„A zene a bennünk lakó gyermeknek szól” – interjú Molnár Emesével

– Nemrég koncertet adott Szegeden, a Radnóti Café-ban. Milyen érzés volt itt fellépni?

– Igen, tavaly jártam először az új Radnótiban; amikor én végeztem a BTK-n, akkor még az épületnek ez a része raktárként működött, és egészen meglepő volt, hogy milyen egyetemi negyed alakult ki itt azóta. A nemrég adott koncert alkalmakor egy kicsit időutazás-szerű élmény is volt visszatérni erre a helyszínre a régi emlékek miatt.

– Milyen emlékei vannak a szegedi magyar szakról?

– A magyartanári szak nem volt annyira gyakorlatorientált, az első évben azt éreztem, hogy rengeteg az elméleti tantárgy. Később azonban voltak nagyon érdekes szemináriumaink, főleg a komparatisztika területén; ha maradtam volna az irodalmi vonalon, azt hiszem, ez lett volna, amivel szívesen foglalkozom. Az ember azért kezd el olvasni, mert el akar mélyülni a karakterek gondolataiban és azonosulni akar érzelmeikkel. A zene ugyanígy magával ragadja a hallgatót, de a szavaktól jobban elrugaszkodik, és nagyon erősen hat az érzelmekre. Író sosem szerettem volna lenni, de mindig is érdekelt, hogy például, hogyan működik a költészet vagy, hogy egy mű miképpen épül fel. Édesanyám is magyar szakot végzett, így már gyermekkoromban része volt az életemnek az irodalom.

– Az alkotásra való igény már ekkor is jelen volt?

– Annyira még nem, mert kezdetben nem volt hozzá bátorságom. Zenét hamar elkezdtem írni, de a szövegírással kapcsolatban eleinte félelmeim voltak. Prózát vagy verseket soha nem írtam. Sokat énekeltem mások dalait, és egyre inkább azt éreztem, hogy nem jöhet ki akármi a számon. Egyre erősebb volt az az érzés, hogy mások szövegei nem tükrözik eléggé a személyiségemet. Nagyon sok belső munka és gyakorlás után egyre jobban megtaláltam, mit hogyan szeretnék elmondani. A saját hangomat igazán a második lemezünk megírásakor találtam meg, ami egy fajta megnyílása is volt a személyiségemnek a közönség felé.

JaMese koncert Szegeden.

– Melyek azok az ikonikus helyek Szegeden, amelyek megmaradtak az emlékezetében és jó élmények kötik hozzá?

– Egyetemistaként sokat jártam moziba, viszont nem a Belvárosi Moziba, hanem a Grand Caféba. Ott láttam például a Casablanca és a Gázláng című filmet, meg még sok más nagyszerű régi alkotást is. Ám a filmek mellett a kávézó hangulata is nagyon megmaradt bennem. Többször megfordultunk még a mozival szemben lévő Zápor Józsefben, és a Millenniumi Kávéházba is. Nagyon szerettem a Tavaszi és az Őszi Kulturális fesztiválokat is, ezért most is hatalmas öröm ide visszatérni. De a színházhoz és a füvészkerthez is kellemes emlékek kötnek. Három évig laktam a Hermann Ottó Kollégiumban, így az újszegedi ligetben is sokat megfordultam.

– Az egyetemi évek alatt volt lehetősége zenével is foglalkozni?

– A magyar szak mellett a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola ének szakos hallgatója voltam, tehát igen akítv volt a zene az életemben, de emellett még a Hajdúné Gabnai Klára által vezetett Keep Smiling jazzkórusban is énekeltem. Itt ismerkedtem meg Vincze-Fekete Verával, aki szintén szegedi és nagyszerű énekes. Ez számomra bevezetés volt a könnyűzenébe, nagyon sok helyen felléptünk - és mivel akkoriban az internetet csak korlátozottan használtuk, ezért Vera volt az, akitől tudomást szereztem a Kőbányai Zenei Stúdióról. Az egyetem utolsó évében, azt éreztem, hogy még mindenképpen tanulni szeretnék. Vágytam arra, hogy a színpadi világban kipróbálhassam magam. Sokat profitáltam az itt szerzett tapasztalatokból, de azt hiszem szükségem volt arra, hogy ezt az öt évet ebben a védett egyetemi közegben, velem egykorúakkal töltsem, és rájöjjek, hogy később mivel szeretnék foglalkozni.

Az SZTE BTK egykori hallgatója ma a zenének él.

– Korábban podcasteket is készített „Szabad bennem a levegő” címmel, vannak ezzel a jövőben még tervei?

– A podcastom azokat a kérdéseket járja körbe, ami engem személyesen foglalkoztat: fejlődés útja, hogyan válik valaki igazán jó előadóvá, hogyan bukik el és áll föl újra és újra. Szerettem volna, ha énekesek mondják el, mi is a valóság. Az, hogy ki merek állni a színpadra, az egy olyan munkának és kialakult rutinnak az eredménye, amelyen át kell küzdenie magát az embernek. Az előadók nagy részét facilitálja az, hogy mások nézik, és azért van ott, mert szereti, de ettől még nem olyan könnyű minden koncerten színpadra állni. Énekesként különösen sérülékeny az ember, hiszen a saját hangjával, a saját testével dolgozik. Bennünk van a hangszerünk, ettől ez rendkívül kényessé válik, és az sem titok, hogy mindenkinek van egy bensőséges, személyes kapcsolata a hangjával. Tehát, olyan mély beszélgetéseket szerettem volna ezekben a nagyjából egyórás epizódokban összehozni, amely során egyrészt valóban figyelünk egymásra, másrészt merjük felvállalni a valóságot, azt, amit érzünk. A visszajelzések pozitívak voltak, így tervben van egy második évad is, viszont a készülő új lemez, és az adventi koncert miatt jövőre toltam a folytatást.

– Az adventi koncertjük elsődlegesen gyermekeket szólított meg. Honnan jött az ötlet, hogy Szabó T. Anna gyermekverseit megzenésítsék?

– Minden karácsonyi emlék más miatt kedves nekünk. Szabó T. Anna versei nagyon jól megragadják a karácsonyi időszak egyes pillanatainak hangulati elemeit. A lemez ötletet már a kötet megjelenése előtt megvolt bennem, hiszen a versek jó része fent volt Anna honlapján. Szerintem azonban nincs külön gyermekzene és felnőtt zene, ezek a versek elsősorban gyermekeknek szólnak. Nekem az a filozófiám, hogy az a minőségi gyermektartalom, és az a minőségi mese, ami a szülők számára is ugyanolyan feltöltődést jelent. Ez nagyon fontos, hiszen szülőként rengeteg időt töltünk együtt a gyermekeinkkel. És azt hiszem, hogy a lemez dalai is ilyenek: rétegesek, játékosak és könnyedek, de ott vannak bennük a mélységek. A Fénykör című karácsonyi gyászdal például a lemez legsikeresebb dala, amellyel kapcsolatban a legtöbb visszajelzést kapom. Azt gondolnánk, hogy a szeretteink hiányáról nem énekelhetünk gyerekeknek, de ez nem igaz. A gyász az élet része, amelyet a gyerekek ugyanúgy átélhetnek, és ha egy dal segít kapcsolódni ebben, akkor az a dal beteljesítette a feladatát, amire született. Van rá esély, hogy Anna és én a jövőben új anyagokat írunk közösen, mert szeretjük, ahogy a másik gondolkodik és ez mindkettőnket inspirál.

Kovács Pál

Borítókép: JaMese koncert Szegeden. Fotó: Zentai Péter