magyar mérnökök és orvoskutatók vezetésével új, integrált valós idejű képalkotó technológiát fejlesztett ki a GE Healthcare budaörsi kutató-fejlesztő központja és a Szegedi Tudományegyetem Kardiológiai Központja. - Régiónk és benne Magyarország sikeresen bizonyított mint ipari központ. Mára minden feltétel adott ahhoz, hogy a kutatás-fejlesztés fellegváraként pozícionálhassuk hazánkat.

Link: techmonitor.hu techcorner.hu hirek.prim.hu nol.hu

 

Szegeden mutatkoztak be a sanghaji egyetemek - Hétfőn oktatási kiállításon mutatkozott be Szegeden, a József Attila Tanulmányi és Információs Központban 22 sanghaji felsőoktatási intézmény és 5 középiskola. A "2013 Education Fair Sanghai China" című kiállítás keretében az érdeklődők megismerkedhettek a kínai oktatási rendszerrel, a kultúrával, valamint a sanghaji ösztöndíj lehetőségekkel, amelyekkel graduális és posztgraduális képzések is nyitva állnak a városban.

Link: kitekinto.hu

 

Ada: Együttműködési megállapodás a Szegedi Tudományegyetemmel - Ada község önkormányzatának nevében Urbán Mónika alpolgármester együttműködési megállapodást írt alá a Szegedi Tudományegyetem Gazdaság- és Társadalomföldrajz Tanszékével. A megállapodás értelmében Ada község önkormányzata a jövőben lehetővé teszi szegedi egyetemisták számára, hogy az adai önkormányzat illetékes szerveinél is végezhessenek szakmai gyakorlatot.A megállapodás aláírásának elsődleges célja lehetőséget nyújtani a Szegeden tanuló vajdasági magyar egyetemistáknak arra, hogy szülőföldjükön szerezzenek szakmai tapasztalatot, megkönnyítve ezzel számukra az itthoni munkavállalást, hogy tanulmányaik befejezése után hazatérjenek.

Link: vajma.info  

 

 

  A közösségi főiskola a jövő útja - ...Tavaly együttműködési megállapodás született a győri, a veszprémi, a fővárosi BME az Óbudai Egyetem a Miskolci Egyetem és a Kecskeméti Főiskola, és a Szegedi Egyetemek között. A kutatási és oktatási feladatok mellett ezt az ágazati összefogást vezetem, amely több irányban ágazik el, és a konzorcium több kutatási együttműködést is kezdett, több elnyert TÁMOP program is segíti a kutatási területek anyagi hátterének kialakítását.

Link: baon.hu

Felelősségteljes innováció - nemzetközi projekt partnere az SZTE - "A Szegedi Tudományegyetem stratégiai küldetése, hogy az universitas ne csak oktasson és kutasson, hanem gyakoroljon hatást a helyi gazdaságra és társadalomra" - szögezte le Lukovics Miklós. A Szegedi Tudományegyetem Stratégiai és Fejlesztési Igazgatója arról tájékoztatott, hogy nemrég indult útjára az egyetem Gazdaság- és Vállalkozásfejlesztési Központja, amivel szintén ezt a missziót próbálják megvalósítani.

Link: szegedma.hu  

 

Feltalálók ünnepe: az ELI visszatérés a Szent-Györgyi-örökséghez - A Szegedi Akadémiai Bizottság (SZAB) székházában nyilvános egyesületi díszülés keretében ünnepelte meg a Magyar Feltalálók Napját június 13-án a Magyar Feltalálók Egyesülete (MAFE) a Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) és a SZAB-bal. Az eseményen Szántay Csaba, a MAFE elnöke ismertette, ötödik alkalommal kerül sor a Magyar Feltalálók Napjára, s először Budapesten kívül. Nem véletlenül választották Szegedet, Szent-Györgyi Albert városát, hiszen 2008-ban úgy döntöttek, minden esztendőben június 13-án köszöntik a feltalálókat, az alkotó műszaki értelmiséget abból az apropóból, hogy a Nobel-díjas tudós 1941. június 13-án nyújtotta be a C-vitamin gyártási technológiájára vonatkozó magyar szabadalmat, mely máig a legnagyobb hatású valamennyi magyar találmány közül.

