SZTE Info

Online - 2012. október

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

40. hét

(2012.10.01-2012.10.07.)

 

 

Közösen indít 3D dizájn képzést a szegedi és a temesvári egyetem - Aranyi Sándor, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Rajz- Művészettörténet tanszékének nyugalmazott főiskolai docense a szeptember 28-án tartott sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a térségben tapasztalható szakemberhiány vezetett a projekt elindításához. Ez a program a két intézmény 20 éves múltra visszanyúló kapcsolatának csúcspontja - hangsúlyozta a docens, aki egyben a 3D dizájn projekt vezetője is.

Link: szegedma.hu onkormanyzat.mti.hu

 

 

Az ország legmodernebb sebészeti központját alakítják ki Szegeden - Az ország legmodernebb sebészeti központját alakítják ki Szegeden, az egyetem új, uniós támogatással épülő klinikai tömbjében - közölte a Szegedi Tudományegyetem klinikai központjának elnökhelyettese kedden a Tisza-parti városban. Lázár György sebészprofesszor a beruházásról tartott sajtótájékoztatón elmondta, a tervek szerint 2013 őszére elkészülő klinikai tömb tizennégy műtőjének mindegyikébe a jelenleg elérhető legkorszerűbb nagyfrekvenciás sebészeti vágó kerül, amely lehetővé teszi a lényegében "vérmentes" operációt, jelentősen csökkentve a beavatkozások kockázatát.

Link: orientpress.hu

 

 

Fél évszázados számadás az SZTE Mezőgazdasági Karán - Számadásra gyűlt össze tegnap a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kara: a vásárhelyi felsőfokú agrárképzés 50 éves. Az elődöket és a hagyományokat méltatta köszöntőjében Bodnár Károly dékán, miközben hangsúlyozta: az intézmény nevének és fenntartójának sűrű változása jelzi a hazai felsőoktatás átalakulási fordulatait, de a fejlődést is, hiszen a helyi gazdák gyermekeik taníttatására 1896-ban alapított alsó fokú iskolája mára a szegedi universitas egyetemi karává nőtt.

Link: szegedma.hu

 

 

Gyorsulhat a szegedi lézerprojekt - Szegeden az Extreme Light Infra­structure (ELI) program keretében a tereprendezéssel megkezdődött a városba tervezett szuperlézer-kutatóközpont gyakorlati előkészítési fázisa - adta hírül a a szeged24.hu. Az építkezés, illetve a közbeszerzési eljárás indulásához szükséges tervek és engedélyek rendelkezésre állnak - mondta Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora. Szabó szerint a kormány következő egy-két hétben megszülető döntésével az uniós egyeztetési folyamat és a pályázat benyújtása is gyorsulhat, ellenkező esetben Magyarország kicsúszhat az EU megszabta határidőkből.

Link: szeged.hir24.hu szeged.hir24.hu nepszava.hu

 

 

Kína a szegedi diákok szemével - A kínai nyelvet és kultúrát népszerűsítő Szegedi Konfuciusz Intézet szervezésében, az Őszi Kulturális Fesztivál keretében nyílt fotókiállítás a József Attila Tanulmányi és Információs Központban, amely a távol-keleti országot mutatja be a szegedi diákok szemével. - A szegedi intézet igazgatója, Szentmártoni Lívia elmondta, a kínai állam meghívására - egy pályázat segítségével - két hetet tölthettek magyar diákok Kínában.

Link: onkormanyzat.mti.hu

 

 

 

 

41. hét

(2012. 10. 08- 2012. 10. 14.)

 

1,2 millió orvostanhallgatót képvisel a szegedi egyetemista - Az Orvostanhallgatók Világszervezetének (International Federation of Medical Students" Associations, IFMSA) Közegészségügyi és Egészségfejlesztési Igazgatójává nevezték ki augusztusban Horváth Kittit, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának VI. éves hallgatóját. A kitüntető és igen nagy felelősséggel járó pozíciót ez idáig még nem hogy szegedi, de magyar egyetemista sem töltötte be soha. - Az Egészségügyi Világszervezettel is dolgozik majd

Link: szegedma.hu

 

 

Nemzetközi konferencia az alkotmányos identitásról a Párizsi Magyar Intézetben - A 2011-ben elfogadott új magyar alaptörvény kapcsán magyar, francia, belga és norvég alkotmányjogászok részvételével Alkotmányos identitás és európai integráció: elemzések a magyar alkotmányos szabályozás alapján címmel tartott előadássorozatot a Szegedi Tudományegyetem és a Sorbonne egyetem szervezésében, a magyar nagykövetség fővédnöksége mellett rendezték meg. - A rendezvényt Darák Péter, a Kúria elnöke nyitotta meg.

