Siketen született, de az SZTE rektorának köszönhetően hallóvá vált Zalán. A szegedi klinikán Prof. Dr. Rovó László fül-orr-gégész műtötte meg hat évvel ezelőtt, cochleáris implantátumot kapott. A budapesti kisfiú azóta teljes értékű életet él: ma már kiválóan olvas, ír és beszél, sőt, hangszeren is játszik, dobol.
Zalánnál másfél éves korában derült ki, hogy egyik fülére teljesen siket, a másikra pedig nagyon gyengén hall. „A lányomék és mi, nagyszülők arra lettünk figyelmesek, hogy Zalán az alapvető zajokra nem reagál. Amikor megkaptuk a diagnózist, megpróbáltuk felkutatni a lehető legbiztonságosabb és legjobb módot arra, hogy ettől függetlenül teljes értékű életet élhessen” – emlékezett vissza Debreczeni Ildikó.
Prof. Dr. Rovó László, fül-orr-gégész, a Szegedi Tudományegyetem rektora elmondta, hogy az elmúlt 25 évben a klinika összes munkatársa azon dolgozott, hogy a Zalánéhoz hasonló csoda idővel mindenki számára elérhetővé váljon.
„Büszkén mondhatom, hogy ma már nemcsak nemzetközi, hanem európai tekintetben is az élvonalban járunk, ami ezt a fajta beavatkozást illeti. A világ egyik legjobb cochleáris implantátum műtőjével rendelkezünk. Nem szabad elfelejteni, hogy a siker több, komoly együttműködés eredménye. Szerencsére az intézmény falain belül végzett felújítások hamarosan azt is lehetővé teszik, hogy a klinika egy önálló gyermek fül-orr-gégészettel rendelkezzen. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy az adott eljárás alkalmazása és Zalán példája nemcsak fontos üzenet, hanem azt is bizonyítja, hogy nem kell a siketekre másképp tekintenünk. Egy-egy ilyen és ehhez hasonló műtéti eljárással ők is képesek teljes értékű életet élni” – hangsúlyozta Prof. Dr. Rovó László.
Zalán nagymamája, a világhírű jelmeztervező hálája jeléül és az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájának elismeréséül 200 ezer forint értékben adományozott játékokat a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának. Továbbá 50 darab színházjegyet is felajánlott a klinika dolgozóinak, akik a tiszteletjegyek felmutatásával ingyen vehetnek részt a Tisza-tavi Fesztivál Természet Operaháza műsorán.
Link: blikk.hu