Link: szegedma.hu  

 

A szögedi nyelvhasználatot vizsgáló kutatási program indult - ...A szegedi nyelvhasználatot vizsgáló kutatási program indult, a Szegedi Tudományegyetem szakemberei arra kíváncsiak, mennyien és mikor használják a köznyelvben ö-zőnek nevezett nyelvjárást a csongrádi megyeszékhely lakói közül. Németh Miklós, az SZTE magyar nyelvészeti tanszékének docense az MTI-nek elmondta, a maga nemében egyedi vállalkozás négy évig tart és az Oktatási és Tudományos Kutatási Alap támogatásával valósulhat meg.

Link: bevezetem.hu  

 

Hat magyar egyetem a világ legjobbjai között - ...A Semmelweis Egyetem az 532., a Szegedi Tudományegyetem az 559., a Debreceni Egyetem az 564. helyen végzett. 685. lett a rangsorban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem pedig a 794. helyet szerezte meg. A rangsort a 2011-ben publikált, a Web of Science indexen szereplő tudományos cikkek száma, a 2007 és 2011 közötti cikkekre való hivatkozások száma, a tudományos tevékenység (konferencia-előadások, beszélgetések stb.), illetve a külföldi egyetemekkel együttműködésben született tudományos publikációk száma alapján állítják össze.

Link: weborvos.hu edupress.hu eduline.hu

 

 

Szervizelésre szerződött a Siemens-szel a Szegedi Tudományegyetem - ...267,8 millió forintért javítja és szervizeli a lineáris gyorsítókat és a szimulátorokat.Nyílt közbeszerzési eljárást indított a Szegedi Tudományegyetem a Szent-GyörgyiAlbert Klinikai Központ betegellátó intézeteiben lévő lineáris gyorsítók, szimulátorokjavítása, szervizelése tárgyában. A tendernyertes Siemens Zrt. 267,8 millió forintértvállalta az igényelt feladatok végrehajtását. A szerződés szerint a vállalatnakfolyamatosan el kell végeznie és dokumentálnia az "egészségügyi eszközökre" jogszabályáltal előírt biztonsági felülvizsgálatokat.

Link: itbusiness.hu  szegedma.hu

 

 

A Szegedi Tudományegyetem irányításával vizsgálják a belvíz-aszály problémát - ...Európai Uniós támogatással, mintegy 180 millió forintból - ebből 630 ezer euró támogatás - a belvíz és az aszály hatásait vizsgáló programot indított egy szerb-magyar kutatócsoport a Szegedi Tudományegyetem irányításával. - A belvíz sok problémát okot Magyarországon, de aszály is pusztít nyáron - A vizsgálatokhoz térinformatikai és laboratóriumi módszereket is felhasználnak, de felmérést készítenek a gazdálkodók körében is, milyen hatással van a vízhiány, vagy a túlzott csapadék a termelésre.

Link: szegedon.hu  

 

Szegeden készül a szív térképszoftvere - ...A pontos előkészítéséhez fejlesztett ki egy új eszközt a Szegedi Tudományegyetem Kardiológiai Központja a budaörsi GE Healthcare mérnökeivel együttműködve. Égetés előtt - - Az aritmia sebészeti kezelései közül egyre elterjedtebb a katéterrel végzett beavatkozás, az abláció. Ennek során a szív felületét megégetik egy kis pontban, amely ezután nem vezeti az ingerületet. A beavatkozás előtt fel kell térképezni az ingerület terjedését, hogy pontosan meghatározzák az égetendő pontok helyét.

Link: index.hu  

 

Sikeres három éves programot zárt az egyetem - A Szegedi Tudományegyetem egyik legsikeresebb projektje volt az intézmény doktori iskoláinak és tehetséggondozó műhelyeinek komplex fejlesztését célzó hároméves program, amelynek keretében mintegy 900 millió forintot használtak fel - mondta az egyetem rektora szerdán a program záró konferenciájához kapcsolódó sajtótájékoztatón. - Szabó Gábor kifejtette: a projekt eredményeként 1100 hallgató részesülhetett ösztöndíjban, a tudomány legkülönbözőbb területein 900 előadás és képzés került új elemként a mester- és a PhD-programokba, a kutatói eredményeket 1150 konferencián mutatták be, 43 önálló kiadvány született és 250 publikációra nyílt lehetőség. Link: onkormanyzat.mti.hu  

 

OTDK-s kiválóságait ünnepelte az SZTE Gazdaságtudományi Kar - Rendkívüli esemény a mai - ezekkel a szavakkal köszöntötte Vilmányi Márton, az SZTE GTK dékánja az elismerő oklevél átadásra érkezett, helyezést elért OTDK-indulókat és felkészítő tanáraikat a Gazdaságtudományi Kar Kálvária sugárúti főépületében. A XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekciójában összesen 26 szegedi dolgozatot mutattak be, nagyságrendekkel többet, mint az elmúlt években bármikor.