Link: hir3.hu

 

 

Kaput nyitott a szegedi Konfuciusz Intézet - Szegeden, az egyetem Dugonics téri központi épületében. - Ez - Budapest után - Kína második hivatalos magyarországi oktatási és - kulturális intézménye.

Link: onkormanyzat.mti.hu

 

 

Megnyílt a szegedi Konfuciusz Intézet -Megnyitotta kapuit az SZTE Konfuciusz Intézete, Kína második hivatalos magyarországi oktatási és kulturális intézménye a Rektori Hivatal épületében. Az intézet a Szegedi Tudományegyetem és a Sanghaji Nemzetközi Tanulmányok Egyetem együttműködésével, a Kínai Nyelvoktatási Tanács támogatásával kezdte meg működését. A táblát Ujhelyi István, az SZTE Konfuciusz Intézet Tanácsadó Testület elnöke, Szabó Gábor, az SZTE rektora, Cao Deming, a SISU rektora és Gao Jian, Kína magyarországi nagykövete leplezte le.

Link: delmagyar.hu szegedma.hu

 

 

 

42.hét

(2012.10.15-2012.10.21.)

 

 

Mindennapos testnevelés: ez lesz a minta? - Szeptember óta a mindennapos testnevelés már országos program, tavasszal pedig az első országos edzettség méréseket tartják, Hódmezővásárhely ezért a Szegedi Tudományegyetemmel karöltve saját mérési módszereit fejleszti. A cél, hogy tavasztól a vásárhelyi mérési módszert használják országosan is. - A projektre 240 millió forintot fordítanak, ebből műszereket vásárolnak, szoftvert fejlesztenek, majd több ezer diákon tesztelik a módszert.

Link: hirado.hu

 

 

Világújdonság a siketség gyógyítására - 15 perc alatt elvégezhető a szegedi klinikán bemutatott műtét. Világújdonságnak számító műtéti eljárást mutattak be tegnap Szegeden. A Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikán a Baha-műtétet fejlesztették tovább. Az operáció - amely visszaadhatja a siketeknek a hallásukat - negyedórás ambuláns műtétté egyszerűsödött, és 6 hétről 6 napra rövidült az az idő, amikor hallani kezd a beteg. A Szegedi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján olyan műtétet hajtottak végre tegnap, amelyet még korábban sehol a világon.

Link: delmagyar.hu

 

 

Sokkolt fehérjékkel - a cukorbetegség ellen - A Szegedi Egyetemen működő stresszbiológiai kutatócsoport azt vizsgálja, hogy a Debreceni Egyetem szakemberei által előállított vegyületek hogyan hatnak a stresszfehérjék képződésére. Egyik legalattomosabb civilizációs betegségünk a cukorbetegség, amelynek 2-es típusú változatának létrehozásában maga az ember is tevékenyen részt vesz - mondhatnánk némi képzavarral, hiszen ebben a - betegségben éppen az aktív mozgás hiánya az egyik kóroki tényező.

Link: egeszsegkalauz.hu weborvos.hu

 

 

Idén is kinyílik a Nemzeti kapuja - Saját színészi képességeiket is próbára tehetik és a Szegedi Nemzeti Színház máskor rejtve maradó zugaiba is bepillanthatnak azok az egyetemisták, akik szerdán ellátogatnak a kulturális intézmény Szegedi Tudományegyetemmel közösen szervezett nyílt napjára. Az SZTE Kulturális Iroda, az SZTE EHÖK és a Szegedi Nemzeti Színház közös szervezésében az idén immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Színházi Nyílt Nap.

Link: onkormanyzat.mti.hu

 

 

A Szent László-ereklyéről a Telinen - Az "Egész életen át" című egyetemi magazinműsor október 15-i adásában vendégül látjuk Pálfi Györgyöt, az SZTE Embertani Tanszék vezetőjét, aki csapatával a győri Szent László-ereklye, a 11. században uralkodó király koponyájának antropológiai vizsgálatát végezte el tavaly.

Link: szegedma.hu

 

 

Az 56-os hősökre emlékeztek a szegedi egyetemen - A 2000-es évek eleje óta október 16-a a Szegedi Tudományegyetemen a hallgatói önkormányzatiság és az egyetemi autonómia napja. Ezen a napon alakult meg 1956-ban a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetsége (MEFESZ), így a szegedi universitas minden esztendőben ekkor emlékezik meg az 1956-os forradalom és szabadságharc egyetemi hőseiről, illetve köszönti a még élő forradalmárokat. - Az SZTE Egyetemi Hallgatói Önkormányzat (EHÖK) szervezésében először a József Attila Tanulmányi és Információs Központ parkjában található MEFESZ-emlékművet koszorúzták meg a résztvevők.

