Bezár

Internet

A jövő technológiáját oktatják – fém, műanyag és élő szövet nyomtatására is van lehetőség

A jövő technológiáját oktatják – fém, műanyag és élő szövet nyomtatására is van lehetőség

2021. május 02.
4 perc

Szöveteket, porcokat, protézist vagy csontpótlást is elő lehet majd állítani 3D nyomtatási technológiával hamarosan Szegeden, az egyetemen megnyílt központban. A modern technológiát az orvoslásban, a kutatásban és az oktatásban is hasznosítani tudják.

A 3D nyomtatás egyike a 21. század forradalmian új technológiái­nak. Lényege, hogy a digitálisan megalkotott modelleket kézzel fogható tárgyakká lehet tenni. A nyomtató vékony rétegek egymásra helyezésével készíti el a kívánt dolgot – legyen az egy apró alkatrész vagy akár egy lakóház.


A technológia már rendelkezésre áll, azt azonban, hogy a későbbiekben mi mindenre lehet majd használni, egyelőre talán még elképzelni sem tudjuk.


Elméletileg akár csontpótlásokat, egyedi gyógyszereket, élő szöveteket vagy élelmiszert is elő lehet így állítani, de például egy másik bolygón való megtelepedést is jelentősen megkönnyíthet, ha nem kell oda szállítani minden szükséges földi eszközt, csupán nyomtatókat, amelyek azokat előállítják.

Egy biztos: ez a jövő, amely alapvetően megváltoztatja az életünket. Ebből a megfontolásból létesítettek 3D labort a Szegedi Tudományegyetemen: a diákok megismerkedhetnek ezzel az eljárással, és vélhetően hamarosan a gyógyítást és a kutatást is segítheti.

800 millió forintból hozták Szegedre a jövőt

– A projekt célja egy olyan kutatói bázis infrastrukturális hátterének létrehozása volt, amelyben fém-, polimer és biológiai struktúrákat, valamint orvostechnikai eszközöket alakítanak ki, jellemzőiket vizsgálják és fejlesztik. Erre több mint 600 millió forintnyi európai uniós támogatást nyert az egyetem, a labor speciális helyiségeit pedig saját forrásból alakítottuk ki. A beruházás összértéke így 800 millió forint volt – mondta el Fendler Judit, a SZTE kancellárja.

A Ti­­sza Lajos körúti intézményben professzionális fém-és műanyagnyomtatók, illetve kisebb asztali nyomtatók kaptak helyet, illetve az ezeket kiegészítő 3D szkenner, 3D digitális mikroszkóp és 3D tervező és vezérlő munkaállomások.

A laborban mérnökök, informatikusok, fizikusok, biológusok és orvosok is dolgoznak, akik ennek megfelelően többféle szakterületről érkező hallgatókat tudnak oktatni is. De az is cél, hogy a középiskolákat szintén bevonják, ennek a korosztálynak is megmutassák ezt az újfajta technológiát. Ugyanakkor cél az is, hogy ha jogilag tisztázódik ennek a feltétele, az egészségügyben is hasznosítsák.

Az orvosok egyelőre csak modellezésre használják a technológiát

– Jelenleg még nincs lehetőség nyomtatott implantátumok be­­ültetésére, pedig ez nagyban megkönnyítené akár a traumatológusok, akár a gerincsebészek munkáját. A személyre szabott protézisek engedélyezése bonyolult folyamat, de cél, hogy ezek gyártása elindulhasson, hiszen ezek a betegek egyedi anatómiáját figyelembe véve készülhetnének, vagyis az eddigieknél jóval precízebb illeszkedést és működést tudnának garantálni – mondta Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora.

– Élő szervezetek nyomtatásával pedig akár izomszövetek vagy struktúrák pótlására is lenne lehetőség, vagy például a fül-orr-gégészet területén egy hiányzó fül rekonstrukciójakor porcot lehetne így előállítani.

Erre egyébként a szegedi csapat most most is képes őssejtek, illetve zsírból kialakított anyagok felhasználásával, de ez is egyelőre csak tudományos célokat szolgálhat – tette hozzá.

Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az orvostudomány ne tudná már most is a gyakorlatban hasznosítani ezt a technológiát.

– Bizonyos bonyolult műtéteknél hasznos lehet, ha műanyag modelleken előre meg tudjuk tervezni a beavatkozást.

Különböző képalkotó eljárások segítségével digitálisan létrehozható, majd a kép alapján kinyomtatható az a terület, ahol a beavatkozás történik, az orvosok pedig ennek segítségével előzetesen, kockázat nélkül kipróbálhatják, megvalósítható-e, amit elterveztek. Vagy például egy gégedaganat-rekonstrukció során a sebész előre kézhez kaphatja a megmaradó részeket, és azokat összeforgatva megállapíthatja, kivitelezhető-e egyáltalán az operáció – sorolta Rovó László a lehetőségeket.

Hozzátette: most például belsőfül-struktúrát nyomtattak a Cochleáris implantátumok beültetésének segítésére – a technológiát erre is kiválóan lehet használni.

A labor bevételt is tud termelni

Természetesen annak, mikor mit nyomtatnak, anyagi korlátai is vannak: egy operáció ilyen jellegű támogatása is finanszírozhatósági döntés kérdése. A technológia azonban bevételt is jelenthet az egyetemnek, hiszen a rendelkezésre álló berendezésekkel bérnyomtatást is tudnak vállalni. Fém- és műanyag tárgyak nyomtatása már most is lehetséges, néhány óra alatt el is készül a kívánt eszköz, így – bár a labor célja nem elsősorban a piaci igények kiszolgálása – ez a szegmens lehetőséget ad arra, hogy költséghatékonyan lehessen működtetni.

Bonyolultabb operációk előtt nagy segítség lehet az orvosoknak, ha nyomtatott modelleken gyakorolhatnak, technikákkal kísérletezhetnek.

Emberi állkapcsot is nyomtattak már a szegedi 3D központban.

Link: delmagyar.hu

Aktuális események

Rendezvénynaptár *

Kapcsolódó hírek