Link: szegedma.hu

 

Topolya-Szeged: Két ország kutatói az ökogazdálkodásért - ...A szerbiai Megatrend Egyetem Topolyai Ökogazdálkodási Kara és két szegedi kutatóintézet, a Gabonakutató Nonprofit Kft. és az SZBK Növénybiológiai Intézet ökológiai termesztéssel kapcsolatos kutatásokra kapott két évvel ezelőtt egy brüsszeli támogatású IPA-projektet. Június 18-án tartották a vajdasági Petrőcön a zárókonferenciát. Pauk Jánostól, a Gabonakutató kutatási igazgatóhelyettesétől, projektvezetőtől megtudtuk, mintegy 80-100 érdeklődő (kutatók, termesztők, egyetemi hallgatók) részvevő előtt zajlott az esemény.

Link: vajma.info  

 

Az SZTE fejlesztette doktori iskoláit és tehetséggondozó műhelyeit - A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) egyik legsikeresebb projektje volt az intézmény doktori iskoláinak és tehetséggondozó műhelyeinek komplex fejlesztését célzó hároméves program, amelynek keretében mintegy 900 millió forintot használtak fel - mondta az egyetem rektora szerdán a program záró konferenciájához kapcsolódó sajtótájékoztatón. - Szabó Gábor kifejtette: a projekt eredményeként 1100 hallgató részesülhetett ösztöndíjban, a tudomány legkülönbözőbb területein 900 előadás és képzés került új elemként a mester- és a PhD-programokba, a kutatói eredményeket 1150 konferencián mutatták be, 43 önálló kiadvány született és 250 publikációra nyílt lehetőség.

Link: promenad.hu webradio.hu edupress.hu mti.hu vtvszeged.hu szegedma.hu

 

Világra szóló újdonságok az orvostudományban - ...Erről Reich Lajos, a GE Hearthcare magyarországi technológiai igazgatója beszélt a Világgazdaságnak abból az alkalomból, hogy aGE Healthcare és a Szegedi Tudományegyetem Kardiológiai Központja integrált vizualizációs technológiát fejlesztett ki a szívritmuszavarok vizsgálatára és kezelésére. A 198 millió forint összértékű fejlesztést az unió támogatta, és uniós forrás felhasználásával valósult meg két évvel ezelőtt a Semmelweis Egyetemen egy olyan eszközfejlesztés is, amely forradalmasíthatja a diagnosztikát, mert felgyorsítja a biológiai szövetek analízisét, csökkenti a ráksebészeti vizsgálat időtartamát, ugyanakkor megnöveli annak pontosságát - már műtét közben.

Link: weborvos.hu  

 

Génektől függ a kövérség - ...A megoldáson magyar szakemberek is dolgoznak: a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) munkatársai nemzetközi partnereikkel együttműködve kétéves programba kezdtek, melynek során több tízezer adatot dolgoznak fel annak érdekében, hogy megfelelő receptet adjanak a fittség megőrzésére, az elhízás elkerülésére. A projektvezető László Ferenc elmondta: évek óta dolgoznak a terven, melyre most csaknem 350 millió forintot nyertek.

Link: egeszsegtukor.hu  

 

26. hét

(2013. 06.24. - 2013.06. 30.)

 

 

Hat magyar egyetem a világ legjobbjai közt - ...A Semmelweis Egyetem az 532., a Szegedi Tudományegyetem az 559., a Debreceni Egyetem az 564. helyen végzett. 685. lett a rangsorban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem pedig a 794. helyet szerezte meg. A rangsort a 2011-ben publikált, a Web of Science indexen szereplő tudományos cikkek száma, a 2007 és 2011 közötti cikkekre való hivatkozások száma, a tudományos tevékenység (konferencia-előadások, beszélgetések stb.), illetve a külföldi egyetemekkel együttműködésben született tudományos publikációk száma alapján állítják össze.