Link: szegedma.hu

 

 

Mesterképzés és mesterségek - állásbörze a TIK-ben - A mesterképzést fontolgató, valamint a munkaerőpiacra frissen kikerülő fiatalokat is várta kedden az SZTE Őszi Állásbörze és a Mesterképzések nyílt napja. A József Attila Tanulmányi és Információs Központban tartott börzén közel harminc standnál várták regionális és országos cégek a hallgatókat, akik a munkaerőpiac jelenlegi állásáról, az elhelyezkedés lehetőségeiről érdeklődhettek a diákok. Emellett az SZTE mesterképzéseiről is informálódhattak a fiatalok, az egyetem minden karjának képviselői várták a kérdéseket.

Link: szegedma.hu

 

 

Szegeden is Konfuciusz Intézetet adtak át a kínai-magyar kapcsolatok erősítésének céljából - A Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövetének részvételével, táblaavatóval nyitották meg a Szegedi Tudományegyetem Konfuciusz Intézetét, amely - Budapest után - Kína második hivatalos magyarországi oktatási és kulturális intézménye. Feladata pedig a kínai nyelv és kultúra megismertetése mellett a két ország közötti kapcsolatok erősítése is. Gao Jian, Kína magyarországi nagykövete a megnyitón hangsúlyozta, a kultúra a két ország közötti kapcsolat alapköve.

Link: kinaon.com

 

 

Újra Szegedi Pszichológiai Napok Idén tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Forum Humanum-Szegedi Pszichológiai Napokat. Pénteken és szombaton reggel kilenc órától vehetnek részt a Szegedi Pszichológus Hallgatók Egyesülete és a Szegedi Tudományegyetem Pszichológiai Intézete által szervezett előadásokon és workshopokon az érdeklődők. A bölcsészkaron megtartott rendezvényen a szegedi hallgatók mellett neves pszichológusok, szaktekintélyek adnak elő.

Link: delmagyar.hu onkormanyzat.mti.hu

 

 

Kínai egyetemisták tanulnak a szegedi jogi karon - 8 kínai egyetemista érkezett október elején a szegedi egyetemre. A joghallgatók nemcsak a hatalmas mennyiségű tananyaggal, a magyar kultúrával is ismerkednek. Tetszik a város, csak furcsa, hogy Sanghajban százszor anynyian laknak, mint itt - mondja Byme Xu. A kínai fiatalember nyolcadmagával érkezett Szegedre október elején, az államés jogtudományi kar vendéghallgatói. Kínában a sanghaji Politikatudományi és Jogtudományi Egyetem diákjai.

Link: delmagyar.hu

 

 

 

43. hét

(2012.10.22-2012.10.28.)

 

 

Verseny és show-műsor Szent-Györgyiről - SZEGED. Egyetemi oktatók pénzadományai is segítik az SZTE Szent-Györgyi Tanulmányi Verseny megrendezését, a versengő 40 középiskolai csapat diákjainak, tanárainak jutalmazását. Az idei Szent-Györgyi- emlékév nemzetközi vetélkedője rendezésében kulcsszerepű Pro Talentis Universitatis Alapítvány számlájára e hét közepéig több mint 500 ezer forint felajánlás érkezett. Az eddigi adományok felét a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar professzorai, közel 25-25 százalékát a Természettudományi és Informatikai Kar, illetve a Bölcsészettudományi Kar vezető oktatói gyűjtötték össze, de érkeznek újabb felajánlások is az ÁJTK, a GTK és a JGYPK tanáraitól - tudtuk meg Pál Józseftől.

Link: delmagyar.hu szegedma.hu

 

 

Világelső! - Forráskód-minősítő eszközt fejlesztettek Szegeden - - Világviszonylatban is új, a szoftverek forráskódjának vizsgálatára épülő minősítési eljárás bemutatójára került sor szeptember 20-án a budapesti Kopaszi-gáton. Az innováció a Szegedi Tudományegyetem eredményeihez köthető, ahol 8 éve folynak kutatások szoftverminőség-biztosítási területen. A fejlesztés egyik célja, hogy a megrendelők ellenőrizni tudják a megvásárolt szoftverek valós minőségét, ezáltal csökkentve az üzemeltetési kockázatot.

Link: bevezetem.hu

 

 

Francia orvosok műtétét közvetítették élőben a TIK-ben - Élőben követhették péntek és szombat reggel a Szegedi Tudományegyetem Urológiai Klinikájának műtőjében történteket a Tanulmányi és Információs Központ Kongresszusi termében összegyűlt professzorok. A csütörtökön indult XVII. Urológiai Kongresszus három napja alatt az előadások mellett ezzel a nyugaton már jól bevált módszerrel is bővíthették tapasztalataikat az egybegyűltek. Pénteken a klinika szegedi orvosai műtöttek, szombaton pedig Franciaországból érkezett neves szaktekintélyek végeztek egyórás urológiai beavatkozást a Kálvária sugárúton található klinikán, melyet kommentezhettek és kielemezhettek a kivetítőt figyelők.

Link: szegedma.hu

 

 

Vívás: a régió legnagyobb vívótermébe költözött az SZTE Vívó Klub - A vívás és azon belül a tőrvívás egyre népszerűbb Szegeden, ahol az SZTE vívóegyesülete révén egyre többeknek van lehetősége elkezdeni, kipróbálni ezt a hagyományosan "magyar" sportágat. Ferke Norbert, a vívó klub elnökségi tagja elmondta, 4-5 éves munka eredménye, hogy itt lehet az egyesület edzőterme. Elsőként a Krúdy-, majd a Madách-iskolában tartottak edzéseket, de azok alkalmatlanok voltak a sportra, majd az újszegedi sportcsarnokban építettek ki egy hatpástos vívótermet, melyet időközben kinőtt a klub.

Link: szegedma.hu

 

 

Negyven csapat méri össze tudását Szent-Györgyi versenyén Szegeden A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) október 26-i Szent-Györgyi Tanulmányi Versenye - az emlékév eddigi rendezvényeihez hasonlóan - a tudós munkásságát állítja középpontjába, miközben a középiskolás korosztály figyelmét is igyekszik felkelteni Szeged, az egyetem és a tudományok iránt. A rendezvényen a dél-magyarországi diákok mellett vajdasági, illetve temesvári versenyzők is összemérhetik tudásukat, a nyertes csapat diákjai Cambridge-be is elutazhatnak felkészítő tanárukkal.

Link: szegedma.hu

 

 

Egyre kevesebb szegedi iskolásnak "kínai" a kínai Október tizedikén hivatalosan is megnyílt az SZTE Konfuciusz Intézet, ezzel Budapest után a vidéken elsőként itt Szegeden épült ki Kína távol-keleti kultúráját és nyelvét népszerűsítő magyarországi hídfőállása. Az intézet segítségével már több közép- és általános iskola diákjai kezdtek meg ismerkedni a kínai nyelvvel, kultúrával, már az egyszerűbb írásjelekkel is próbálkoznak. - Először csak felmérik az igényeket.

Link: szegedma.hu

 

 

Idegszövet-védelem - tekintélyes külföldi lapban jelenik meg szegedi kutatók cikke - A Szegedi Tudományegyetem neurofarmakológiai csoportjának munkatársai (Vécsei László (Neurológiai Klinika), Szalárdy Levente (Neurológiai Klinika), Fülöp Ferenc (Gyógyszerkémiai Intézet) és Toldi József (Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék) tollából fogadott el publikálásra összefoglaló közleményt a tekintélyes Nature Review Drug Discovery folyóirat "Kynurenines in the CNS - recent advances and new questions" címmel.

Link: szegedma.hu

Cikk nyomtatásCikk nyomtatás
Link küldésLink küldés

SZTEmagazin

2020. április 22.

Overall_Top_200

A világ 200 legjobb egyeteme közé került a Szegedi Tudományegyetem a Times Higher Education legújabb rangsorán, amely a felsőoktatási intézmények gazdasági, társadalmi hatását és felelősségvállalását vizsgálja. Az ENSZ által megfogalmazott 17 Fenntartható Fejlődési Cél alapján készült rangsorban a Szegedi Tudományegyetem a legjobb magyarországi intézményként a 101-200. helyen végzett.

SZTEmagazin

2020. május 26.

IMG_9666

Marton Ákos Barnabás és Vinkó Leó fiatal festőművészek, mindketten a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar rajz szakán végeztek. Évek óta alkotnak együtt, és dekorálnak: szórakozóhelyeken, fürdőben és épületek hatalmas tűzfalain csodálhatjuk meg monumentális munkáikat. Az alkotópárossal aktuális megbízásuk helyszínén beszélgettünk.

SZTEtelevízió

2019. augusztus 07.

kiemelt_Berenyi_Antal

Berényi Antal, az SZTE Általános Orvostudományi Kar Élettani Intézet adjunktusa és kutatócsoportja azonosította azt az agyterületet, amely azoknak a ritmusoknak a keletkezéséért felelős, amelyek alvás közben a rövidtávú memóriából áttöltik az emléknyomokat a hosszú távú memóriába. A felfedezés segít annak a megértésében, miként tudunk emlékezni. Azt is felderítették, hogy a különböző epilepszia-típusok hogyan alakulnak ki az agyban. A kutatócsoport munkájáról dokumentumfilmben mesél az SZTE agykutatója.

Eseménynaptár

Eseménynaptár RSS

Rendezvénynaptár *