Link: epresso.hu onkormanyzat.mti.hu

 

Visszavezetnék a szenvedélybetegeket a társadalomba - ...A Szegedi Tudományegyetem Klinikai Központja által vezetett 11 tagú regionális konzorcium összesen 2 milliárd 360 millió forint uniós támogatást nyert arra a projektre, amelynek a pszichiátriai rehabilitáció keretein belül az addiktológiai rehabilitációs foglakoztatás fejlesztése a legfőbb célja. A Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórház ebből a keretösszegből tervei megvalósítására 71 815 089 forintot kap - tájékoztatta lapunkat Várkonyi Katalin főigazgatónő.

Link: delmagyar.hu weborvos.hu

 

Országos természettudományos önképzőköri tábor Mártélyon - ...A meghívott előadók között van az SZTE Természettudományi és Informatikai Kar több neves kutatója is, köztük Szabó Gábor akadémikus fizikus, az SZTE rektora (aki a tábor hivatalos megnyitóját is tartja), Krisztin Tibor akadémikus matematikus, az SZTE Bolyai Intézet vezetője, valamint Kukovecz Ákos vegyész, MTA-SZTE Lendület kutatócsoport-vezető is. - A meghívott kutatók által prezentált témák mellett diákelőadások, logikai játékok, kísérletes bemutatók, valamint sport- és egyéb szabadidős foglakozások is színesítik a tábor programját.

Link: szegedma.hu

 

 

"A" professzorra, Szőkefalvi-Nagy Béla matematikusra emlékeznek Szegeden - Ötnapos konferencia kezdődött hétfőn Szegeden, a SZAB-székházban az egyetem egykori legendás matematikusa, a száz esztendővel ezelőtt született Szőkefalvi-Nagy Béla emlékére. A résztvevőket Krisztin Tibor akadémikus, a Szegedi Tudományegyetem Bolyai Intézetének vezetője köszöntötte, aki elmondta, Szőkefalvi-Nagy Béla (1913-1998) több mint hatvan éven keresztül alkotott itt. Szabó Gábor akadémikus, az SZTE rektora kiemelte, a szegedi universitas mint kutatóegyetem ma is arra törekszik, hogy kövesse a legendás matematikusprofesszor által meghatározott utat.

Link: szegedma.hu promenad.hu

 

Újra a világ legjobbjai között - ...A Semmelweis Egyetem az 532., a Szegedi Tudományegyetem - a legjobb vidéki felsőoktatási intézményként - az 559., a Debreceni Egyetem pedig az 564. helyen végzett. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 685. lett a rangsorban, a Pécsi Tudományegyetem pedig a 794. helyet szerezte meg. A Szegedi Tudományegyetem újabb nemzetközi rangsorban került előkelő helyre - - Az Eduline.hu cikke szerint a rangsort a 2011-ben publikált, a Web of Science indexen szereplő tudományos cikkek száma, a 2007 és 2011 közötti cikkekre való hivatkozások száma, a tudományos tevékenység (konferencia-előadások, beszélgetések stb.), valamint a külföldi egyetemekkel együttműködésben született tudományos publikációk száma alapján állítják össze.

Link: magyarszo.com  

 

Rajtol a barátságos gitárverseny Balatonfüreden - ...Dr. Pavlovits Dávid Artisjus-díjas gitárművész, zeneszerző, a Szegedi Tudományegyetem docense - Roth Ede gitártanár Vienna Konservatórium és Egressy Béni Református Művészeti Középisko la Bp. Széchenyi Egyetem Győr - Straub Tamás gitárművész a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakközépiskola gitártanára - Szilvágyi Sándor Liszt-, Artisjus-díjas gitárművész, a Bp.-i Bartók Béla Konzervatórium és a PTE Zeneművészeti Intézet gitártanára

Link: fidelio.hu  

 

 

A legjobb egyetemek rangsora: az ELTE, a CEU és a szegedi egyetem az élen - 2020-ra a világ 200 legjobb felsőoktatási intézménye közé kell kerülnie a "nemzeti tudományegyetemeknek", többek között az ELTE-nek, a pécsi, a debreceni és a szegedi egyetemnek - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumában készített felsőoktatási stratégiában, amelyet múlt héten tárgyalt a Felsőoktatási Kerekasztal. Van-e erre esély? Hol tartanak most az intézmények? - A top 500-ban vannak a legjobban teljesítő magyar egyetemek

Link: eduline.hu hvg.hu dehir.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek